Második rész: A Fernando, később Medrano cirkusz ihlette festmények
A Fernando cirkusz
Ferdinand Beert, ismert nevén Fernando pályafutását műlovarként kezdte, majd 1872-ben Vierzonban cirkuszigazgató volt. 1873-ban a Montmartre-on, a rue des Martyrs és a Boulevard Rochechouart kereszteződésében lévő üres telken egy sátrat húzatott fel. Cirkusza azonnal sikeres lett, aminek következtében 1874-ben egy kőcirkuszt építtetett a sátor helyén. A 35 méter átmérőjű, sokszögletű, 21,4 méter magas épületet tizenhat oszlop tartotta. A nézőtér 2080 személynek adott helyet. A harminchét főből álló artistacsoport először 1875. június 25-én mutatta be produkcióit. Fernando a leghíresebb artistákat szerződtette, többek közt a Boum-Boumnak nevezett Geronimo Medranót. A számos konkurens cirkusz miatt Fernandónak pénzügyi nehézségei támadtak, és 1897 elején artistája, Geronimo Medrano vette át a cirkusz irányítását. Ettől fogva Medrano cirkuszként működött.
A cirkusz világa magával ragadta a festőket is, akik rendszeres látogatói voltak a Fernando és később a Medrano cirkusznak. Az alábbiakban azoknak a művészeknek egy-egy festményét mutatom be, akik vásznaik címében is jelezték, hogy ezek a cirkuszok ihlették alkotásaikat.
Auguste Renoir idealizált akrobatái
Auguste Renoir Akrobaták a Fernando cirkuszban című festményét nem a cirkuszban, műtermében festette. Azok, akik látták a Fernando cirkusz két artistáját, Angelina és Francisca Wartenberget, elmondták, hogy a valóságban idősebbek és sokkal izmosabbak voltak. Renoir visszarepíti őket hamvas lánykorukba, idealizálja a cirkusz megpróbáltató mindennapjaiban elfásult mutatványosokat. A festő abban a pózban ábrázolja a két lányt, amikor befejezik produkciójukat és meghajolnak a közönség előtt. Egyikük a nézők felé fordul, a másik az elismerés jeléül feléjük dobált narancsokat tartja karjaiban. A nézők közül csak néhány sötét ruhás férfi látszik.
Egy enigmatikus festményt többféleképpen lehet értelmezni. Renoir festménye nem talányos, számomra eléggé egyértelmű. Mégis olvashatunk róla merőben ellentétes benyomásokat. Egyik értelmezője ezt írja: „Az egyik lány a közönség által jutalmul a porondra dobált narancsokat szorítja melléhez. Ahogyan a gyümölcsöket tartja, úgy tűnik, mintha azokkal védené magát. Testvére is saját maga és nem a közönség felé nyújtja karjait. A megszokott mozdulat a karoknak a közönség felé tárása lenne, köszönetképpen. A lányok kartartása viszont azt mutatja, hogy fenyegetve érzik magukat.” A magam részéről semmiféle fenyegetettség érzetet nem látok a képen. Sokkal meggyőzőbb ez a másik vélemény: „Az egyik kislány, a művész tárt karjaival mintha csak ezt mondaná: rám figyeljetek, máris enyém a világ. A másik félénk, bizonytalan, összezárt lábakkal, karokkal. Megérdemelt jutalmát hálás tekintettel szorítja magához. De fegyelmezettségén még ekkor sem tud lazítani, amit lábtartása is bizonyít.”
A művészettörténet azt is feljegyezte a képről, hogy a híres chicagói műgyűjtőnő, Potter Palmer vásárolta meg a festményt 1892-ben, és annyira beleszeretett, hogy még útjaira is magával vitte.
Edgar Degas trapézművésze, Miss Lala
Anna Olga Albertina, művésznevén Miss Lala 1878. december 10. és 1879. február 15. között kápráztatta el közönségét a kupola tetején fogaival tartva meg magát egy kötélen.
Ahogyan Renoir, Degas is műtermében festette meg képét. Paul Paulin szobrász írta egyik barátjának, 1918. március 2-án kelt levelében: „Abban az időben, amikor Degas A fogaival függeszkedő Miss Lala című képét festette, együtt vacsoráztunk és a Fernando cirkuszban töltöttük esténket. Degas kért tőlem egy névjegyet és egy skiccet készített a terem boltozatáról, aminek tökéletes architektúráját láthatják a kész festményen, ami nem azonos az illusztrált katalóguséval. Degas műtermében pózoltatta a művésznőt, és a menedzser tartotta a rue Fontaine utca 19 alatti helyiségben a mennyezetre erősített csigán leeresztett kötél végét. Degas elég hosszú ideig dolgozott, és azt javasolta az akrobatának, hogy pihenjen egy kicsit, mivel az állkapcsánál fogva függeszkedett. Degas elcsodálkozott, amikor az „Are you tired” kérdésre Miss Lala valami olyasmit mormolt, hogy egy kicsit, de tudok még pózolni.”
Festményéhez Degas több vázlatot is készített.
Toulouse-Lautrec lovarnői a Fernando cirkuszban
Lautrec tizenhat éves volt, amikor először foglalt helyet a Fernando cirkusz nézőterén. Ezután hetente többször is ellátogatott a cirkuszba. Ő, aki annyira szeretett volna lovagolni, betegsége miatt csak mások élvezetét nézhette. A lovak iránti szeretetét apja, a kitűnő lovas és vadász Toulouse-Lautrec gróf adta át neki.
A Lovarnő (a Fernando cirkuszban) című, 98×161 centiméteres képen Monsieur Loyal ostorával irányítja a lovat. A festmény történetéhez hozzátartozik, hogy a lovarnő egy jómódú családból származó fiatal nő, aki beleszeretett a lovaglást oktató tanárába, és elhagyta férjét, hogy cirkuszi karriert futhasson be. Lautrec megkérte, hogy műtermében álljon neki modellt. A kép elemzői leírják, hogy Lautrec egy vékony réteg festéket alkalmazott egy réteg oldószerrel, amit a papírlemez beszívott, és egy matt felület keletkezett. A Lovarnő (a Fernando cirkuszban) fontos állomás Lautrec művészetében: az első kép, amit a lovak iránt gyermekkorától érdeklő festő a cirkuszról festett.
Jean Dufy műlovarnője
A 19. század végén és a 20. század elején kötelező cirkuszi szám volt a nyeregpárnán bemutatott produkció. A nyeregpárnát 1849-ben találta ki egy James Morton nevű műlovar. Ez egy széles, lapos, a porond közepe felé döntött nyereg volt, amin a lovarnő bemutatta műsorszámát. A klasszikus mutatványnak megvolt a maga koreográfiája: egy lovarnő először egy papírral bevont karikát átszakított, miközben csókokat dobált a közönség felé. Ekkor egy csokor virággal a bohóc lépett oda az artistához, aki időközben leült a nyeregre. „A világ legszebb kisasszonyának…” – kezdett bókolni a bohóc, de a porondmester egy ostorcsettintéssel félbeszakította, mire a lány újra felállt a nyeregben, és néhány akrobatikus mutatvány után távozott a kulisszák mögé. Ezt a jelenetet örökítette meg Jean Dufy Lovarnő a nyeregpárnán a Medrano cirkuszban című festményén. A műlovarnő a nyeregpárnán egyensúlyoz ágaskodó lován. Balra a porondmester, alul a jobb oldalon a bohóc. A képen jól láthatók a Medrano cirkusz boltívei és a zenekar.
Fernand Léger (1881-1995) tubista cirkusza
A ’tubista’ szó nem elírás. Mint ahogy a kubizmus a francia ’cube’ (kocka) szóból ered, Léger a kubizmus mintájára a ’tube’ (cső) szó alapján megalkotta a tubizmust, mivel művein a hengeres, csőszerű formák jelentős szerepet kapnak.
A művészeti könyvek neves kiadója, Tériade (eredeti neve: Stratis Eleftheriadis) felkérte Fernand Léger-t, készítsen a cirkusz világának szentelt teljes könyvet. A művész saját szövegével ellátott, hatvanhárom illusztrációt festett. A könyv 1950-ben jelent meg. A cirkusz világa Léger-t már jóval korábban, a Medrano cirkusz meglátogatásakor magával ragadta. 1918-ban megfestette A Medrano cirkusz című képét. Első látásra csupán színek és geometriai formák kavalkádjának véljük a festményt, egy absztrakt kompozíciónak. Ennél a szakértők többet látnak benne. Realista cirkuszi részleteket sorolnak fel: a kép bal oldalán egy trapézművész, alatta hátsó lábain álló, idomított kutya, középen egy bohóc látható, míg a jobb oldalon egy szürke lovon szürke lovast fedezhetünk fel. Még a cirkusz nevét is feltünteti a művész. A MEDRANO-ból felül a MEDRA, alul a NO szerepel. Közöttük az előadás időpontja: 8h ½. A geometriai formák sem véletlenek: a félkörök a porondot, a hengerek a cirkuszi sátor tartóoszlopait, a ferde kúpok pedig a lépcsőket jelzik. Az 1918-ban festett képen a piros, sárga, kék, zöld színekben egy másik művészettörténész kissé erőltetetten a háború után visszatért béke jelét véli felfedezni.
__________________________________________________________________
Hozzászólások