Harmadik rész: Pablo Picasso cirkusza a kék korszaktól a szürrealizmusig
A cirkusz bűvöletében
Picasso 1900-ban érkezik Barcelonából Párizsba a világkiállításra. 1905-től rendszeres látogatója a Medrano cirkusznak. „Valójában elvarázsolt a cirkusz. Volt, amikor hetente három, négy alkalommal is ott töltöttem estéimet. Itt láttam először Grockkot.” – mondta.
A Medrano cirkusz, amit Párizs legszórakoztatóbb, legcsillogóbb cirkuszának tartottak, megengedte a nézőknek, hogy az öltözőkbe is bemenjenek, betekintsenek a kulisszák mögé, és barátkozzanak az artistákkal, bohócokkal. Picasso is élt ezzel a lehetőséggel: „Legjobban a bohócokat szerettem. Időnként a kulisszák mögötti bárban maradtunk, és az egész előadás alatt beszélgettünk.” Négy festő, Vlaminc, Léger, Derain és Picasso, akiket „Picasso bandájának” neveztek, az előadások után is ittak az artistákkal. Később, 1932-ben írta akkori szeretője, Fernand Olivier: „Sohasem láttam olyan felszabadultan nevetni, mint a Medranóban, olyan volt, mint egy gyerek, és nem vett tudomást a humor viszonylag felületes voltáról.” Részben ezek az élmények inspirálták Picasso kék és rózsaszín korszakbeli harlekin-festményeit. A vásári komédiásokat pedig Párizs utcáin és parkjaiban ismerte meg. 1905 körül Picasso egyik legfőbb szórakozása volt az akrobatacsoportok, vándorkomédiások ismeretsége. Jegyezzük meg, hogy Picasso sohasem „munkahelyükön”, a cirkuszban mutatta meg a mutatványosokat és a bohócokat, hanem vagy egyedül ábrázolta őket vagy egy általa elképzelt környezetben.
A kék korszak cirkuszi képei
1901. február 17-én Picasso festőbarátja, Carlos Casamegas szerelmi bánata miatt öngyilkos lesz. Picasso 1901 és 1904 közötti festményei – mint ő maga mondta − barátja halála feletti bánatát tükrözik. Ez volt úgynevezett kék korszaka. A cirkuszhoz kötődő első képeinek egyike az 1901-ben keletkezett Ülő harlekin. A harlekin a 16. század közepén Olaszországban kialakult Comedia dell’artre, egy rögtönzött színjáték állandó szereplője volt, aki rendszerint fekete álarcban, sokszínű, rombusz alakú mintázattal díszített ruhában jelent meg a színpadon.
Ezzel szemben Picasso fehérre festett arcú, nagy fehér gallért viselő harlekint ábrázolt, akinek ruhája kék és fekete színű.
Ugyancsak 1901-ből származik a Harlekin és társa. Harlekin és Colombine egy kávéházi asztalra könyökölnek üres poharak előtt. Szomorúan, üres tekintettel révednek a semmibe. Együtt vannak, mégis végtelenül magányosnak tűnnek. Az erős kontúrok csak kiemelik elszigeteltségüket, magányukat.
A rózsaszín korszak akrobatái
Picasso egyik leghíresebb cirkuszi képét 1905-ben festette. A Lány labdán című festmény új korszakot nyitott festészetében, a rózsaszín korszakot. Ekkor az 1904-ben megismert Fernande Olivier-vel él boldog párkapcsolatban. Harlekinek, bohócok, cirkuszi jelenetek és az anyaság a témái ekkori művészetének. A Lány labdán előterében lányakrobata egyensúlyoz egy labdán, előtte egy robusztus atléta ül. A kecses lányalak és az izmos férfi ellentéte szembetűnő. Egyikük állandó mozgásban van, míg a másik helyzete statikus. Nem néznek egymásra, a lány arra ügyel, hogy rajta maradjon a labdán, minden erejével erre koncentrál, míg a férfi elgondolkodva tekint oldalra. A kép hátterében egy nőalak áll karján kisgyermekkel, mellette egy kislány. A két artista között hátul egy fehér ló legel. Ez a háttér egyfajta mélységet ad a képnek.
Annak ellenére, hogy a kép a rózsaszín korszakból való, Picasso mintha jelezni kívánná, hogy ez a festménye átmenet a kék és a rózsaszín korszak között. A rózsaszín dominál, ám az artista lány teljes öltözete és az atléta nadrágja és az ing vagy egy vászondarab, amin ül, kék színű.
A festmény – mint általában a művészi alkotások – meglódította az elemzők fantáziáját. Ezekből a leírásokból az egyik lebizarrabb, és köze nincs Picasso festményéhez: „A lány úgy érzi, nincs szüksége az anyjára, és a szeretetet keresve a legközelebbi férfialakhoz fordul. Ahogy egy hisztishez illik, elcsábít, játszik, magával ragad, és nem tud megnyugodni, stabilitást nyerni. Anya és apa, vágy és tiltás, gyermeki és felnőtt szexualitás között egyensúlyoz. És ez az egyensúly nagyon fontos. Bármilyen helytelen mozgás eséshez és olyan sérüléshez vezethet, amely megzavarja a fejlődését. A férfi reakciója nagyon fontos − nem enged a kísértésnek, nem reagál az őt csábító lány szexuális provokációira. De világos, hogy harc folyik benne. Nem véletlen, hogy az arca oldalra van fordítva: hogy megbirkózzon az izgalmával és legyőzze érzéseit, nem tud a lányra nézni. Úszónadrágjának intenzív kéksége és a szövet, amelyen ül, kiemeli az izgalom és a gátlás közötti konfliktust. Az a tárgy, amelyet a sportoló a kezében tart, nagyon hasonlít egy súlyzóra. Közvetlenül a nemi szerve szintjén található. Látjuk, milyen erősen feszülnek a hát izmai. A súly megtartásával a sportoló így küzd magában a szexuális feszültséggel. Anélkül, hogy észrevenné, attól tart, hogy ha leteszi a súlyt és ellazul, akkor szexuális érzés fogságába kerülhet, és behódol.”
Az 1905-ből származó Akrobata család Picasso rózsaszín korszakának legjelentősebb alkotása. A 213×230 centiméteres monumentális festményt vázlat és egy tanulmány előzte meg. A tanulmányon nincs harlekin, hanem talán az artistacsoport igazgatója áll egy utazótáskával a kezében. A háttérben egy Degas-festményre emlékeztető lóverseny jelenet látható, a jobb oldalon pedig egy kutya.
Az Akrobata család bal oldalán a harlekin arcát Picasso önmagáról festette. A kislány, akit kézen fog, a művészettörténészek feltételezése szerint talán korán meghalt, szeretett kishúga, Concita. Picasso életrajzából tudjuk, hogy testvére hétéves korában halt meg torokgyík betegségben. Megfogadta, hogy ha húga felépül, sohasem fog festeni. A kövér bohócban az elemzők Picasso legjobb barátját, Guillaume Apollinaire-t vélik felfedezni, míg a nagyobbik fiú a költő Max Jacob vagy André Salmon lehet. A csoporttól távolabb ülő nő Picasso akkori szeretője, Fernande Olivier.
Ennek a képnek értelmezései között is vannak olyanok, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Ha egybevetjük a fenti elemzéssel, kitűnik, mennyire tévutakon jár az, aki ezt írja a festményről: „A kép a művész személyes élményét meséli el. Így Picasso a művészettel szembeni magatartását mutatja meg. Egy szomorú harlekin múzsáját szimbolizáló fiatal lány kezét fogja. Hátat fordít, búcsúzik az élettől. A nyakán lévő sál szorítja torkát, korlátozza akaratát. Már nem szereti a biztonságot, sem a szép nőket. A művészetnek akar élni, saját szabályai szerint.”
A kubista korszak cirkusza
Guillaume Apollinaire Picasso kubizmusát abban látja, hogy nem utánzó, arra törekszik, hogy teremtő művészetté emelkedjék. A geometrikus formákkal való ábrázolás kiküszöböli a vizuális és anekdotikus esetlegességet, és roppant tisztasággal adja vissza a lényegi valóságot.
A harlekinek és a bohócok Picasso kubista korszakában sem kerültek le vásznairól. Harlekin család címmel ebben a korszakban is festett képet Picasso. A síkra és geometriai formákra redukált festményen nyoma sincs a rózsaszín korszak valóságot tükröző mutatványos családnak, ám a két alak, ha másként is, de ugyanazt a szomorúságot tükrözi, mint az 1905-ben festett képek.
A Gitározó harlekin és a Harlekin már csak ruházatuk mintájával emlékeztetnek a Comedia dell’artre szereplőire.
A szürrealista korszak cirkusza
Jóllehet beszélhetünk Picassónál szürrealista festményekről és szürrealista korszakról, igazából sohasem csatlakozott „a szürrealizmus pápája”, André Breton 1924-ben alapított mozgalmához. Picasso öntörvényű egyénisége nem tűrte Breton erőszakos ideológiáját. Szürrealista korszakában Picasso 1929 telén hat képet készít akrobatákról. Az első a Kék akrobata címet viseli.
Ugyanebből a szériából való a Nőakrobata című festmény.
________________________________________________________
Hozzászólások