Lali – Leidecker Lajos emlékére • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Lali – Leidecker Lajos emlékére

Huszonöt év. Negyed évszázad. Hosszú idő, ami gyorsan elszaladt. Csak mi, a „túlélők” tudjuk, hogy mit is jelent ez. Főleg egy lap, egy kulturális magazin vonatkozásában. Mert milyenek is vagyunk mi, újságírók, vagy valami ilyesféle szerzetek, akik úgy érezzük – jogosan, vagy lehet, hogy tévesen – van valami közölnivalónk, amit meg szeretnénk osztani másokkal is. És mindig akad egy „álmodozó”, aki ennek teret és lehetőséget biztosít. Csak az a baj, hogy a kultúra nem egy jövedelmező „fogyasztási cikk”, sőt, sokan elvannak nélküle is. Elég, ha bizonyos jól bevált szlogeneket, „okos” emberek szavait szajkózzák. És mit tesz / mit tehet egy „mezítlábas” újságíró mindez ellen? Keveset. Vagy sokat? Ki ahogy látja. De egy biztos, az idealisták, az álmodozók vitték mindig előre a világot. Csakhogy ezek a „jóindulatú őrültek” legtöbbször nem elkötelezettségből, valami éppen aktuális politikai sodrásvonalban való beolvadásukról híresek. Így hát nem részesülhetnek a „nagykalapból”, számukra morzsák sem hullanak le a bőség asztaláról. És akkor ott állnak, ahol a part szakad. Írnának, van véleményük, talán néha még szépérzékük is, de valakinek meg kellene teremteni azt a platformot, amit rendelkezésükre bocsátva kibontakozhatnának. Ezek az emberek a mecénások, jóindulatú támogatók, akiknek a neve legtöbbször fel sem tűnik a lap impresszumában. Ők a biztos háttér, a „földön, két lábon álló” emberek, akik csendben támogatják egy lap, egy folyóirat, egy kiadvány megjelenését.
Ilyen mecénás, stabil háttér volt (sajnos, már csak múlt időben mondhatjuk) Leidecker Lajos, aki rendszeres anyagi támogatása mellett, ha kellett a saját házát, nyaralóját, munkahelyi közösségi termét, barátai társaságát és segítségét biztosította számunkra. Elfogadta, szerette a bohém társaságunkat. Nagy türelemmel viselte el minden furcsaságainkat. Megértő mosollyal nyugtázta minden különcségünket. Soha nem szólt bele a megjelent írásokba. Ő csak jóindulatú mosollyal az arcán nyugtázta a „megtörténteket”.
Bízott bennünk. Bízott a „Hetedhéthatárban. Reméljük az „égi szerkesztőségben” is mecénásként szerepet vállal.

Bandi András

*

 

L. Csépányi Katalin: Leidecker Lajos emlékére

 

Lali édesapja, Leidecker Lajos, bíró volt a második világháború előtt és után is, de ártatlanokat nem akart elítélni az 50-es években, így hamarosan egy tüzép-telepen találta magát, később vállalati jogtanácsosként dolgozott, miközben született bíró volt. Lajos édesapjától örökölte az alaposságot, az embereket segítő szándékot, az állatok, növények szeretetét; édesanyjától, Szilády Ilonától pedig az érzékenységet a szépre, a jóra, a családi tárgyak, hagyományok megőrzését, az emberek tiszteletét.

Lali főkönyvelőként dolgozott. Érettségi után került a megyei építőipari vállalathoz, ebből vált ki a Mélyépítő Kft., amelynek gazdasági vezetője lett. Szakmailag nagyon képzett volt, munka mellett több mint 15 éven át tanult, hogy a főkönyvelői munkához alapos ismereteket szerezzen. 72 évesen is még dolgozott, aznap is, amikor a mentő elvitte a pécsi klinikára.

Tizenévesen ismerkedtünk meg. Fiatalon egybekeltünk, és fogadalmunknak megfelelően közel 51 éven át jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett. Pécsett éltünk korábban, és mintegy 30 éve költöztünk Kozármislenybe.

Leidecker Lajos

Társként éltük meg a mindennapokat több mint fél évszázadon keresztül. A racionális számviteli szakember mindenben támogatott: a 25 évvel ezelőtt általam megálmodott, a mai napig megjelenő Hetedhéthatár kulturális magazin elindítását, a 14 éven át tartó nyomtatott megjelenését, a Jó Ember Díjat évente kiadó Káplár László Alapítvány létrehozását és működését, a Gebauer Ernő festőművész emlékére 2012-ben megtartott emlékév megvalósítását. A Gebauer-emlékév ötletadója ő maga volt, ugyanis gyermekkorában ismerte a szomszédos utcában élő Gebauer Ernőt, és felnőttként úgy érezte, hogy méltatlanul elfeledték a hatvan katolikus templom freskóit elkészítő, valamint Pécs város polgárait, épületeit, tereit megörökítő, a felnőtteket-fiatalokat egyaránt festészetre és emberségre tanító festőművészt.

Lali fogékony volt arra, hogy a széles környezetében élő rászorulókat, családtagokat és barátokat, ismerősöket, ismeretleneket támogassa azzal, amire szükségük volt, hol pénzzel, hol tárgyi dolgokkal, hol tanácsokkal. 24 éve tartó szívbetegsége megakadályozta abban, hogy részt vegyen a különböző rendezvényeken, de mindig ő volt a biztos háttér, aki segítette elképzeléseim valóra válását, elismerve a kulturális és karitatív tevékenység szükségességét, fontosságát. Viszonzásul szeretetet kapott, másra nem vágyott. Ennek megfelelően mindenki szerette, aki ismerte, barátságos, kedves egyénisége miatt. Kitűnő, sajátságos humora is különleges emberré tette.

A szellemi foglalkozása mellett kiválóan értett a barkácsoláshoz, nem ismert lehetetlent a ház körüli munkák elvégzésében, továbbá kiváló kézügyességgel rendelkezve órákat javított, festményeket, keretezett – mindezt autodidakta módon tanulta meg. Tizenéves kora óta gitározott, énekelt – saját maga és környezete szórakoztatására.

Lali búcsúztatója 2022. május 6-án, pénteken 18 órától lesz a kozármislenyi ferences rendi nővérek templomában. A búcsúztatást dr. Cziglányi Zsolt plébános tartja.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS