(Előhang)

Arcomra ég a korom.
Kiszabadítom magam
a kézfogások ágbogából:
itt! – szívem  csataterén:
lovak,
patajlik az apokalipszis-
roham…

I.
„Gróf”
Zúgatod az értelem-erdő
betyárlegendáit,
talpadig érint a kegyelem
s meggyökereztet.
A végtelenből száműz
fal, fa, idelét,
mert lelkeddel
tengerlened kell
a jövő felé.

II.
„Betyárős”
Zászlóselymektől fosztotta meg
magát a világ,
nemzeteket olvaszt egybe
a másvilág.
(Ájult pózban hevernek a nők:
meddők és agg kesergők…)
Zúdítsd aranyzsákod
a koldusokra,
ha napfénynek tudod szíved –
vagy omlassz magad ellen
fokozott dekadenciát, –
de ne légy vigasztalan állat,
kit először lőnek
s csak aztán vigyáznak.

III.
Költő
Rádiósugárzással terelgetett
majmok!
Akad torkukon az akarat,
ám hogy éljenek vele,
meg kéne tanulni
költő-nyelvekül.

IV.
Bölcs
Szivárványon gyalogol az ember.
Legyőzhetetlen frekvencia bár
az árulás –
szir-szar erkölcsök reagálnak
a kozmikus felelősség
tudatára!

(Utóhang)
Meggyóntat a diktafon.
Arcodon verdes a hajnal.
Ha átkozottul magad vagy,
csendre int majd az éber!

Megosztás

Tweet