A kaméleon a gyíkok családjához tartozik, első és hátsó végtagjain öt-öt ujja, karmait – amik meglehetősen élesek – kapaszkodásra használja.
Szemét egymástól függetlenül minden irányban tudja mozgatni.
Ám a legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy színét bármikor, pillanatok alatt tudja változtatni, ha a környezete úgy kívánja.
Épp ezért elég nehéz felfedezni. De ha a kedves olvasó egy kissé hosszabb ideig egy irányba néz (mondjuk felfelé) akkor rövid időn belül ott megpillant egy-két kaméleont. Ők a túlélés művészei. Mindent és mindenkit túlélnek. Ovis korukban kisdobosok akartak lenni, úttörők után KISZ-esek (Netelán-tán cserkészek – de csak titokban). Az evolúciójuk egyik fő állomása az volt, amikor párttagokká váltak. Állítólag akkor színt vallottak, bár utólag ezt letagadják, hiszen ők akkor is csak a környezetükhöz alkalmazkodtak.
Elveiket és (elv) társaikat gátlástalanul változtatják, ha szükséges le is tagadják és a napi divatos színekben pompáznak.
És ha akad egy-két társuk, aki nem tud elég gyorsan színt váltani, azt kizárják, száműzik maguk közül. Ezek az egyedek „önkéntes illegalitásba” vonulnak. Nekik ezután csak elveik vannak, társaik nincsenek.
A szerencsésebbek négyévenként színt vallanak, és a többség hísz is nekik. Majd utólag meggyőződik, hogy a kaméleon-társadalom újra rosszul választott. Vezetőik – a kaméleonok – még nem érettek meg a vezetésre.
De ki más jöhet számításba? Tán a lajhár? Az túl lusta. Vagy a róka? Az túl ravasz. A majom talán? Az csak majmol. Hiába, nincs más alternatíva. Csakis ők, a kaméleonok jöhetnek számításba.
Nem is olyan régen egy természettudományi magazinban egy nagyon érdekes hírre akadtam. Egy, az állatkert fogságában kimúlt kaméleon szíve az orvosok nagy megdöbbenésére színtelen volt.
Pár hete régi írásaim között kutatva akadtam rá erre az eszmefuttatásomra. Rögtön a „gengszterváltás” utáni időszakban született. Az egyik pécsi hetilap szerkesztőjéhez is eljuttattam. Persze, nem jelentette meg. Kérdésemre, mi a gondja vele, nem válaszolt, meg egyébként is elveszítette a kéziratot. Akkor még írógéppel írtam cikkeimet, indigóval. Így maradt meg. Talán ma is aktuális.
Az a bizonyos lap már régóta nem létezik.
Hozzászólások