Élete arra példa, hogy egy-egy történelmi sorsforduló idején bármelyik társadalmi réteg közül kiemelkedhetnek olyan hősök, akikre méltán lehet büszke az utókor, korra és nemre való tekintet nélkül. Az 1956-os forradalom és szabadságharc is ilyen sorsfordító idő volt. Ezekben a hetekben emelkedett magasra az ő élete is, pedig addig látszólag semmi sem mutatott erre.
Wittner Mária (Forrás: Wikipédia)
Ráadásul rendezetlen családi körülmények közé született Budapesten, 1937. június 9-én. Apját nem is ismerte, anyja pedig egy ápolónőre bízta, két évesen pedig egy karmelita kolostorban nevelték föl. Amikor pedig anyját 1948-ban megismerte, állami gondozásba került. Így nem is csoda, hogy gimnáziumi tanulmányait megszakítva gép- és gyorsíróként helyezkedett el Szolnokon, de a Kiskunhegyesi Járási Tanácsnál is dolgozott. Kapcsolatából 1955-ben fia született, és amikor a fővárosba költözött, alkalmi munkákból éltek.
Bajtársnőjével 1956 (Forrás: Wikipédia)
Ő is lelkesen részvett az 1956. október 23.-i tűntetésen, és amikor a tömeg a Magyar Rádióhoz ért, a forradalmárokhoz állt. Itt találkozott későbbi barátnőjével és harcostársával, Havriláné Sticker Katalinnal, akivel együtt a forradalom napjaiban a sebesültek szállításában, ellátásában segítettek. Amikor pedig napok múltán csatlakoztak a Vajdahunyad utcai ellenálló csoporthoz, elfoglalták 1956. október 30.-án a X. kerületi rendőrőrsöt fegyverek szerzéséért. Amikor megtörtént 1956. november 4.-én a szovjet invázió, az Üllői úton repeszek sebesítették meg.
A szabadságharc leverését követően a Péterfy Sándor utcai Állami Kórházban kezelték. Élete legfordulatosabb hetei következtek ezután életében. Szökése közben a rendőrség letartóztatta, kihallgatták, harcostársai kiszabadították, és ekkor Ausztriába ment. Amikor Kádárék hitszegő módon büntetlenséget hirdettek, hazajött, és segédmunkásként dolgozott. A hazug megtorló hatalom azonban 1957. július 16.-án letartóztatta, és a bírósági tárgyalásnak hívott kutyakomédia során, első fokon halálra ítélte a Tutsek Gusztáv vérbíró által vezetett tanács 1958. július 23.-án harcostárs nőjével együtt. Amikor szeretett barátnőjét, Havriláné Sticker Katalint a bitófa alá vezették, elájult. Bár mindketten fölkészültek a halálra, őt nem végezték ki, mert a fellebbviteli bíróság 1959. február 24.-én büntetését életfogytiglanra változtatta.
Rendőrségi letartóztatási képe 1957 (Forrás: Wikipédia)
Keserves börtönévek következtek ezután, amelyet külön nehézzé tett az a tény, hogy ő sem szabadult az 1963-as hazug amnesztia során, így amikor Kádár Jánost amerikai újságíró kérdezte 1969-ben, hogy van-e még börtönben politikai elítélt, a pártfőtitkár szemrebbenés nélkül lehazudta! Csak 1970. március 25.-én nyílt meg előtte a börtön kapuja.
Egészsége megromlott, így előbb 1970-től a szolnoki Minőségi Szabóságban, 1972-től a dunakeszi Bőrdíszműben, 1976-tól az ottani, Hunyadi úti varrodában, 1979-től a Gödi TSZ műszaki raktárában helyezkedett el. Azonban 1980-ban gerincműtéten esett át, így 43 évesen rokkantnyugdíjas lett. 1972-es második házasságából 1973-ban született meg második gyermeke, ugyanis ettől kezdve haláláig Dunakeszin élt.
A Katona József Szakközépiskolában 1984-től takarítónőként dolgozott – a hatalom állandó szigorú vegzálása közepette. Nem csoda, hogy örökéletűnek hitte a Kádár-rendszer elnyomását.
Az 1989-es rendszerváltoztatás után radikális csoportokhoz, szervezetekhez csatlakozott, Krassó György oldalán. A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével 1991-ben tüntették ki. Az 1956-os szervezetek mindig számíthattak rá a forradalom és szabadságharc emlékének fölidézésében, amint azt szabadulása után megfogadta. A FIDESZ 2006-os és 2010-es listáján jutott be a parlamentbe országgyűlési képviselőként. Itt is kitűnt harcos antikommunizmusával. Az első ciklusában a parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi-, a második ciklusában pedig az Emberi Jogi, Kisebbségi, Polgári és Vallásügyi Bizottság tagjaként munkálkodott. Örökké emlékezetes maradt a parlament előtti 2001. február 25.-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján elmondott beszéde. Ő volt az országgyűlés legszegényebb tagja.
A Parlamentben 2011-ben (MTI Fotó: Földi Imre)
A politikai élettől 2014-ben vonult vissza, de a közéletben állandóan jelen volt. Lankadatlanul járta az országot, találkozott a régi harcostársaival, a fiataloknak pedig emlékezett 1956 fényes napjaira és annak tanulságaira. Szívéhez közel állóknak pedig számtalan koronás címerrel ellátott nemzeti zászlót varrt. E sorok írója többször találkozott vele, és nagy hatást tett rám személyisége. Országos és helyi kitüntetéseket kapott elismerésként. Dunakeszi díszpolgára (2001), a Szent István-díj (2006), Budapest XXI. kerületének (2011) és VIII. kerületének (2016) díszpolgára lett, míg az Emberi Méltóságért kitüntetést 2016-ban ítélték oda neki.
Fogsága megpróbáltatásait többek között a „Börtönévek,” a „Szabadság vihara” és a „Hóhér, vigyázz!” című filmekben, interjúkban mondotta el.
Súlyos betegséggel 2022 augusztusában került kórházba, 2022. szeptember 14.-én hunyt el Budapesten. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat így búcsúzott tőle: „Kérlelhetetlen antibolsevizmusa, bátor magyarsága, igazságszeretete és mély keresztény hite örök példamutatás mindannyiunk számára. Örök világosság fényeskedjék neki!”
Hozzászólások