„Hol vannak a katonák?…” Dr. Sey László: A IV/2. sz. Tábori Kórház a Don partján – 6.

Pihenés, a front „humora”

„Márkónak más közreműködése is volt a közellátás javításában. Egyik tiszthelyettesünk, itthoni lakásproblémája gyors megoldása miatt tábori esküvőt volt kénytelen tartani menyasszonyával, egy tanítónővel. Márkó egy libával járult hozzá az ünnepi vacsorához. Kutattunk utána, honnan is ’tévedhetett’ az asztalra a liba, de ennek nem jutottunk a nyomára, a faluban sem hiányzott senkinek. Az asztalfőn, a vőlegény mellett volt egy üres teríték, a tányér előtt meg a menyasszony fényképe. Hidas János, a katolikus papunk, egy szép esküvői ebéd után összeadta az ifjú párt. Azt előre le kellett levelezni, hogy ugyanabban az időben itthon a mennyasszony is részt vegyen egy ceremónián, ahol egy másik pap összeadta a távolban lévő vőlegényével.

Munkánk ebben az időben alig akadt: egy-egy vakbélműtét, kisebb sérülések. Unaloműzésünk a lovaglás, a kártya, no meg a nagy sétálások voltak. Gazsi szorgalmasan fényképezett. Még nyár vége volt, amikor az egyik udvarban láttunk egy öreg anyót, aki egy farönkön ült, unokája az ölébe hajtotta a fejét, s a mama egy kétágú favillával hajtogatta a kislány haját, keresve benne a tetveket. Gazsi fénykép-témának tartotta, de amikor elővette a masináját, a nagymama akkora riadalmat csinált, hogy összeszaladt a fél utca, s nekünk el kellett hagynunk az udvart. Márkó – szláv ember lévén – meg tudta magát értetni velük, így vele tértünk vissza. Kisült, hogy azért volt a nagy ribillió, mert a nagymama attól rettegett, hogy a fekete masinával megbabonázzuk az unokáját. Nagyon nehezen tudtuk megértetni vele, hogy ez a fekete masina képet készít a ’gyévocská’-ról, és semmi rossz szándékunk nincs az unokájával. Végtére sikerült őket lefényképezni. Jó másfél hónapba tellett, míg a negatívok hazakerültek, előhívták őket, majd a filmeket a kópiákkal együtt visszaküldték hozzánk. Mikor kézhez kaptuk a képeket, elvittük a családnak. Ekkor még nagyobb ribillió támadt, mint a készítéskor, csak most ellentétes előjellel. Nem akartak hinni a saját szemüknek. A ’bábuska’ és a család leborultak előttünk, s emberfeletti lényként tiszteltek, csókoltak minket, ahol értek. Természetesen a képet nekik adtuk.

Házigazdánk a nyár végén aratni járt. A munkaidőt szigorúan betartotta, reggel nyolc előtt nem indult el, és délben már pontosan otthon volt. Pihent is egy kicsit ebéd után, aztán kettő körül ment ki újra a mezőre, hogy aztán öt óra körül újból hazajöjjön.

Papjaink vasárnaponként két istentiszteletet is tartottak a templomban, egy katolikust és egy reformátust. A község lakossága végigülte mind a kettőt, bár nem hiszem, hogy valamit is értettek belőle. A templommal szemben, a téren volt egy hatalmas verem. A lakosság ebbe hordta a leadandó terményeit. Ősszel jöttek a kolhoz teherautói, hoztak a lakosságnak egy kis lisztet, sót, gyufát, petróleumot, miegymást, aztán fölpakolták a veremben lévő terményt és elvitték. Jelentkezni csak a következő ősszel jelentkeztek újból.

Voltak vidám napjaink is. Általában jó volt a hangulat, a társaság kedélyes volt… Lovagolgattunk délutánonként, már csak azért is, mert a lovakat is le kellett járatni. Egyik délután úgy látszik, nem futtattuk le eléggé a lovakat, mert amikor a lovászok bevezették őket az istállóba, az egyik felrántotta a fejét, a vezeték-kötél kiesett lovász kezéből, és a ló, mint a villám – kivágtatott. A lovász jelentésére ismét fölnyergeltük a többi hátast, és elindultunk a szökött ló keresésére. Sötétedésig folytattuk a keresést, jártuk az erdőt, a környező falvakat, de a lovat sehol sem találtuk. Másnap hajnalban keltünk, fel a lovakra, s kezdődött elölről a keresés. A környező falvakban előhivattuk a sztarosztát, és mindenkinél, akivel csak találkoztunk, érdeklődtünk a lovunk felől, de annak se híre, se hamva. Pár napi várakozás után Dömötör kénytelen volt az ellátó osztálynak jelenteni, hogy az ilyen és ilyen számú, színű, nevű ló a leírt körülmények között elszökött, s hiába kerestünk, kutattunk utána, nem lett meg. Kérte az állományból való törlését. Egy hét múlva jött meg a felettes parancsnokság válasza egy őrnagy aláírásával, hogy a jelentést tudomásul vették, a lovat leírták. Mindenki azt gondolta, hogy az ügy ezzel lezárult, azonban nem így történt. Újabb egy hét múlva, ugyancsak az őrnagy aláírásával jött a következő leirat, amelyben azt kifogásolták, hogy a ’zls. úr nem jelentette, hogy mi lett a ló bőrével’. Dömötör Jánosban volt humor, s így válaszolta meg a levelet: ’Mint előző jelentésemben leírtam az őrnagy úrnak, a ló kirántotta a vezetéket a lovász kezéből, és elvágtatott a nagy orosz pusztába. A bőrét legényemmel együtt kerestük mindenütt, az istállóban, a jászolban, a jászol alatt, de sehol sem találtuk. Minden valószínűség szerint azt is magával vitte…’ Persze ez az ironikus válasz nem maradt következmény nélkül. Parancsnokunk többször közbenjárt az ellátó osztálynál, mondván, hogy János derék katona, a jelen körülmények között nélkülözhetetlen, s a fegyelmi helyett elégedjenek meg egy bocsánatkéréssel.

Az urivi áttörés kezdete

Ilyen kedélyes életünk volt egészen 1942. október 5-ig, amikor az oroszok megindították az urivi áttörést. Uriv, ugyanúgy, mint Osztrogorszktól Korotojak, illetve a Don, kb. 12-14 km-re volt Krasznojétól. Vége lett a kényelmes életnek. Ugyanúgy, mint Osztrogorszkban augusztusban, mentők és teherautók szállították a sebesülteket, naponta 4-500 embert. Templomunkat fel kellett áldozni, az lett a betegfelvevő, a fekvőhely a hordágy és a lealmozott szalma. Egy orvos azzal volt elfoglalva, hogy a beszállított sebesülteknek benyomott egy tetanusz- és egy gázödéma-szérumot. Mi meg megismételtük a nyári munkatempót. Éjjel-nappal műtét, ellátása a civil életben elképzelhetetlen módon létrejött sérüléseknek. A legcsekélyebb pihenés nélkül végigoperáltunk éjszakákat azzal a különbséggel, hogy itt tökéletes nyugalomban dolgozhattunk. Nem jelentek meg esténként bombázók, és nem borzolta az emberek idegeit a förtelmesen világító ’Sztálin gyertyák’ tömkelege…”

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.