A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumáról, náci haláltáborokról, toleranciáról – egy kivételes életút ürügyén
A Ciszterci Rend Pécsi Főgimnáziuma címere (Forrás: Wikipédia)
Most csak „érintőlegesen” említem meg: a létrehozásának 325 éves évfordulóját 2012-ben ünneplő oktatási intézménynek története során nagyon sok neves tanára volt, akik szerepelnek számos nyilvántartásban, de nem is róluk akarok beszélni. A két világháború között ugyanis nemcsak katolikus diákok jártak a már akkor is dicső múltú pécsi Ciszterci Rend Főgimnáziumába. Elég, ha most a római katolikus vallású Babits Mihályt említem a nagyszámú neves tanulók közül, mielőtt a lényegre térnék. Jártak ugyanis oda protestáns és zsidó vallású tanulók is, akiket a ciszterci atyák ugyanolyan szívélyesen vettek föl, mert a tudás, nem pedig a származás vagy a vallás számított!…
És most ugorjunk át a közelmúltba: az 1990-es évektől kezdődően találkoztam nem is egy olyan, a náci haláltáborokat megjárt túlélővel, aki itt végzett, és mindannyian nagy hálával emlékeztek vissza gimnáziumi tanulmányukra, kedves katolikus szerzetes-tanáraikra. Amikor katolikus hittanórákra kellett menni, ők – a protestáns tanulókhoz hasonlóan – a saját vallású hittanároktól tanultak, és a római katolikus templomban ők – ismét a protestánsokhoz hasonlóan – nem térdeltek le, nem kényszerítettek rájuk semmilyen római katolikus vallási előírást sem.
Auschwitz télen (Forrás: Wikipédia)
Amikor pedig a német kultúra nagyjain nevelkedett, kulturált, mégis az emberiség szemetévé váló Joseph Mengele elé kerültek a rámpán 1944 nyarán, számtalan, a német kultúrán nevelkedett idős, képzett zsidó embert küldött a halálba, és számtalan, a német kultúrán nevelkedett akkori diákot ítélt kényszermunkára! Ők németül válaszolhattak a kápók mocskaira, hiszen a pécsi ciszterci atyák kellő tudást adtak nékik erről is…
Közülük az egyik kiemelkedő személyiség volt László Károly (Carl Laszlo, 1923-2013), aki a haláltáborokból történő kiszabadulása után a svájci Bázelben előbb folytatta az 1944 előtt megkezdett orvosi tanulmányait, majd érdeklődése a pszichoanalízis felé fordult. Sokirányú érdeklődését mutatta, hogy különböző művészeti irányzatokat tanulmányozott magas szinten, színdarabokat, könyveket-visszaemlékezéseket írt, saját színtársulatot hozott létre, a néprajz – amelyet gyűjtőként már diák korában Pécsett-Baranyában kezdett el –, a populáris kultúra, a robotika, a punk esztétika, a konstruktivizmus, a geometrikus absztrakció szintén vonzotta…
És még mindig nem volt vége az érdeklődési körének: a nagy világvallások tanulmányozása mellett, közben, barátai unszolására kiállításokat rendezett, művészeti kiadványokat, folyóiratokat adott ki, és a műkereskedelem magas fokra vitele lett az életcélja. Különösen a szürrealizmus művészeti irányzatát képviselők foglalkoztatták, de más új irányzatot képviselő neves művészek alkotásai is vonzották, amikor nemzetközi-, sőt világhírű művészek alkotásaiból híres gyűjteményt hozott létre…
László Károly (Forrás: Wikipédia)
Magyar hazáját sem feledte. A főváros több neves kiállítóhelyén hét részre osztott, több mint tízezer (!) alkotásból álló gyűjteménye legjavából kiállítást rendezhettek – öt éven át, 1996-tól. Sajnos városunk nem tudta megszerezni hagyatékát a pécsi művészi körök hibájából, fővárosi „kitérő” után a veszprémi vár Művészetek Házában lelt kiállítóhelyre 2006-tól 2017-ig, ahol jelen sorok írója még idejében láthatta…
Élete utolsó szakaszában nem feledkezett meg pécsi nevelő alma materéről sem. Az ismét ciszterci rendi egyházi gimnáziumban 1990 után olyan alapítványt hozott létre, amely a magyar nyelv felsőfokú művelését, illetve ennek a jutalmazását tűzte ki céljául. Ez utóbbi magyar nyelvtani versenyek rendszeres, évenkénti kiírását jelentette – a jól szereplők jutalmazásával!…
Élete, hazafisága a magyar antiszemiták érvrendszerét döntötte romba, magát zsidó vallású magyarnak tartotta! Ő köztudottan homoszexuális volt, amikor halála előtt a pécsi Palatinus Szálló kávézójában találkoztam vele Krassó Sándor barátom jóvoltából, fiatal gépkocsivezető kísérője szintén vele volt. Büszkén vallhatom őt példaképemnek, életem egyik nagy találkozását éltem át akkor. Ez pedig a homofóboknak számít nagy pofonnak, már csak azért is, mert érdemeiért a veszprémi díszpolgársága (2006) mellett hazája a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2007) és a Pro Cultura Hungarica (2007) kitüntetésekkel ismerte el munkásságát…
Jelen sorok írója a volt zsidó gettó Mártírok utcai falán elhelyezett, 1988-ban fölavatott emléktáblája – amelyet a városi tanács, a városvédő egyesület, a hazafias népfront városi szervezete hozott létre jelen sorok írója szervezésében – óta minden évben jelen van a július első vasárnapján történő deportálás-megemlékezéseken. Egyik megemlékező beszédében László Károlyt is méltatta, akinek „Az út Auschwitz felé – Tóparti nyaralás” című könyve ma is könyvtára egyik féltett kincse…
Aranyba véshető eszmefuttatása szerint ő nem szerzi meg azt az örömöt a „Hitlerájnak”, hogy ne élje túl a vészt, és utána ne éljen minél teljesebb életet, mert erre kötelezi őt vallása, meggyőződése, elpusztult családtagjai, rokonai emléke…
Hozzászólások