A horvát-magyar határátkelőkön a schengeni szabályok érvényesek éjféltől • Hetedhéthatár

Nagyvilág

A horvát-magyar határátkelőkön a schengeni szabályok érvényesek éjféltől

Horvátország vasárnap nulla órától tagja a schengeni övezetnek, így a horvát-magyar határátkelőket is megállás és ellenőrzés nélkül vehetik igénybe az utazók – jelentette be a horvát kül- és Európa-ügyi miniszter a Letenye-Muracsány (Gorican) határátkelőn szombat éjszaka tartott ünnepségen.

Gordan Grlic Radman – aki korábban Horvátország budapesti nagykövete volt – beszédében magyar nyelven is történelmi lépésnek nevezte mindkét ország számára a schengeni övezethez csatlakozást. Úgy fogalmazott: országa két stratégiai célt is megvalósított ezzel a nappal, hiszen nemcsak a schengeni szabályok léptek életbe a belső határokon, de az eurózóna tagja is lett Horvátország.

Hozzátette, hogy amikor budapesti nagykövet volt – 2012 és 2017 között -, hazája akkor lett az Európai Unió tagja, most pedig a külügyi tárca minisztereként jelentheti be, hogy Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, ami teljes mozgásszabadságot jelent az EU-n belül.

„Ez megkönnyíti és egyben javítja, előmozdítja a határokon átnyúló együttműködést.” Hatalmas előrelépés gazdasági téren ez két olyan nemzetnek, amelynek 800 éves közös történelme van – méltatta a horvát politikus.

Gordan Grlic Radman szerint a határ mentén élők számára, akiknek birtokaik vannak a határ túloldalán, nagy előrelépés, de a turizmus szempontjából is további fellendülést hozhat a határ szabad átjárhatósága.

„Köszönjük a baráti Magyarországnak a támogatást” – hangsúlyozta a horvát kül- és Európa-ügyi miniszter.

Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térségének fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen felidézte, hogy évtizedekkel korában még milyen nehézségei voltak a határon átlépésnél. Mostantól azonban már megállás és várakozás nélkül kelhetnek át azoknak a turistáknak a százezrei, akik az Adriai-tengerhez utaznak – emelte ki.

A határellenőrzés megszűnésével mindkét oldalon új együttműködési lehetőséghez jutottak a vállalkozók, de a horvát nemzetiségűek számára is kiemelkedő eredmény, hogy sokkal könnyebben tarthatják a kapcsolatot a túloldalon élő rokonaikkal, barátaikkal – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

A Letenye-Muracsány közúti határátkelőn tartott ünnepségen részt vettek a két ország nagykövetei, valamint kisebbségi képviselői, Zala megye és a határ menti települések vezetői, illetve Muraköz megye és a közeli települések irányítói is.

Horvátország schengeni övezetbe belépésével a horvát-magyar határon 15, a horvát-szlovén határon pedig 58 átkelőhelyen szűnt meg az ellenőrzés.

A 2015-ben épített kerítést és műszaki akadályokat elbontják a horvát-magyar határszakaszon. Az Országos Rendőrfőkapitányság 2022 december közepén sajtómegkeresést követően adott nyilatkozatot erről. A nyilatkozat kitért arra, hogy a bontással kapcsolatos előkészületeket december folyamán már megkezdték, a kerítés és a műszaki akadályok elbontása ütemezett formában fog megtörténni. A határzár miatt felépített épületek sorsával kapcsolatban később születik döntés.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS