Neked nőttem a mindenségből,
de leszakítottak maguknak a vétkesek,
csapdosó szárnyamat naponta letörték,
s vergődtem jaj-ok és kétségek között.

Kék tenger szememből árnyék és a fény,
mint forró viaszcseppek, szívemig hulltak,
és semmit nem remélve az úttalan jövőtől
apró golyókként hát velem gurultak.

Mint anyja ölét még nem ízlelte gyermek,
öleltem volna rétet, felhőket és a napot,
hogy megizzasszon végre a szeretet íze,
kopogtam bárhol, még nem ismert arcokon.

Ma benéztem múltam ablakán, és átkaroltam
dacos, kócos, ártatlan önmagam.
– Látod, becsaptak – súgtam fülébe,
– de nélkülük is sólyommá nőttél, madaram.

Ma is stigma rajtunk ezer jel, ősi nyom,
de szárnyaink már nem szeghetik,
repülni sas fölött tanultunk,
s ha érkezünk, tudja mindenki, hogy kik vagyunk.

Van, aki mellénk ül, és mi illőn köszöntjük –
Adjon az Isten Neked is Jó napot!

Megosztás

Tweet