Álmot láttam az éjjel: kórházban
voltam, elbocsátottak éppen, s én
az ágyam szélén ülve vártam, hogy
valaki jöjjön értem. Csomagjaim
összekészítve mellettem. És akkor
kitárult az ajtó, belépett rajta rég
megholt Anyám. Ismerős volt
kicsi alakja, amint közeledett hozzám.
Hát Te? – Kérdeztem kissé riadtan, és
meglepetten, hiszen azt még az álomban
is tudtam, hogy ő már csaknem négy
évtizede egy másik dimenzióban jár.
Érted jöttem – mondta mosolyogva,
Te nem tudod? Nincsen határ, a
lelkünk valamennyi dimenzió
között szabadon jár. Gyere velem hát.
Hozzászólások