Sztálin – Dzsugasvili – Koba: a Történelem Szemetje – 1. rész • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Sztálin – Dzsugasvili – Koba: a Történelem Szemetje – 1. rész

70 éve halt meg

I. Előhang, avagy az ájultan csodált Sztálin emléke ma

J. V. Sztálin generalissimus

Joszif Viszarionovics Dzsugasvili, mozgalmi nevén Sztálin, személye körüli embereinek Koba (1878-1953) annyi bűnt követett el, hogy az utód pártvezetés egy egész kongresszuson ítélte el, azóta kutatók, írók, publicisták garmada mutatta ki tanulmányaik, írásaik tömegével, hogy joggal érdemelte ki a „történelem szemetje” megnevezést. Ennek ellenére még mindig, sőt egyre inkább egyes helyeken, tömegek támogatásával egyre nagyon kultusza alakul(t) ki…

Nézzük meg fotókon keresztül, elsőként szülőhelyén, a grúziai Goriban, hogyan szítják emlékének tüzét a múzeumában, a városában.

(Az összes fotó forrása: Wikipédia)

 

Gori

Gori

Gori

 

A következőkben nézzük meg aláírását.

Most pedig a „reaktivált” Sztálint ünneplő fotókból adjunk ízelítőt Moszkvából, Litvániából (ahol szobrát az erdőbe „száműzték”), Londonból, Kínából. Az utolsó két fotó éppen Kínából való, amelyben a „nagy kínai testvérrel,” Maóval látható, majd egy egész „kép-erdő” tűnik elő, történelem-mérgezés céljából…

 

Moszkva (2014)

Sztálin szobor a litvániai Grūtas Parkban. Eredetileg Vilniusban állt (1953)

London (2008. május 1.)

Kínai bélyegen Sztálin Maóval (1950)

Kína, „kép-erdő”

 

A következő részekben pedig kronologikus sorrendben áttekintem életpályáját, közéleti- és párt szereplése mellett magánéletéről is szót ejtvén, már csak azért is, mert meghatározta, miért vált ő – Adolf Hitlerrel együtt – a Történelem szemetjévé…


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS