Tófalvy Éva magyar és eszperantó nyelvű író, református lelkész, tanár, szerkesztő, könyvtáros. Pécsi otthonában beszélgettünk 2023. májusában. Az interjú negyedik része.
– Kik a kedvenc íróid?
– Nagyon nehéz kérdést tettél fel. Órákig sorolhatnám, és akkor sem lenne teljes a névsor. Mindig szerettem olvasni, édesapám már négyéves koromban megtanított. Gyermekként azokat a könyveket vettem le a polcról, amelyeket a szüleim gyűjtöttek, és amelyek túlélték a háborús eseményeket. Mohácson apámék háromezer kötetes könyvtárából csak néhány száz maradt, az I. Bolgár Hadsereg katonái a könyvekből rakott tűznél melegedtek 1945 januárjában. Tél volt, ki kárhoztatná őket? Ami nekünk veszteséget jelentett, az nekik lehet, hogy az életüket jelentette. Szüleim a hadak elvonulása után próbálták menteni, ami menthető, még megvan a Tolnai-féle Világtörténelem néhány kiszárított, a nedves föld nyomát őrző példány. Több Jókai-kötet is megmaradt, azok voltak az első „komoly” olvasmányaim. Nagyon szerettem Jókait, akinek zsenialitása ma is lenyűgöz. Sajnálatos, hogy nem került be az első irodalmi Nobel-díjasok közé. És ha már a Nobel-díjat említettem, ott vannak a két világháború közti nagy íróink, költőink, akik kivétel nélkül megérdemelték volna: Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Márai Sándor, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Kassák Lajos, Vas István, hogy csak azokat soroljam, akiket mindig szívesen olvastam. De a legrangosabb irodalmi díj sem teszi naggyá az írót.
Tófalvy Éva
József Attila, a felülmúlhatatlan, univerzális zseni nemhogy a Nobel-díjat, de a Baumgarten „nagydíjat” sem kapta meg életében. József Attila a legkedvesebb költőm. Furcsa módon az előtt figyeltem föl rá, hogy egy sorát is olvastam volna. Megtudtam az iskolában, hogy április 11-én született, mint én. Azonnal kíváncsi lettem rá. Kihoztam Összegyűjtött verseit a könyvtárból, ugyanis József Attila-kötetünk nem volt otthon, mert édesapám nem szerette. Olvasd inkább Márait, mondta, ő is április 11-én született. De sajnos, Márait nem tudtam soha annyira megszeretni, mint József Attilát.
Van egy olyan olvasási preferenciám, ami az évek során alakult ki, és egyszer csak észrevettem, hogy létezik: jobban kedvelem azokat a költőket, akik „reformátusul” írnak. A legnagyobbak közülük Balassi Bálint, Arany János, Ady Endre, József Attila. Ami József Attilát illeti, a szóhasználata és a mondatszerkesztése ismertette fel velem református gyökereit. Mindenki, aki olvasta a Curriculum vitae-t, tudja, hogy így kezdődik: „1905-ben születtem Budapesten, görög-keleti vallású vagyok.” és a fájdalmas sóhajtást: „a görög-keleti vallásban nyugalmat nem lelt csak papot”. A budapesti Kálvin téri református gyülekezetben voltam segédlelkész, amikor arra gondoltam, hogy valószínűleg a költő nem tudta, hogy reformátusnak vallhatta volna magát. József Jolán többször írt arról, hogy a testvéreivel eljártak a gyülekezetbe, s hogy Attila is szeretett ott lenni. Valószínűleg itt keresztelték meg, gondoltam, és elhatároztam, hogy utána nézek. Elővettem a hatalmas anyakönyvet, és mit ad Isten, benne volt, azaz benne van: József Attilát a református felekezet tradíciója szerint keresztelték meg a születése utáni tizenharmadik napon. Nem tudtam, hogy Sasvári László orvostörténész nem sokkal azelőtt már felfedezte ezt a dokumentumot, és hírt is adott róla a Reformátusok Lapjában. Nem azért meséltem ezt el, hogy azt sugalljam, mintha kvázi a keresztelő hatására írt volna „reformátusul” a költő, hanem azért, mert a stílusa annyira kötődik a Károli Gáspár és Szenczi Molnár Albert által használt magyar nyelvhez, hogy abból következtetni lehet vallási gyökereire, legalábbis velem így történt. És bár tudom, hogy József Attila felnőttként egyik felekezet hitéletében sem vett részt, azonban a zsoltárok lelkisége és nyelvi gazdagsága, amellyel gyermekként abban a gyülekezetben találkozott, ahol keresztelték, egész életében elkísérte, átjárta gondolkodását és ez tökéletesen felismerhető költészetében.
Félre ne értsd, amit elmondtam, az nem jelent negatív értékítéletet a nem „reformátusul” írókról, csak mivel a kedvenceimről kérdeztél, ezt el kellett mondanom.
– Hogyan írsz? Kézzel, írógéppel, számítógéppel?
– Írtam kézzel is, géppel is, sajnos, kézzel írni már nem tudok, olykor még az aláírásom is olvashatatlan. Amióta huszonhat évvel ezelőtt rászoktam a számítógépre egy OKJ-s oktatásinformatikai képzésen, azóta számítógéppel dolgozom. Sajnos, a rheumatoid arthritis tönkretette az ízületeimet, nehezen mozgatom a kezemet, ügyelnem kell, hogy pontosan eltaláljam a billentyűket.
– Mik a terveid? Min dolgozol jelenleg?
– Idős koromra való tekintettel nehéz erről beszélni. Nem azért, mintha nem dolgoznék szívesen. Amikor hatvannyolc évesen huszonöt év világi- és huszonöt év egyházi szolgálat után nyugdíjba mentem, egy évet katasztrófa elhárításra kellett fordítanom, ugyanis a svájci frank alapú jelzálog miatt a bank el akarta venni a lakásunkat. Ott álltam a rákbeteg férjemmel, az elképzelhetetlenül alacsony nyugdíjammal, a hitelt már rég visszafizettük, ám a kamatok csak nőttek, nőttek. A kényszerhelyzetben azt a megoldást választottam, hogy eladjuk a budapesti lakásunkat és helyette Pécsett veszünk egyet, s a különbözetből kifizetjük a jelzálogot. Így is történt. Örök hálával tartozom Kozma Imre atyának, az igaz keresztény embernek, akit a férjem ismert, és elmondta neki nagy bajunkat, mire ő azonnal segített. Férjem hálából lefordította szlovákra A remény ablaka című, Jókai Annával közösen írt könyvét. Ez kéziratban van, két másik, ugyancsak szlovákra fordított munkával együtt. Az egyik Jókai Anna Virágvasárnap alkonyán című kötete, a másik pedig Pilinszky János hittel kapcsolatos esszéiből készült válogatás, amely A teljesség felé címet kapta, az írások eredetileg az Új Emberben jelentek meg. Ez a három kötet készen van. Szeretném őket kiadatni, de ennek jogi akadályai vannak, ugyanis nem én vagyok a szellemi hagyaték egyedüli örököse, és a lefordított szerzők, illetve az ő jogutódaik hozzájárulása nélkül semmit sem tehetünk. Már eddig is számos levelet írtam ezügyben, de egyelőre nem kaptam érdemi választ.
Amikor Pécsre költöztünk, a nagy fáradalom után azonnal hozzákezdtem a már említett könyveim kiadásához. Szeretném folytatni ezt a munkát.
– Hol lehet megvenni a könyveidet?
– Jelenleg az AKVILA & PRISCILLA Kiadónál (akvila.priscilla@gmail.com) meg lehet rendelni őket, és a Terror Háza Könyvesboltjában Budapesten meg lehet venni A szabadulás és az Ólomcukor című regényeket. Hamarosan elérhető lesz honlapom: tofalvyeva.hu, ahol el lehet olvasni néhány részletet, hogy az olvasók el tudják dönteni, érdekli-e őket valamelyik könyvem. Természetesen, örülnék az érdeklődésnek.
Hozzászólások