Most vagy soha • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Most vagy soha

A „Most vagy soha!” egy 2024. március 14-én bemutatott magyar történelmi kalandfilm, amely az 1848-as márciusi forradalom eseményeit dolgozza fel Petőfi Sándor és a márciusi ifjak történetén keresztül. A film rendezője Lóth Balázs, a forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta. A produkció a magyar filmgyártás történetének eddigi legköltségesebb alkotása, melyet a Nemzeti Filmintézet állami támogatással és adókedvezménnyel hozott létre.

A cselekmény a valós eseményeket fikcióval vegyíti, de úgy, hogy az nem befolyásolja az eredeti történelmi események menetét. A film stílusa a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-filmek és a „Birmingham bandája” című sorozathoz hasonltható. A film egyes eseményei eltérnek a valós történelmi eseményektől.

A forgatás helyszínei között szerepelt a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum környéke, az Andrássy út, a Budai Vár, valamint több vidéki város, mint Sopron, Esztergom és Komárom. A filmgyártás során felépített díszletvárosban megjelenik a Pilvax kávéház, Landerer nyomdája és a korabeli Budapest több más jellegzetes helyszíne.

A film célja, hogy a nézők testközelből élhessék át az 1848. március 15-i eseményeket, és a márciusi ifjak 24 óráját mutatja be. A „Most vagy soha!” így nem csupán egy történelmi film, hanem egy látványos és érzelmekkel teli alkotás, amely a magyar forradalom hőseit és az akkori hangulatot kívánja megidézni.

A „Most vagy soha!” főszereplői között találjuk Berettyán Nándort Petőfi Sándorként, Mosolygó Sárát Szendrey Júliaként, és Koltai-Nagy Balázst Jókai Mórként. A film további szereplői között szerepel Fehér Tibor Vasvári Pálként és Ertl Zsombor Irinyi Józsefként.

Összefoglalva, a „Most vagy soha” közepes film, aki szereti a kalandfilmeket, nézze meg, aki Petőfit ikonként kedveli, csalódni fog.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS