Pécsi Harmadik Színház Archives • Oldal 5 a 15-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Pécsi Harmadik Színház

A választott címke 216 íráshoz kötődik

Musicales, tabudöntős évadkezdés a Pécsi Harmadik Színházban

A Pécsi Harmadik Színház is – akárcsak az előadó-művészet többi képviselője – szokatlanul nehéz időszakot élt meg az elmúlt másfél esztendőben. A teátrum előző szezonja a vírushelyzet miatt kényszerűen félbeszakadt, 101 előadásuk maradt el, és sem a határon túli turnéjuk, sem az általuk Pécsre hívott aradi produkció vendégjátéka nem valósulhatott meg.

Musical-görbetükör a szerelem jegyében

A koronavírus-veszélyhelyzet miatt igen hosszúra nyúlt kényszerszünet után ismét premiert tartottak a Pécsi Harmadik Színházban: a közönség Jimmy Roberts és Joe DiPietro Ájlávjú című produkcióját láthatta június 10-én. Az előadás címe és műfaji besorolása láttán sokan elbizonytalanodhattak, hiszen a teátrum neve a gondolatébresztő, vitákat inspiráló, társadalmi, személyes és családi jelenségeket, problémákat feldolgozó előadásokkal fonódott össze az elmúlt évtizedek alatt. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen az előadás éppen a musical paródiája: a látványos, általában kiszámítható fordulatokkal és előre borítékolható happy enddel záruló, gyakran szirupos és/vagy hatásvadász szórakoztatóipari produkciók elé tartott görbetükör.

Ájlávjú-bemutató a Pécsi Harmadik Színházban

Hosszú szünet után ismét szélesre tárja kapuit a Pécsi Harmadik Színház. Június 10-én új előadással jelentkeznek, Jimmy Roberts és Joe DiPietro: Ájlávjú című off-Broadway musicaljét mutatják be Götz Attila rendezésében. A világszerte nagy sikerrel játszott mű esetében korántsem a hagyományos értelemben vett musicalről van szó. A Joe DiPietro szövegkönyve és dalszövegei alapján Jimmy Roberts zenéjével született off-Broadway musicalt nevezhetnénk alternatív musicalnek is, ami némiképp paródiája a látványos, érzelmességbe, giccsbe és hatásvadászatba hajló sikerszériáknak.

Ájlávjú – bemutató a Pécsi Harmadik Színházban

Hosszú szünet után ismét szélesre tárja kapuit a Pécsi Harmadik Színház, s élve a színházi nyitás lehetőségével, új bemutatóval jelentkezik még az évad végén. 2021. június 10-én mutatják be a nagyszínpadon Jimmy Roberts és Joe DiPietro: Ájlávjú című off-Broadway musicaljét, mely a férfi-női kapcsolat örök témáját járja körül az első randevútól a házasság, a gyereknevelés és a válás nehézségein át egészen az elmúlásig – miközben sokat sírunk és nevetünk, akár az életben.

A Pécsi Harmadik Színház novemberi műsora

A Pécsi Harmadik Színházban a nemzetközileg is elismert, többszörösen díjnyertes beregszászi produkciót, Csehov Három nővérét láthatja a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében november elején. A hónap folyamán a teátrum utóbbi években bemutatott nagysikerű előadásai közül A szent család, az Adáshiba, az Előttem az élet, a Piszkavas és a Bányavirág egyaránt látható lesz; a legfiatalabb korosztályt pedig Tamás Éva Játéktára Játssz ma velem! című produkciója várja.

Beregszászi Három nővér Pécsett

Nemzetközileg is elismert, többszörösen díjnyertes beregszászi produkciót, Csehov Három nővérét láthatja a közönség a Pécsi Harmadik Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében november elején.

A Pécsi Harmadik Színház októberi műsora

A Pécsi Harmadik Színház Adáshiba című előadásának szeptemberi bemutatója és sorozatos bérletes előadási után októberben is láthatják a nézők Szakonyi Károly nagyszerű komédiáját. Műsoron lesz a 75. előadásán túl lévő Székely Csaba-komédia, a Bányavirág, a 70. előadásán túl lévő kortárs ír dráma, a Piszkavas, és a félszáz előadást megért francia regényadaptáció, az Előttem az élet is.

Adáshiba a Pécsi Harmadik Színházban

A Pécsi Harmadik Színház 2020. szeptember 7-én mutatta be Szakonyi Károly legtöbbet játszott komédiáját, az Adáshibát a Jászai-díjas Vincze János rendezésében. A napjainkban (is) oly aktuális műben Bánky Gábor (Bódog), Dévényi Ildikó (Bódogné), Kulcsár Viktória (Vanda), László Csaba (Dönci), Tamás Éva (Saci), Tatai Gergő (Imrus), Fábián Gábor (Emberfi) és Krum Ádám (Szűcs úr) nyújt emlékezetes alakítást.

A Pécsi Harmadik Színház szeptemberi műsora

A Pécsi Harmadik Színház áprilisra tervezett, ám a vírushelyzet miatt kényszerűségből elhalasztott bemutatóját, Szakonyi Károly: Adáshiba című komédiáját láthatja nagyközönség szeptemberben. Bérletes előadásokról van szó, de szinte minden időpontra elérhető néhány jegy is! Érdeklődni a 30/336-1560-as számon lehet, a  színház jegypénztára hétfőtől csütörtökig 10-18 óráig tart nyitva.

Elmaradnak a Pécsi Harmadik Színház előadásai

Az alábbiakban a Pécsi Harmadik Színház közleményét osztjuk meg olvasóinkkal. „A Kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében szigorította a korábban kihirdetett rendkívüli jogrendet. Ezt tudomásul véve és elfogadva: – 2020. március 16-án 19 órakor megtartjuk Piszkavas előadásunkat, ám az ezt követően meghirdetett előadásainkat bizonytalan időre elhalasztjuk. Új időpontokról a későbbiekben döntünk, és jegy-visszaváltási lehetőséget biztosítunk.”

A Pécsi Harmadik Színház megtartja a stúdiótermi előadásokat

Rendkívüli jogrendet hirdetett ki a Kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ennek értelmében megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Miután ez a megszorítás a teátrum saját, stúdiótermi előadásait (Bányavirág, Piszkavas, Előttem az élet, Kulcskeresők, Oszlopos Simeon) nem érinti, ezért a meghirdetett előadásokat megtartják. Esetleges újabb rendelkezés esetén a teátrum azonnal értesíti a közönséget.

A Pécsi Harmadik Színház márciusi műsora

A Pécsi Harmadik Színházban Sarkadi Imre életművének különleges értéket képviselő alkotása, az Oszlopos Simeon két alkalommal lesz látható márciusban a Jászai-díjas Vincze János rendezésében, Ottlik Ádámmal a főszerepben, aki eddigi prózai feladatainak egyik legjelentősebb szerepformálásával ajándékozza meg a közönséget.

Műsorváltozás a Pécsi Harmadik Színházban

A Pécsi Harmadik Színház sajnálattal értesíti kedves közönségét, hogy Schwajda György: A szent család című komédiájának 2020. január 30-ra meghirdetett előadása Németh János színművész elhúzódó betegsége miatt elmarad. A megvett jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók vagy más időpontra cserélhetők.

Műsorváltozás a Pécsi Harmadik Színházban

A Pécsi Harmadik Színház sajnálattal értesíti kedves közönségét, hogy Székely Csaba: Bányavirág című komédiájának 2020. január 27-re meghirdetett, 75. előadása Németh János színművész betegsége miatt elmarad. A megvett jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók vagy későbbi időpontra cserélhetők.

50-70-75: jubiláló előadások a Pécsi Harmadik Színházban

Három produkció is jubilál a Pécsi Harmadik Színházban: 50. előadásához ér az Előttem az élet, 70. alkalommal játsszák a Piszkavasat és 75.-ször a Bányavirágot. A teátrum egyik legizgalmasabb vállalkozása volt a kalandos sorsú, litván származású francia író, Émile Ajar regényadaptációjának színpadra állítása 2017 tavaszán.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS