Hajdú Mónika | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Hajdú Mónika

Hajdú Mónika írásai: 22
Hajdú Mónika

Háromszögről négyszemszögből. Beszélgetés Tessényi Györgyi gyógypedagógussal

Tavaly, a Hetedhéthatár három májusi számában, Bandi András távinterjú sorozatot készített Veress Zoltánnal, a Svédországban élő kolozsvári származású íróval, költővel, az Erdélyi Könyv Egylet (EKE) létrehozójával.

Kortárs irodalom és (üzlet)politika − Hogy kik és mik vannak?

Határozottan jó, hogy létezik a XXI. század, és hogy Romániában még élnek magyar írók. Viszont határozottan rossz, ami a XXI. századdal, Romániával és külön a magyar írókkal történik. Tehát egy romániai magyar tollforgató részben jól, részben pedig rosszul érzi magát.

A gárdakapitány és az istennő

Abban az időben egy holland szakkönyvkiadónál dolgoztam igazgatóként. Ehhez a kiadóhoz került a Minerva, ám nekik nem igazán volt szükségük rá, hiszen nem illett a profiljukba. Kötöttünk egy üzletet: felajánlottam, hogy átadom a székem az általuk jónak ítélt vezetőnek, én meg cserébe megveszem tőlük a Minervát.

Túlélés

Megmarkol a fájdalom,
erősen megráz,
hagyom,

Találkoztam egy lovaggal

Barangoltam kicsit életében… Góg János sokoldalú egyéniség s tősgyökeres csongrádi. Ezalatt nemcsak a megyét, hanem a várost is értem. Szinte mindene Csongrádhoz fűzi és köti: iskolák, család, munka, érdeklődési terület, vállalkozás… Nevezhetem lokálpatriótának?

Madár vagyok

Hirtelen zajra riadtam. Az ébresztőóráéra. Neki van az a szokása, hogy váratlanul beleijesszen a csendbe. Pedig kellemes dallama van, csak hangos. Sosem tudom ugyanis az álom mely fázisában vagyok, amikor kelni kell, ezért maximumra van állítva, mert a hangnak lehet nagyon mélyre kell lejutnia, hogy ott felpofozzon egy-két ingert.

Tacones (Sarkok)

Magaslatba préselt bálványok,
testreszabott nyúlványok éles foga,
misztikus bőrök erős illata,

Inter(net)jú Agnel Hídvégi Évával

Egy-egy kávé mellett ücsörgünk. Az egyik fekete, a másik is. Aki válaszol Marseille-ban, aki kérdez Bilbaóban. (Ilyenkor kell betenni egy olyan mosolygós bogyót, amit a szaknyelv smileynak hív.) Tehát Éva és én nem látjuk egymást, nem is halljuk – bár a háló adta lehetőségek ezeket nem zárják ki. Ülünk, kávézunk és levelezünk. Netinterjút csinálunk.

Magyarok a világban, avagy a „monizmus”

Ha azt mondom Internet, mindenki tudja miről van szó, még az is, aki nem. Ez így furcsán hangzik, de ha jól belegondolnak, igaz. Ugyanis, aki nem tudja, hogy miről szól az Internet, az is tudja, hogy létezik. Talán egy hegyipásztor, odafenn, kietlen … vagy egy dzsungelélő törzslakó, ádámzakó hordozó, pigmeus szerepben és méretben nem…

Ír a tánc

Dübörgő tudat
írja táncát,
ritmusra dobbanó
lábjátékát

Hamm, hamm… jamon

Spanyolországban a húsvéti sonkát egész évben eszik. Pontosabban nincs is konkrétan húsvéti sonka, mert egy sonkaevő nép nem bírná ki, hogy csak húsvétkor egye. Ezért tehát egész évben eszi. Aki pedig megkóstolta már ezt a – hosszú érlelésű eljárással készült, tradicionális – spanyol sonkát, nem is csodálkozik ezen. Ahogy Diocletianus császár sem csodálkozott, sőt említést is tett róla írásaiban.

Az égig érő pálma

Találomra választottam egy helységet Bilbaótól nem messze. Pontosan 9 kilométerre. Úgy hívják Galdácano, baszkul pedig, mert kétnyelvű helyen szokás mindkettőn kiírni, Galdakao. Nos, ez a Galdácano, egy átlagos kis külváros, a maga harmincezres lélekszámával, főutcájával, templomával, iskolájával, polgármesteri hivatalával.

Te is lehettél volna…

Amikor felfogta, hogy mi történt, amikor felfogta, hogy él, első dolga volt, hogy rohanjon, segítsen, ahol lehet. Nagyon nehezen nyílt a vagon ajtaja, egy vasdarabot vett a kezébe – nyilván vonatdarabot -, hogy megkönnyítse azt, ami reszkető kezekkel így is komoly fizikai munkát igényelt. És minden hiába.

Képletesen

Azt hiszem, aki járt már Spanyolországban, nem ment el innen úgy, hogy ne kóstolta volna meg a tortilla legalább egy fajtáját. Ha mégis akad ilyen, azt üzenem neki, tessék szépen visszajönni és pótolni, amit mulasztott.
Hogy? A koleszterin? Ugyan már! Akkor itt koleszterin-túltengés lenne. A spanyol viszont Európa egyik legegészségesebb népe a japán mellett.

Súlyos gondok

Most, hogy vége az ünnepeknek, az ember fia, de különösen lánya, már rá sem áll a mérlegre. Felesleges. Úgyis tudja, hogy felszedett 2-3 kilót, ha nem többet. Persze elnézést kérek azoknak az embereknek a fiaitól és lányaitól, akik megmaradtak ünnepek előtti súlyuknál. Külön gratulálok is nekik, hogy képesek voltak erre.



Archívum

Hirdetés