Longhera írásai

Illatozó pajkos tavasz,
s az aranykalászos nyár után,
a gyümölcshozó kacér ősz is elfutott,
s kihunyt a tarka tombolás.

Elárvult árvácskák bársonyán
lepkéik haldokolnak már
Az ágyásokban szépségük még tegnap
sóváran kémleltem
s mára helyükön
csupasz földre leltem.

Míg izzó gyönyörét a Nap kitombolta
Féktelen lángjában kemencévé lett a föld
Termékeny ölén felperzselte a jószagú zöldet
Semmivé fonnyasztott lombot, pázsitot.

Csupa zagyva-babra, ákombákom
kiáltozik – úton-útfélen,
míg vágtat a villamos, a falakról utánom.
Mennyi vakmerő kel útra a holdfénynél,

A JAJ a BAJ az utcán kiált!
Mégsem halljátok emberek!
Bűzben, szennyben,
állati sorba hulló testvérek
aluljárókban, utcákon fekszenek.

Lagymatag semmibe hullik a világ
a belső űr Istenért kiált
vacog, didereg a lélek.

Hajnali derengésben
nyújtóznak a fák,
álomba gémberedett
ágaik közt sikló madárkák.

Csak egy ponton fogd fülön,
csak egy ponton
ezt a rohanásba
szakadt valót.