Kéri Tünde Kárla
Vallomások Édesapámnak
Ott voltál mikor megpillantottam ezt a szivárvány világot. Ezt a színes forgatagot, ezt az ismeretlent. Rideg valóság volt, zimankó egy újszülöttnek. De Te ott voltál, hogy megvédj és táplálj. Hogy fedelet nyújts és támaszt, ha kell. S én nem győztem felfedezni a szépet, a jót, egy-egy színben és ízben. Formák és alakok suhantak előttem folyton a fényben. De rólad tudtam, hogy ki vagy.
Violák virágzása / Egy új esély
– Shhh! Halkan lépj! – csitított el a világ számára eddig ismeretlen, legvarázslatosabb teremtménye.
– Rendben – suttogtam, s szorgosan bólogattam.
A rengeteg közepén sétáltunk, gondosan kikerültem minden levelet, ami megcsörrenhetett a lépteim alatt. Imádom az erdőt ilyenkor. Minden olyan, mint egy elbűvölt kertben, csak ez nagyobb.
Indigó
Ahogy rákanyarodott a kamion a házhoz vezető földútra, egyszeriben valami szokatlan kellemes és nyugtató érzés fogott el. Kiszálltam az autó hátsó üléséről és becsaptam magam mögött az ajtót. A nap verőfényesen sütött, s sugarai tündökölve trilláztak a kisház poros ablakain. Valóban aprócska ház volt, kétszintes, de nagyon kicsi. Ha leginkább hasonlítanom kellene valamihez, akkor a jól ismert Hófehérke és a hét törpe című meséből a törpék házára tudnám hasonlítani.
Bolond
A nap hétágra sütött azon a napon. A madarak vidáman csapongtak odakint, s fáról fára szállva ünnepelték végre a meleget. Násztáncuk vidámsága boldogsággal töltött el. Ahogy a föld zöldellett az üde, friss fűtől, az emberben feltámadt az a remek gondolat, hogy miért is tölti az idejét iskolában, mikor annyi rengeteg dolgot lehet művelni a szabadban!
Jéghercegnő
Amerre csak néztem fehér volt minden. A hatalmas fenyők tűleveleit egyenként csípte meg a dér, s nagymennyiségű hókupacok alatt roskadoztak ágaik. Az ég szürke volt, majdnem egybe olvadt a domboldallal, ami előttem állt több méterre. Nem én voltam az egyetlen, aki megdermedt a hír hallatán. Egy árva hang sem hagyta el torkom, csak szívdobogásom törte meg a csendet. Vérem hangos pumpálásának hangja átokhozóan szaladt végig az erdőben, s eltűnt valahol a fák között.
Karamell
– Vigyázz csúszol! – ordítom a mellettem fekvőnek egy boldog tömeg közepén. A többiek vagy állva, vagy fekve, de mindenki üdvrivalgásban tört ki. Egy barna hajú fiú fekszik mellettem.
– Apa mindjárt itt lesz, és elvisz minket kocsival.
– Rendben, de az órám mindjárt kezdődik! És már busz sem indul! Nem akarok elkésni! Mi lesz, ha nem érek be időben? – s oda a higgadtságomnak.
Sansz
Kellemes dallam szűrődik ki a falakon. Mindjárt belépünk azon az ajtón, azon a régi barnára festett vasajtón. A folyosón emberek ácsorognak és beszélgetnek. Nők vastag sminkkel és rövid koktélruhában, férfiak fekete öltönyben, csíkos nyakkendővel. Illemhez méltóan társalognak, majd megunják és továbbállnak valamelyik másik csoporthoz. Az átlag idősödik, szarkalábas szemek pislognak mindenfelé, kopaszodó fejeken csillog a veríték, ahogy forognak a terem közepén.
Feljegyzésem egy Emlékről
Minden kész. Már csak meg kell érkeznie. Az asztalon lágy rózsaszín gyertya ég. Az egész lakás csillog-villog. Alig bírom kivárni, hogy belépjen az ajtón, rávethessem magam és csókokkal üdvözöljem. S szívem hangosan kalapálni kezd, mikor lenyomódik a kilincs és nyílik az ajtó.
Fehér vörössel
– Ébredj! Kelj fel! Mennünk kell! – rázott fel az álmomból egyik társam. Az éjszaka közepén lehettünk. Felkaptam a ruhám, felöltöztem, megcsókoltam feleségem és indultam. A szomszédban már hatan ácsorogtak az udvaron. Az álmos, fáradt arcok keveredtek a kíváncsisággal. Nemsokára mindenki megérkezett. Nem mondtak semmit sem, csak kivezényeltek minket a falu határához.
Partnereink
