Kóta Dénes
Az elfelejtett ember
Május vége, talán június eleje volt, amikor Ákos az írásba teljesen belefeledkezett. Hetek is elmúltak, és csak írt, a pincében. Eredetileg tetőtér-beépítéssel egy padlásszobát csinált, ahol majd írni tud, aztán rájött, hogy a padlásszoba nyáron meleg, télen hideg, ezért zegzugos lépcsőkkel a pincébe egy lejáratot épített, mert a pince nyáron hűvös, télen pedig meleg, így az írógép szalagja mindig éppen megfelelő volt, nem túl száraz, nem túl rideg, éppen megfelelő.
Szitakötő
A műhely ablakából nézem, ahogy a szitakötő szitál az üveg előtt. Az ablak kicsi, itt bent sötét van, nem tudom, tán be akar jönni, vagy csak a tükörképével játszik, melyet egy másik szitakötőnek gondolhat. Ülök, mert az ablakon csak ülve látok ki. Alapos megfontolás után raktam alacsonyra az ablakot, ugyanis volt egy jó kis asztalom, melyet már a műhely építése előtt ide szántam az ablak alá.
Az előadás
Félig az ablakpárkányon ült, hátát a téglafalnak támasztotta. A Nap már alig sütött, kabátján keresztül is érezte még a napközben fölmelegített téglák sugárzását. Megint felhők gyülekeztek, csak úgy a semmiből, mert a szél nem fújt, nem fújt már napok óta.
A tenger
Maga a szerkezet összeállítása nem tartott sokáig, inkább a tervezés, a megfelelő alkatrészek beszerzése vett több időt igénybe. Tizenkét lágy rugó, két excentrikus tengely, négy bütykös henger gondoskodott arról, hogy minden az utazás, a rázkódás tökéletes illúzióját keltse.
A cipő
A kórbonctanra igyekezett, apjának vitt ruhát. Otthon gondosan csomagolt, a fekete cipőt sokáig fényesítette, bár egy ismerősétől úgy hallotta, hogy cipőt fölösleges betenni, mert azt az öltöztetők úgyis ellopják. A portán nem kérdezte merre kell menni, valahogy érezte, talán az egyre erősebb fertőtlenítő szagtól.
Szalmavirág
Napok óta nyugtalanul aludtam, talán amiatt is, hogy rengeteget lustálkodtam, mert nagyon hosszú volt a tél, és már minden porcikám fájt, zsibbadt a fekvéstől, csak forgolódtam. Ma hajnalban korán fölébredtem, s éreztem a levegő illatán, hogy az idő megváltozott, talán nem is fagyott az éjszaka, és reggelre már langyos volt a párás levegő.
A púpos vénkisasszony
Elment. Mondta magában a púpos vénkisasszony, aki ma is régi emlékeit mesélte Herbertnek. Ismét elmúlt egy nap. Lassan visszaballagott a tágas szalonba, aztán föl a lépcsőn a korlátba erősen kapaszkodva, mindig előbb a jobb lábát emelte a következő lépcsőfokra, aztán a másikat mellé.
November
Megint ősz van, megjött, mint ezer évekkel is ezelőtt. A költöző madarak tudták, a fecskék már szeptember elején villanydrótokon, nagygyűlésen beszélték meg a további teendőket, szertartásosan készültek a nagy útra. Néha tollászkodtak, aztán egyszerre szinte mozdulatlanul figyeltek, szigorú sorokban, fegyelmezetten rendeződve.
A bőrönd
Már derékig jártunk az augusztusban, amikor végső elhatározásra jutott, a bőröndöt megveszi. Csak műbőr borítású volt, de egyterű, mindenféle oldalzseb és sallang nélküli, igaz, hogy kerekes, és pórázos, sima utakon húzható, és vezethető. A színe barna volt, s ami miatt a bő választékból e mellett döntött, az a könnyűsége volt. Szinte súlytalan, a füle kézbe simuló, az ujjaknak megfelelően kiképzett.
A madarak
Délután hívott, hogy este nézzek be hozzá, aztán el is mentem. A konyhában ültünk le, sokat beszélgettünk lényegtelen dolgokról, de hát az ember legszívesebben lényegtelen dolgokról beszél, ha beszélgetni hívják, s leginkább azért, mert talán lényeges dolgok izgatják, amire úgysem talál magyarázatot, s nem is adhat neki tanácsot senki.
Az erő
Az embernek nagy erőt kell gyűjtenie, hogy kimondja. Nagy erőt kell gyűjteni, sőt átgondolni az elmúlt hónapokat, talán éveket, de az sem árt, ha gondtalan, most már gondtalannak vélt gyermekkoráig nyúlik vissza, önfeledt gyermekkorára, amikor még minden olyan egyszerű volt, amikor még pár óra elég volt ahhoz, hogy egy pofont elfelejtsen, akkor még súlyos bűnként rá nehezedett pajzán játékain napok alatt túltegye magát.
Partnereink
