Hej, a széprefestett, az idők múlásával gyöngyszemekkel tűzdelt legendák azt regélik, hogy a Kis-Kárpátok lankáin meghúzódó és virágzó szőlőskerteket még a rómaiak telepítették. Jég verte, fagy és aszály sújtotta a vidéket, kipusztultak az égig érő fák, de a szőlő és a vad megmaradt mind a mai napig… A c A cseklé A cseklészi kastélyszi kastélyseklészi kastély
Feszty Masa (Mária, 1895-1979) festő is a miénk egy picit, noha nem a Felvidéken született. Gyökerei, szálai azért mégiscsak ide kötik, édesapja után ógyallai, itteni rokonainál gyakorta nyaralt s tartózkodott. Bebarangolta Ógyalla környékét is, nagyon kedvelte a martosi tájat, szerette a helyieket: sok martosi asszony és férfi portréja került rajztömbjébe.
Százava menti tartózkodásunk Mátyás fiammal (2002-ben) talán nem nevezhető nyaralásnak rövidsége miatt. Csupán kiruccanás volt Prágából, egy kis jó levegő utáni vágy, olyan vidékre, ahol nincsenek poros utcák, az autók kipufogói sem ontják a füstöt, nincs zaj, villamoscsilingelés, és attól sem kell tartani, hogy a lábát letapossák, esetleg a metrón a pénztárcáját kiemelik, elemelik a zsebéből az embernek.
A prágai sörözők és kiskocsmák miliőjében, Gambrinusz vagy a Pilzeni tizenkettes szopogatása közben bizony szóba került Pécs is. Noha, jómagam még nem jártam a Mecsek aljában és a mecset tövében – csak később −, mégis megkapott, csalogatott, s eltökéltem, hogy eljutok majd egyszer oda én. Én lőn! De erről majd fokozatosan, sorjában szólok…
A kedves olvasó biztosan ismeri azt az érzést, hogy valaminek nagyon örül, vagy örülni akarna, de közbejön valami, ami miatt aztán keserű lesz a szája íze. Különösen, ha vadászat közben történik meg a dolog, még szomorú is lesz a vadászember. Velem is ez történt…
Gambrinus a sörivók patrónusa és állítólag a sör „feltalálója” is egy személyben. Ám Gambrinus nemcsak regebeli király, mitológiai lény volt, hanem valóságos személy, azaz Jan Primus, vagyis I. János, és nevének elferdítéséből keletkezett a „Gambrinus”.
Borostás arc, apró malacszemek, amelyek ide-oda siklanak, vibrálnak, köztük szépen kifejlesztett piros orr, és hát a zömök alkatot még fokozta a sörhas. A cseh sörivó ápolt pocakja. Ez volt Schulc úr. Nomeg, állandóan, megállás nélkül beszélt, lökte a szöveget…
Báró Nednyánszky Alajos (1784-1844), az ízig-vérig felvidéki államférfiú és tudós érdekes könyve, a Vágvölgyi utazás a folyó felső folyásánál kezdődik, majd a szépséges, festői tájat átszelő Vág vizén folytatódik lefelé, egészen a Dunába való torkolatáig.
Tajnasári lakói átélték a török hódoltságot, restitúciót a török után, amit „új honfoglalásnak” is neveztek. A lakosság magyar, a nemesség szerepe kezd megszilárdulni, a helymegnevezések és dűlőnevek is magyarok. Ám a XVIII. század végére a jó munkalehetőség nyomán egyre több jövevény érkezett.
Állok a kishídon, ami palló is, meg nem is, de két kerékpáros egymással szemben jövet, nem tudná elmellőzni egymást. Az egyiknek meg kellene húzódnia, előnyt adni a másiknak, hogy ne következzen be karambol. Alattam a Zsitva folyó fodrozó habjai suttognak titokzatosan, felettem mohó madarak röpködnek, vadásznak legyekre, apró b A tajnai kastélyt hatvanholdas angolpark vette körülogarakra.
A történelmi Felvidéken – a Zoboralján is – az amatőr színjátszásnak nagyon régi hagyományai vannak. A két háború között tanítók vállalták a színjátszókörök vezetését, a második világháború után a Csemadok alapszervezetei vitték tovább az önkéntes színjátszó mozgalom fáklyáját.
Nagyon őszintén mondom, hogy általában a rólunk írott idegen szerzők munkáit – különösen, ha azok a szláv népek fiai – egy picit bizonyos előfeltételekkel és vegyes érzelmekkel fogadom. Talán ezzel így vannak más tollforgatók is.
Májusban még az Apponyi Henrik Vadászati Múzeum megnyitóján a múzeum vezetője, Peter Králik felolvasta Apponyi Geraldine, Albánia királynéje levelét, amelyben örömmel fogadta a múzeum létrejöttét és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az Apponyi-család hagyatékának megóvásához.
A második világégés után, a jogfosztottság idején Szlovákiában nem nyíltak meg a magyar iskolák, s így a magyar ajkú gyerekek, a teljesen magyar közegben élő ifjúság kénytelen volt egy számára teljesen idegen nyelven zajló oktatásnak a szenvedő alanya lenni, vagyis szlovák iskolába járni.
Őszintén bevallom, hogy Július Satinskýval szemben nem vagyok elfogulatlan, mindannak ellenére, hogy csak évtizedenként találkozunk, futunk össze néhány órára és néhány percre. De azok a percek – legalábbis részemről – irgalmatlanul fontosak.