Városunkban 1956. október 22.-én délután az egyetem Rákóczi úti épületének udvarán kezdődtek a forradalom eseményei. Ezeknek a történéseknek az egyik leghitelesebb tanúja, sőt cselekvő mozgatója, Péter Károly akkor III. éves orvostanhallgató volt. Ő 1997-ben könyvet írt „1956 Baranyában” címmel, amelyben részletesen földolgozta ezt a nevezetes eseményt is. Most fölidézem ennek a könyvnek alapján ezt a sorsdöntő délutánt.
Az országos tény, hogy az egyetemi-főiskolai hallgatók már előbb is elkezdték a szervezkedést, amelynek központjai Szeged és Budapest felsőoktatási intézményei voltak. Velük álltak állandó kapcsolatban a pécsi egyetemisták is. A pécsi egyetemi pártbizottság tudomást szerezvén erről, és hogy elejét vegyék a „bajnak,” október 22. délelőttre rendkívüli ülést hívott össze, és erre telefonon több hallgatót meghívtak. Ekkor határozták el, hogy délután 3-ra Diákparlamentet szerveznek az udvaron. Azonban az orvostanhallgatók szintén fölkészültek erre, és néhányan Péter Károly Sallai (a mai Ferenciek) utcai albérletében megírták ultimátumukat.
Tudvalévő, hogy az akkori felsőoktatási ifjúsági szervezet a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) által „felügyelt” Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) volt. Az itteni egyetemi szervezet hívta össze névleg a Diákparlamentet, amelynek elnökéül Debreczeni László V. éves orvostanhallgatót jelölték ki. Az egyetem és a helyi pártbizottság vezetői szintén megjelentek a gyűlésen. „Kedves Lányok és Fiúk!” – köszöntötte Debreczeni László a szép számú egybegyűltet, akik az orvosi- és a jogi kari, valamint a tanárképző főiskola hallgatói közül kerültek ki. A jogi-, majd az orvosi kar hivatalos, 12 pontos DISZ bizottsági követeléseit olvasták föl elsőként. Ekkor azonban „műsoron kívüli” fölszólalásra jelentkezett Péter Károly, és elmondta a III. évfolyamos orvostanhallgatók követeléseit. A döbbent csöndet hatalmas ováció követte.
Ebben a lényegre törő memorandumban a Rákosi-kori felsőoktatás bűneire, visszásságaira mutattak rá, és követelték ezek megszűntetését. De még ennél is továbbmentek: javasolták megalakítani egy, a DISZ-től független egyetemi ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ) létrehozását. Ekkorra már teljesen kicsúszott az irányítás a hivatalos egyetemi vezetés és a pártbizottság kezéből, ugyanis a hallgatók egyöntetűen teljesítették a követelést, és megalakították a pécsi egyetemi MEFESZT-t, továbbá megválasztották annak Ideiglenes Bizottságát!
Nagyon fontosak voltak ezek a követelések, ugyanis korántsem az egyetemi oktatás gyökeres megreformálását, a személyi visszásságok megszűntetését tartalmazták, hanem például követelték az addig mecseki bauxit-bányászatnak hazudott uránbányászat megnevezését, és a szovjet felügyelet alóli fölszabadítását. Továbbmenve országos reformok bevezetését szintén szorgalmazták, föltárván a Rákosi-Gerő-féle pártvezetés visszásságait, és annak megszűntetését, szabad és demokratikus választásokat, Nagy Imre kormányba történő választását követelvén. Az addig érinthetetlennek tűnő magyar-szovjet viszonyt is újragondolták: hadifoglyaink szabadon bocsájtását, a szovjet csapatok kivonását is követelték!
A „Pécsi Egyetem” című újságjuk rendkívüli kiadását jelentették meg, ebben közölték a követeléseiket. Itt jelent meg az akkori „pedfő” hallgatójának – a későbbi híres költővé váló – Kiss Dénesnek „Velünk vagy ellenünk” című, az 1848. márciusi forradalom „Nemzeti Dal”-ának nyomán születő versét, amely a pécsi forradalom himnusza lett!
A forradalom első napjaiban több tüntetés zajlott az egyetem előtti 48-as téren, a megalakult nemzetőrségben szintén vezető szerepet vállaltak az egyetemi, főiskolai hallgatók, kari nemzetőrségeket alakítottak, november 4. után pedig jórészt belőlük tevődött össze a Mecseki Láthatatlanok tömege…
Hatvanhat évvel később, 2022. október 22.-én ismét délután 3-kor gyűltek össze az emlékezők ugyanott, a Kosztolányi Dezső Céltársulás Egyesület szervezésében, először az addigi főszervező és állandó főszereplő, az ez évben elhunyt dr. Debreczeni László nélkül. Dr. Schmidt Pál és Czukor Antal, az 1956-os forradalom tevékeny helyi részvevői beszédét, illetve visszaemlékezését követően dr. Kamarás Péter önkormányzati képviselő, a KDNP városi elnöke, illetve a Kosztolányi Céltársulás Egyesület képviselője emlékezett kegyelettel. A beszédeket koszorúzás követte.
(A szerző felvételei)
Hozzászólások