Válasz Vasi Ferenc Zoltánnak
Nagy szomorúsággal olvastam szerzőtársam cikkét. Első gondolatom hozzá: ne fordítsuk szembe egymással ünnepeinket, mert az sohasem szül jó vért! Nem tudom, más nemzeteknél van-e ilyen, de nem nagyon hiszem!…
1848. március 15. fényes betűkkel íródott történelmünkbe, jelentőségét nem szükséges itt bizonyítani, mindannyian (legalábbis sokan) tudjuk. Hogy mi következett 1849-ben Világos után, azt is tudjuk, de ezért még nem kárhoztathatjuk azt a napot, ahogy azt szerzőtársam október 23.-ával tette. 1956. október 23-án egy egész nemzet kiáltotta a Rákosi-utód Gerőéknek: Elég volt!…
Kipirult arcú egyetemisták, hivatalnokok, munkások, parasztok vonultak mindenütt az országban nemzeti színű zászlókat lobogtatva, a szabadságot éltetve! Ne tagadjuk most ennek a jelentőségét! Nagy Imre „megvilágosodásának” ideje is volt a következő 12 nap, amelyet a Petőfi-körök ugyanúgy megelőztek, mint az október 6.-iki Rajk-temetés, az egyetemi szervezkedés. Az igaz, hogy a következő napok történései hozták meg a megtisztulást, amikor sokan az országban – maga Nagy Imre miniszterelnök is például, Bibó Istvánnal együtt – mellszélességgel a forradalom mellé álltak, és nemsokára a demokratikus pártok is megalakultak, követvén a nemzetőrségeket, a munkástanácsokat…
Hogy azután nem tartották népünk akaratát tiszteletben a szovjet elvtársak – élükön a tömeggyilkos Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkárral, vagy az akkori hitszegő szovjet nagykövet Jurij Vlagyimirovics Andropovval, és ebbe miért egyezett be a „Nagy Nyugat” 1945 után ismét –, az már undorító világpolitikai játszma volt!…
Itt ragadom meg az alkalmat: Nagy Imre 1956. november 4. után emelkedett igazán magasra: miniszterelnökünk a méltatlan, mocskos börtön-körülmények között mondhatta volna: bocsánat elvtársak! Megbánom bűneimet, lemondok! Talán „megúszta” volna hosszú börtönnel, de ő nyugodtan megmondta vérbíróinak: nem tagadom meg a forradalmat, nem kérek kegyelmet!…
Puchert János komlói lakos szintén rész vett a Juta-dombi ellenállásban. Első- és másodfokon is halálra ítélték, de a történelem által jogosan leminősített „elnöki tanácsi elnök,” a volt kisgazda, Dobi István az utolsó pillanatban megkegyelmezett neki. Ha szerzőtársam kéri, részletesen is leírom majd, hogyan történt ez! Hagyatékát én rendeztem, jelenleg a Tudásközpontban található…
Dwight David „Ike” Eisenhower akkori USA-elnök – aki 1945-ben a szövetségesek főparancsnoka volt –, Georgij Konsztantyinovics Zsukov és Ivan Sztyepanovics Konyev marsallok – akik hazánk lerohanását megszervezték 1956-ban – 1945-ben együtt határozták meg a világ sorsát! Most ismét összeálltak Magyarország ellen, előbbre helyezvén Szuezt, ha akarták, ha nem…
Az 1956. november 4.-iki mocskos szovjet lerohanás hogyan történt, szintén ismert. Mi ne tudnánk ezt pécsiek, baranyaiak, akiknél november végéig harcoltak fegyverrel a kézben a Mecseki Láthatatlanok, Kubicza János parancsnokságával? Addig hívén a nyugati szirénhangoknak az ottani csapatok fölszabadításáról?…
Ahogyan 1849. után, úgy az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követően sem a nép határozta meg a megtorlást. Haynaut és Kádárt sem mi küldtük ránk! Az 1956-os megtorlást a „Szovjet Tábor” – amelybe akkor még vastagon beletartozott Kína és Albánia is – szintén követelte. Kádár árulását és Moszkvába repülését, majd visszatértét tankokkal sem nálunk intézték! (Hogy Apró Antal vagy Marosán György „kis gyilkosok” és társaik bűneit már ne is említsem)…
Higgye el szerzőtársam: nem 1956. október 23. a „hibás” ebben. Az ávósok lőttek a tömegbe a Rádiónál, majd a Parlamentnél, a szovjet tankok lőttek a Juta-dombon és szerte az országban – a Pesti Srácok és a Mecseki Láthatatlanok védték a hazájukat! A pufajkások követték el a november 4. utáni megtorlást a „munkás-paraszt kormány” irányításával, a szovjet szuronyok árnyékában, sok munkást és parasztot végezvén ki, ítélvén el, kényszerítvén külföldre…
És végül egy újabb történelmi tény: Szűrös Mátyás 1989. október 23.-án kiáltotta ki a Parlament erkélyéről a köztársaságot!…
Szóljon hozzá!