No Image

Hatodik érzék (3/1)

2012. szeptember 30., vasárnap Petrozsényi Nagy Pál 0

Nevem Kocsis Ferenc. Ma töltöttem be 70. életévemet, és ugyancsak ma fejezem be azt a naplót, melynek írásába 2009 január 1-én nekifogtam.
De hadd kezdjem ab origine, az elejéről! Értelmiségi családból származom. Apám röntgenológus, anyám altatóorvos volt egy jó nevű klinikán. Öt gyermekük közül én voltam a legfiatalabb. És, jaj, a legtehetségtelenebb is egyúttal!

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 50.

2012. szeptember 29., szombat Trebbin Ágost 0

„A kávéház a polgári társadalom érdekes intézménye. A múlt században kereskedők, üzletemberek, művészek, független értelmiségiek, hivatalnokok gyülekező helyévé vált. A kávéházban lehetett ugyan étkezni, de mégsem ez volt a fő. Hanem az együttlét, az üzleti megbeszélések, a politizálgatások, az eszmék különös kicserélése. Hogy a tulajdonos minél több vendég látogatását biztosítsa, gondoskodott az eszmecserék elevenebbé tételéről, a művészek érdeklődésének ébrentartásáról, lapokat járatott.”

No Image

Egérfogó

2012. szeptember 28., péntek T. Ágoston László 0

Bartáékhoz beköltöztek az egerek. Honnét, honnét nem, a fene tudja, de tény, hogy április elején megjelentek a házban és mindent megrágtak, ami az útjukba került. Szidta is Bartáné a polgármestert, mint a bokrot, mert ez a Lajos tavaly is kispórolta a költségvetésből a féregirtást, és tessék, itt az eredménye.

Bulgária – 6. A Fekete-tenger partján: Dikilitas, Várna, Neszebár

2012. szeptember 28., péntek Komlós Attila 0

Bulgária-sorozatunk hatodik részében eljutunk a Fekete-tenger partvidékére, Várnától Neszebárig felfedezhetjük a terület fő nevezetességeit, a tengerpartot.

Várna közvetlen közelében található egy különleges földrajzi képződmény, melynek eredetét sokáig homály fedte. Ez a 250 hektár kiterjedésű területet elfoglaló Kőerdő, az öt évszázadon át tartó török fennhatóság idején Dikilitas névre hallgató titokzatos táj, több száz homokkő oszloppal. Talán az angliai, bretagne-i megalitmezőkre emlékeztet, azonban lényeges különbség, hogy a bulgáriai Kőerdő nem ember által létrehozott mű, hanem a természet alkotása.

Kerekes Sándor előadása a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör klubnapján

2012. szeptember 27., csütörtök Szarvas István 1

Kerekes Sándor, a Quebeci Öttusa Szövetség korábbi elnöke volt a vendége a Baráti Körnek 2012. szeptember 27-én. Az esemény a BVSC Zuglói Esték keretében került lebonyolításra a BVSC székházában. A beszélgetés megkezdése előtt Peresztegi Zsuzsa, a Csanádi baráti Kör tagja emlékezett meg a tavaly elhunyt Lackovich Gézáról, a közismert és mindenki által szeretett és tisztelt színész sportolóról.

Beszélgetés a pást királyával, Szilágyi Áronnal

2012. szeptember 26., szerda Szarvas István 0

Szeptember 26-án Budapesten a Csanádi sportiskolában találkozott az iskola diákjaival a huszonkét éves Szilágyi Áron, aki a 2012-es Londoni olimpián az első aranyérmet szerezte kardvívásban Magyarországnak.

Először Vad Dezső sportújságíró kérdéseire, aki 1948-ban Wimbledonban teniszben ifjúsági döntőt játszott és korábban az Olimpiai Bizottság sajtófőnöke volt, majd a diákok kérdéseire is válaszolt. Ezután készséggel válaszolt lapunk kérdéseire az iskola igazgatói szobájában.

Nyitva van a Varázspadlás

2012. szeptember 25., kedd Hetedhéthatár 2

2012. szeptember 24-én megnyitotta kapuit a Varázspadlás. A mackókiállítás, a bohóc- és maszkgyűjtemény Pécs belvárosában, a Király utca 35. számú ház udvarán, az egykori Líceum Sörözőből kialakított bemutatótérben várja kis barátait és látogatóit. A magánkiállítás alapját Tibold Zita és Bölcz Berta magángyűjteménye képezi. A sok békebeli játék és berendezési tárgy meséket idéző hangulatú egysége teszi vonzóvá a kiállítást kicsik és nagyok számára egyaránt. A játékok mellett megtekinthetők bábok, karneváli jelmezek, szódásüvegek, valamint egy rendkívül gazdag gyűjtemény afrikai maszkokból és különféle egzotikus tárgyakból.

No Image

Elhelyezték a Busóudvar alapkövét Mohácson

2012. szeptember 24., hétfő Hetedhéthatár 0

A busójárás hangulatából ad ízelítőt a Mohácsra látogatóknak a Busóudvar, amelynek alapkövét pénteken helyezték el a Duna-parti városban. A mintegy négyszáz négyzetméteres, U alakú, árkádokkal szegélyezett ház 2014 elejére épül fel a Vörösmarty utca 1. szám alatt, benne busóöltözékeket, kellékeket láthatnak, a népszokáshoz kapcsolódó mesterségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

No Image

Az Eltűnő hullámok című litván film kapta a Jameson CineFest fődíját

2012. szeptember 23., vasárnap Hetedhéthatár 0

16 nagyjátékfilm versenyben, mind magyarországi ősbemutató, 7 további nagyjátékfilm versenyen kívül, 3 filmklasszikus a CineClassics-blokkban, összesen 69 film, 3 workshop, mesterkurzusok, konferenciák, nemzetközi filmvásár, számos szakmai találkozó – ez a szombat este véget ért 9. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál gyorsmérlege. A Jameson CineFest kilenc év munkájával Magyarország legerősebb filmfesztiválja lett.

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 49.

2012. szeptember 22., szombat Trebbin Ágost 0

1905. nyarára városunkba megérkezett az újabb nagy szenzáció, a Lifka-féle Elektro-Bioskop Színház. „Lifka Ernesztin 1905. májusában ügyvédje útján kérvényt nyújtott be Pécs szabad királyi város Rendőrkapitányságához, hogy a Búza téren kinematográf bódét építhessen. A bódé kb. 350 személyt befogadó nagyteremből állt. I., II., és III. rendű helyekre osztva, főként padokkal s néhány székkel ellátva. A terembe kis előtéren keresztül lehetett bejutni, itt állt a pénztár is. Egy leválasztott helyiségben kapott helyet a vetítőgép a „gőzdinamó lokomobillal”, egy beugró részen az orgona.”