Sziget Archives • Oldal 3 a 3-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Sziget

A választott címke 37 íráshoz kötődik

Sziget Fesztivál 2005.

Sokak számára augusztus közepe jelenti idén a nyár legszebb hetét. Ekkor zajlik ugyanis a 13. Sziget Fesztivál, mely a résztvevők számára egészen biztosan szerencsés lesz.

2005. augusztus 10-17. Sziget

Száznál több nemzetközi sztárt felsorakoztatva, hatvan helyszínen, naponta több száz programmal várja látogatóit az idei – immár a tizenharmadik – Sziget. A számos zenei helyszín mellett a Sziget a kultúra többi területéről is színvonalas programokat, igazi csemegéket kínál (színház, képzőművészetek, irodalom táncművészet).

Sziget 2004

Az idei Sziget fesztivál az állandó változás és az ezer hangulat varázsának jegyében telt. Számomra a Sziget egyben sportsziget is volt, hiszen teljesítményem a következőképpen alakult: 70-80 km gyaloglás, 20-30 különböző helyszín, 50-60 koncert.

Sziget Fesztivál 2004

Mi a sziget?
Valakinek a béke szigete.
Van, akinek a szerelem ligete.

A Sziget

2004. augusztus 4-11. – A HÉV megáll a Filatorigátnál és az ember a tömeg-vonzást kihasználva, egyre közeledik a jegyárusító standokhoz, majd onnan a bejárat felé veszi az irányt és már bent is van. Mintha egy teljesen más világba csöppenne a látogató. Pedig csak Budapesten járunk a Hajógyári-szigeten, ami évente egyszer egy hétre átalakul Európa egyik legnagyobb fesztiváljának az otthonává.

Sziget 2003 (1-2.)

Akik nem ismerik, hajlamosak leszólni a rock és metal műfajt, pedig páratlanul gazdag a zenei paletta, melyen a zenekarok mozognak. Csak a külföldieken végigtekintve: első este a 25 év átlagéletkorú finn származású Sonata Arctica lepett meg bennünket vidám és gyors, de szentimentális pillanatokat is tartalmazó programjával.

Sziget Fesztivál 2003

Ismét egy pörgős, bulis hetet ígér Európa egyik legnagyobb ifjúsági, kulturális fesztiválja, a Sziget Fesztivál. Az idén július 30-tól augusztus 6-ig tartandó rendezvény a már megszokott változatos programkavalkádot, nemzetközi zenei sztárokat, a hazai élvonal legjobbjait, valamint a kultúra egyéb válfajait – színház, kabaré, kiállítások, szabadiskola, gyerekprogramok – mutatja be.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS