Aznap este az első két szál cigi, amit elszívtam, mentolos volt. Utálom a mentolos cigarettát, de nem volt saját, és vágytam rá. Már több mint egy hónap telt el a szakítás óta. Nem hiányzott. Illetve, egyre kevésbé. Hideg volt odakint, fújt a szél és én dohányoztam.
Neve? Kutyáné Farkas Piroska. Leánykori neve? Farkas Piroska. Azt hittem, egyértelmű. Kérem, sosem lehet azt tudni. A Szokatlan Nevű Emberekért Alapítvány egy komoly, nagy múltú egyesület, nem engedhetünk meg magunknak semmilyen könnyelműséget!
Amikor az ember munka nélkül tengődik Budapesten közel egy éven át, minden lehetséges melót elvállal. Szórólapozás, részvétel pszichológiai kísérletben, görnyedés futószalag mellett egy drogéria biatorbágyi elosztó-központjában. Egyik rosszabb, mint a másik.
Nem baj, ha rágyújtok? Tudom, nem lenne szabad, de megnyugtat. Hogy? Persze, persze a tűzjelző. Rendben, akkor majd utána. Hol is kezdjem? Huszonhárom múltam, amikor először elkapott. Akkor még nem tudtam, hogy micsoda, csak a látásom ment el, illetve egy nagy homályfolt jelent meg a látómezőm közepén.
Hajnali háromkor becsöngetnek a Müller ajtaján. Kimegy, ott áll egy szovjet katona ejtőernyővel a hátán. „Az elefántok keletre mennek!”. Müller dühösen válaszol: „Az elefántok elmennek a francba! Stirlitz egy emelettel feljebb lakik!” A társaság felnevet.
Reggel nyolc óra, kis tárgyaló nagy emberekkel. Elég nagyok ahhoz, hogy dohányozzanak, pedig már évek óta tilos rágyújtani a közintézményekben. Most mégis egyre opálosodik a levegő, a kávé hűl, az asszisztenslány igyekszik nem köhögni, nehogy magára vonja a figyelmet.
Ez az este is úgy jött el, mintha el sem jött volna. Hazaértem, holtfáradtan, kiüresedve, zúgott a fejem a sok semmitől, amivel egész nap tömték a fejünket, bezuhantam egy fotelbe, töltöttem magamnak egy kis vörösbort, lassan elkortyolgattam, majd rávettem magam, hogy lezuhanyozzak.
„Bábok vagyunk az óriási Sakk
éj- s napmezőin, sok piciny alak,
előre-hátra lépve, míg a Sors
megún, kiüt s a sírba visszarak.”
Le Clézió e műve nem könnyű olvasmány. Rengeteg réteg rakódik benne egymásra, rengeteg jelentéstartalom halmozódik fel benne, amelyek számtalan értelmezési lehetőséget adnak az olvasónak. Ideje nem lineárisan folyik, ahogy megszokhattuk.
A csillagászok már hosszú ideje remélték, hogy az esemény hamarosan bekövetkezik, mégis váratlanul érte őket, hogy ilyen hamar megtörtént. Mert a „hamarosan” asztrológiai értelemben véve több tízezer évet jelentett.
Kőmíves Anna (Pornóapáti, 1961. április 1. – Bugyi, 1995. február 20.): modell, táncosnő, playmate (akármit is jelentsen ez), erotikus segédmunkatárs.
Apja, Kőmíves Kupidó kőműves, anyja Rézműves Rozália háztartásbeli parasztasszony.
A tegnap szigete az a fajta könyv, ami egy pillanat alatt beszippantja az olvasót, magával ragadó és izgalmas, már-már érzéki. Azonban hamar kiderül az is, hogy nem egy könnyen átlátható világba kerülünk, nem egy kiszámítható és letisztult sakktáblára.
„– Jó! Ami a kiképzést illeti, osszátok be ötvenesével az embereket. Minden csapatnak legyen neve, válasszanak a hősök, csaták, bármi közül, de dobogtassa meg a szívüket. […] Megértettétek? – Miért legyen nevük? – kérdezte Hogun. – Nem egyszerűbb, ha számozzuk őket?
Fekete Péter, művésznevén: El Chico (Székesfehérvár, 1957. május 8. – Budapest, 1989. április 1.): fotós, filmrendező, bibliofil.
Ismeretlen kubai apa és ismert magyar anya gyermeke.
Rufus már napok óta bolyongott az erdőben. A rajtaütés, amit Bran Mak Morn piktjei ellen szerveztek a limesen túlra, csúfos kudarcot szenvedett. Azok a tetovált ördögök minden egyes kavicsot és bokrot ismertek a környéken, ráadásul a köd is segítette őket.