Robert Capa fényképei a Ludwig Múzeumban

2009. július 31., péntek Komlós Attila 0

A huszadik század meghatározó, és sajnos igen véres történelmi eseményeit hozzák testközelbe Robert Capa fényképei a budapesti Ludwig Múzeumban megrendezett kiállításon. A magyar származású fotográfus 1913-ban született Budapesten, Friedmann Endre Ernő néven. Rövid élete során öt háborús helyszínen fényképezett: a spanyol polgárháborúban, a japánok kínai inváziójakor, a második világháború európai hadszínterein, az első arab-izraeli háborúban, valamint Indokínában.

Operalia 2009 – középdöntő a Pécsi Nemzeti Színházban

2009. július 28., kedd Komlós Attila 0

Július 27-én este hallhatta-láthatta a közönség a Pécsi Nemzeti Színházban az Operalia 2009 verseny középdöntőjét. A megmérettetésen 28 énekes mutatta be produkcióját a Plácido Domingo vezette zsűri és a többszáz fős közönség előtt. Komlós Attila felvételei az eseményen készültek.

Szarvas város emlékezetében tartja nagyjait

2009. július 27., hétfő Szarvas István 0

Régi bölcsesség szerint egy országot ősei sírja tesz hazává, és az hogy mennyire tartjuk őket emlékezetünkben. Szarvast, a fiatal mezővárost a főgimnázium idetelepülése után 1834-ben körös-parti Athénnek nevezték. A település azóta is bővelkedik nagy formátumú egyénekben. Ezek közül is kiemelkedik a majd egy évszázadot megélt festő géniusz Ruzicskay György, akire nemrég életének egy részéről szóló könyvvel és egy szoborral emlékezett meg Szarvas város közössége.

Folk & Roll, Pécs

2009. július 20., hétfő Dr. Szigetvári Krisztián János 0

Az idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Folk&Roll fesztivált, mely beharangozója szerint egyben tehetségkutató is. A második – esőmentes – napon az első naphoz hasonlóan négy zenekar négy felfogásban ötvözte a folkot és a rockot. Csodás környezetben, a pécsi Bazilikával szemben felállított színpadon vette kezdetét a program.

No Image

Battlelore

2009. július 20., hétfő Dr. Szigetvári Krisztián János 0

A Battlelore a csajos-hörgős zenekarok sorát gazdagítja, ötödik lemezén is sok jó megoldással, de kevés egyedi ötlettel. Vannak, akik megvesznek az ilyen típusú zenékért, melyek kétségkívül sok szépet adnak, hiszen gyönyörű női vokálok vesznek körül bennünket a zene hallgatása közben. De az operás tónus lassan nem elég, lerágott csonttá válik ez is, ha nem kerül előtérbe az egyéniség.

Jon Oliva’s Pain

2009. július 20., hétfő Dr. Szigetvári Krisztián János 0

Jon Oliva billentyűs-énekes-zeneszerző a mai rockzenei színtér egyik legnagyobb alakja. Ezzel a legkevésbé sem a testfelépítésére céloztam. A legendás Savatage zenekarban és a karácsonyi muzsikákkal Amerikában már évekkel ezelőtt befutott Trans-Siberian Orchestrában neki köszönhetően is páratlan zeneiség bújik meg, de ezek mellett Oliva a metal hívek nagy örömére sűrűn készít lemezeket saját zenekarával is, és ezekkel rendszeresen ellátogat Európába.

No Image

2. Ördögkatlan Fesztivál

2009. július 17., péntek Prim Péter 0

Második alkalommal rendezi meg augusztus 5-9 között a Bárka Színház az Ördögkatlan összművészeti fesztivált. Öt nap alatt négy helyszínen koncertek, színházi előadások, irodalmi programok, gyerekprogramok, képzőművészet és kézműves vásár teszi színessé a fesztivált. A négy helyszín pedig nem mindennapi díszletet kölcsönöz a fent felsorolt programoknak.

Beszélgetés a pécsi születésű, egykori olimpiai bajnok tornásszal

2009. július 16., csütörtök Szarvas István 0

Tass Olga 1929-ben született Pécsett, a közelmúltban tüntették ki 80. születésnapján a Magyar Sportok Házában. Férje, néhai Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó volt. Sportpályafutását 1941-ben atlétaként kezdte a Pécsi EAC színeiben. 1947-től a TFSE, 1951-től a Budapesti Honvéd, 1957-től a Budapesti Spartacus, 1959-től a Budapesti Vasas tornásza volt. 1948-tól 1960-ig szerepelt a magyar válogatottban.

No Image

Beszélgetés Szarvas István atyával

2009. július 16., csütörtök Szarvas István 0

Az atyával, aki a Szent István Rádió igazgatója, szobájában Egerben a Széchenyi utcában beszélgetünk.
István Atya! Mikor került a rádióba, mikor jegyezte el magát az egyházzal és hogy került kapcsolatba a kommunikációval?

No Image

Fotós alkotótáborok fiataloknak Kalaznón, Tolna megyében

2009. július 14., kedd Komlós Attila 0

Kalaznó község a Donát patak völgyében Tolna megye mértani közepén található 200 lelkes település. A község eredeti formájában megmaradt népi építésű házai, valamint civilizációs ártalmaktól mentes, csendes nyugodt környezete, a községet körülvevő, vadban gazdag erdő, a két halastó kiváló alkalmat biztosít a nyugodt kikapcsolódásra, pihenésre, kirándulásra, túrázásra. Kalaznó nemrégiben felavatott új nevezetessége a hazai fotográfia történetét bemutató magángyűjtemény, a „Fotó-tár”. Itt, a fotósok számára különösen ingergazdag környezetben két alkotótábor is várja augusztus folyamán a fényképezés iránt érdeklődő fiatalokat.