Detroit az elmúlt évtizedekben óriási hanyatlást élt meg. Az autógyártás leépült, a valamikor lüktető, prosperáló város napjainkban olyan, mint egy szellemjárta hely, omladozó, üres épületekkel, kiürült utcákkal. Borsi Flóra fotóművész az utóbbi években két alkalommal is megfordult ott. A látvány hamar megmozgatta a fantáziáját, elképzelte azt, hogy milyen lehetett egykor az élettel teli, nyüzsgő város. Múlt századi felvételeket válogatott ki, majd színezés, retusálás után összekombinálta a detroiti látogatásai alkalmával készült fotókkal.
Az elnyomás csak gyávaságot szül, s csak a szabadság boldogító érzete képes független elhatározást ébreszteni a szabad polgárok keblében.
Tizenegy óra előtt néhány perccel indulok dolgozni. A lakástól munkahelyemig az út mintegy hét kilométer, ezt kocsival tíz perc alatt megteszi az ember. Kevésbé szerencsések jól szervezett tömegközlekedéssel 50–60 perc alatt megteszik ugyanezt. Még kevésbé szerencséseknek ennél is tovább tart.
Trilógiám zárásaként a minap jelent meg Kékfénnyel vagy anélkül című riportkötetem, melyet a Mentősregény és a Tárgyalóteremben folytatásaként vehet kezébe a kedves olvasó. 1989 és 2001 között ezernél is több írásom jelent meg a nyomtatott sajtóban, s zöme bűnügyi és egészségügyi témában íródott. Mivel az előbbi két kötetbe száznál több történet került, maradt még jócskán a harmadikba is.
A 12 éves Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei életműdíjasa az európai mozi egyik legnagyobb legendája, Claudia Cardinale, aki olyan halhatatlan remekművekkel vonult be az egyetemes mozitörténelembe, mint a Rocco és fivérei Luchino Viscontitól, a 8 és fél Federico Fellinitől, a Fitzcarraldo Werner Herzogtól, vagy Sergio Leone Volt egyszer egy vadnyugat című legendás alkotása, hogy csak a rendkívül gazdag életmű néhány csúcsát említsük.
Kovács Tádé hittanár évek óta maga köré gyűjti Tata időseit, nehéz sorsú lakóit és pénteki napokon verseket dolgoznak fel, elemeznek közösen a Tatai Szociális Alapellátó Intézményben. Minden résztvevő kap egy gondosan és beszédesen megszerkesztett A4-es lapot. A lapon a feldolgozásra kerülő vers sorai be vannak számozva, a vers mellett pedig egy hosszú kérdéssor szerepel, visszautalva a verssorokra. Attól függően, hogy ki mihez érez affinitást, szól vagy hallgat. Közben Tádé illusztrációkat mutat be, és beszél az aktuális szerzőről, elemzi a művet.
Mesésnek ígérkezik idén is a nyár vége Pécsett: augusztus 21. és 23. között rendezik meg az ország egyik legnagyobb gyermekfesztiválját, a Szamárfül Fesztivált a Zsolnay Kulturális Negyedben. Az ingyenes nyárbúcsúztatón kicsik és nagyok, családok, gyerekek, szülők, nagymamák és nagypapák veszik birtokba a hétvégére hatalmas játszóházzá változó Negyedet.
Augusztus 20-án 18 órakor nyílik Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas, Érdemes- és Kiváló művész Benső zarándoklat című kiállítása a Pécsi Galériában. A megnyitón köszöntőt mond Páva Zsolt, Pécs város polgármestere, a kiállítást megnyitja P. Szabó Ernő műtörténész, a megnyitón közreműködik Tolcsvay László zeneszerző.
Magyarországon a múlt század utolsó évtizedének közepéig nem volt az erdélyiekhez hasonló mofetta, így a gyógyhatásáról is alig hallottak az emberek, kivéve az erdélyi kapcsolatokkal rendelkezőket vagy onnan származókat. Húsz év óta betegek ezrei keresik fel a mátraderecskei széndioxid gyógygázfürdőt, hogy a mofetta jótékony hatását megtapasztalják.
Bús bivalycsorda
hever lustán a lápon.
Bögölyhad bandáz.
Falombból kuvik sandít
a lapuló sakálra.
Folyóként örvénylett a mese,
Történetek szövődtek az áradatban.
Minden szava hazugság volt…
Felfuvalkodott és nagyravágyó uralkodó volt Bélsaccar, a világhódító Nebukadneccar unokája. Természetesnek tartotta, hogy előtte hajlong, a legtitkosabb vágyait lesi a palotában minden szolga, s az ő nagyságát, erényeit dicsérik a bölcsek.
A hét napig tartó komolyzenei fesztivál 14 klasszikus koncertjéből négyet volt módom meghallgatni a Szivárvány Palotában Kaposvár belvárosában. Részt vettem egy rövid sajtótájékoztatón és megnéztem Szigeti Tamás „Da capo” fotó kiállítását.
A Pécsi Egyházmegye turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően a közelmúltban megnyitotta kapuit a Magtár Látogatóközpont és megújult a belvárosi templom és a székesegyház. A székesegyházat, annak egyes kápolnáit, délkeleti kilátótornyát, román kori altemplomát a turisták úgy tekinthetik meg a kijelölt útvonalon, hogy közben a Corpus Christi kápolnában imádkozó híveket sem zavarják. Az altemplom látogatói mostantól három bronzplasztikát is láthatnak, amelyek a székesegyházat ábrázolják különböző történeti korokban.