Ismét lesz Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban

2015. augusztus 27., csütörtök Szarvas István 0

Szeptember 7. és 13. között ismét Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban, amelynek keretében hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség. Az immár hagyományosan megszervezett évadnyitó program szeptember 7-én, hétfőn a Békéscsabai Jókai Színház produkciójával, Federico García Lorca Bernarda Alba háza című spanyol drámájával kezdődik, amely a lorcai szöveg és a flamenco világának találkozásából született meg, az előadást Béres László állította színpadra.

Örömhír

2015. augusztus 27., csütörtök Dr. Hernádi László Mihály 0

Natasa, a kazahsztáni szovhoz kis fejőslánya meztelenül fürdik a tóban, mikor is látja ám, hogy mint a fergeteg, zúdul le a domboldalon Ivan Ivanovics Kuzmics, a kazahsztáni kolhoz kanásza. Natasának se kellett több, kipattant a tóból, aztán uzsgyi, neki a nagy szovjet sztyeppének.

Bora néni kacsái

2015. augusztus 26., szerda T. Ágoston László 1

Bora néni, a szomszédasszonyunk, jól megtermett asszonyság volt. Egyszer kihallgattam a felnőttek beszélgetését. Pista bácsi, a fuvaros azt mondta rá; olyan, akár egy muraközi ló. Józsi bácsi, az öccse meg azt felelte erre, hogy egyesben is elhúzná a hármas ekét.

No Image

Versek Tata öregjeinek, kisemmizetteinek – 8.

2015. augusztus 26., szerda Vasi Ferenc Zoltán 0

Kovács Tádé hittanár évek óta maga köré gyűjti Tata időseit, nehéz sorsú lakóit és pénteki napokon verseket dolgoznak fel, elemeznek közösen a Tatai Szociális Alapellátó Intézményben. Minden résztvevő kap egy gondosan és beszédesen megszerkesztett A4-es lapot. A lapon a feldolgozásra kerülő vers sorai be vannak számozva, a vers mellett pedig egy hosszú kérdéssor szerepel, visszautalva a verssorokra. Attól függően, hogy ki mihez érez affinitást, szól vagy hallgat. Közben Tádé illusztrációkat mutat be, és beszél az aktuális szerzőről, elemzi a művet.

Pécsi régizenei hétvége

2015. augusztus 25., kedd Hetedhéthatár 0

Első alkalommal rendezi meg a ZsÖK NKft. a Spiritum Historicum – I. Pécsi Régizenei Hétvégét a Középkori Egyetemen augusztus 29-én és 30-án. A rendezvénysorozat a középkor, a reneszánsz és a barokk kor zenei világát mutatja be Magyarország első egyetemének falai között, a hangulatos szabadtéri színpadon és a Pécsi Bazilikában.

Horváth István-Heltai András: A magyar-német játszma

2015. augusztus 25., kedd Szarvas István 0

A szerző Magyarország, de hangsúlyosan a „reformerek nagyköveteként” nem csupán felidézi a korabeli politikai osztály képviselőinek szerepét, a magyar-német tárgyalások sok tekintetben nem ismert hátterét és a rendszerváltozás mint a hatalomátadás felülről irányított folyamatának értelmezését, hanem mindehhez mellékeli magánarchívumának bizalmas, de eddig még nem publikált dokumentumait és vonatkozó fényképgyűjteményét is.

A Pécsi Nemzeti Színház tizenhárom bemutatót tart az új évadban

2015. augusztus 25., kedd Hetedhéthatár 0

Tizenhárom bemutatót tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban a 2015/2016-os évadban, a közönség a hat nagy- és hét kamaraszínházi darab között színművet, bohózatot, táncjátékot éppúgy talál, mint operát, mesét vagy családi előadást. Rázga Miklós igazgató hétfőn a baranyai megyeszékhelyen, a teátrum évadnyitó társulati ülését megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az első bemutató szeptember 25-én Weöres Sándor Holdbeli csónakos című kalandos játéka lesz Almási-Tóth András rendezésében.