A riportalanyok ezúttal visszakérdezhettek

2020. január 30., csütörtök Hetedhéthatár 0

2020. január 28-án zajlott barátunk és szerzőtársunk, Szarvas István író, újságíró születésnapi köszöntése és könyvbemutatója Budapesten, a Fészek Művészklubban. Az esemény kezdetén Bodza Klára Eötvös-, és Martin György-díjas népdalénekes dalokkal köszöntötte a közönséget, majd Jónás Gabriella dr. Bodrogvári Ferenc-díjas színművésznő, egyetemi tanár olvasta fel Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke és Juhász Imre volt nagykövetségi tanácsos levélben megküldött köszöntőjét.

Marci és a matchbox

2020. január 30., csütörtök Dr. Hernádi László Mihály 0

Barna 1990 tavaszán randevúra készült. Ekkor már messze nem az új cipő és az időjárás viszontagságos kapcsolata dominált egy-egy találka létrejöttében. A harmadik szobában lakott, így ingajáratban közlekedett a fürdőszoba és a szobája között. Mártonnal mi az első szobában voltunk.

No Image

Műsorváltozás a Pécsi Harmadik Színházban

2020. január 29., szerda Hetedhéthatár 0

A Pécsi Harmadik Színház sajnálattal értesíti kedves közönségét, hogy Schwajda György: A szent család című komédiájának 2020. január 30-ra meghirdetett előadása Németh János színművész elhúzódó betegsége miatt elmarad. A megvett jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók vagy más időpontra cserélhetők.

Kata mesél

2020. január 29., szerda Börzsönyi Erika 0

Kata régi barátnőm, akinek az élete, akárcsak valamennyiünké, kész regény. Kata szívesen mesél. Egy napon megkértem őt, hogy meséljen nekem. Könnyen kötélnek állt, sőt, ahhoz is hozzájárult, hogy megírjam a történetét. Húszéves koromban a Lőrinci Fonóban dolgoztam.

Bábel

2020. január 28., kedd Csák Gyöngyi 0

Megunja a harsány zűrzavart,
játékainknak véget vet az Isten
ledönti a vár kártyáit sorban

Téli latolgató

2020. január 28., kedd Pődör György 0

Szelíd folyón feszülő jég,
így vagyok mindkét parton,
kíváncsi füzes, kéklő ég,
ahogy világom tartom.

Képzeletbeli ünnepek

2020. január 27., hétfő Hetedhéthatár 0

Charles Roux párizsi fotós az irodalom legérdekesebb étkezési jeleneteit mutatja be felvételein a közönségnek. A „Képzeletbeli ünnepek” címet viselő fotósorozat képei híres irodalmi művek ételeit ábrázolják az adott műben leírt környezetben. Az ételeket maga a fotós készítette erre az alkalomra, a dekorációkhoz használt tárgyakat nagyrészt régiségkereskedőknél szerezte be.

A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, de a történelem tanulságai megváltoztathatnak minket

2020. január 27., hétfő Hetedhéthatár 0

A szövetséges erők hetvenöt éve szabadították fel az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábort. Ez vetett véget az európai történelem legirtózatosabb bűncselekményének, az európai zsidók tervszerű megsemmisítésének. Ennek során hatmillió zsidó gyermeket, nőt és férfit öltek meg, és velük együtt több millió más ártatlan embert végeztek ki, köztük – etnikai hovatartozásuk miatt – romák százezreit is.