Lelkesedtek kis gyermek-gyertyalángok,
s tőlük fenyőzöld ezüsttel világlott…
Üveggömbsor meg úgy csengette fényét,
ördögöcskék is tátott szájjal nézték!
A Mikulás? Piros táncfényű álom,
kucsmás öröm, kedvesen dörmögő,
s lassan szakállas, bajszos téli fákon
A tündér fényen átszökő haját
csókolta vágyó csendű némaság,
s megállt fekete titkú fák alatt
A pillanatok emlék-ezüsttükrében újra és újra ott fényesednek a gyermekkori húsvéti tojások. Legtöbbjük egyszerűen csak piros vagy kék festékfürdőt vett, egyesekre azonban díszeket varázsolt a Nyúl ecsetje – vagy másvalakié a Nyúl megbízásából. Hímes tojás remekművek a mi vidékünkön nem készültek, de más tájakon, tudom, igen.
Jó újságnév. Az embert vinné kedve
hetedhéthatár-túli végtelenbe:
ott is sétálnak napfényarcú házak,
s kiált kakas harangszavas-vasárnap?
Megint vers. Restellem, de mit tehetnék?
Kezem fogják az akaratos esték.
Nem dicsőségért írok, hanem bánat
Az arcok – omladozó templomok –
itt-ott állják az élet ostromát,
de lelkek mélyén ördög vigyorog
A farkas megpillantotta Piroskát. Tudta, hogy a fővadász nagyon kedveli a kislányt, ezért elhatározta: protekciót keres a puskás emberhez. Ez utóbbira ugyancsak szüksége volt, mert elhírlett a vidéken: ő, a farkas, juhnyájak pusztítója.