Vaszaron vagyok az egykori iskolámban, K.-t, szlovákiai költő ismerősömet várjuk ide. A megadott időpontban megérkezik, örömmel üdvözöljük, ő mesél magáról, végül pedig egy-egy könyvvel megajándékozza a kisiskolásokat. K. hív, hogy menjek el Dombóvárra egy bemutató órára, ahol az ő meséjét dolgozzák fel a dráma tagozatos osztályban.
Olivér unokámat kórházba viszem mandulaműtétre. Megnyugtat, hogy szép, modern kórházba jutottunk, kedves, barátságos orvosok és ápolók közé. Műtét előtt hosszasan ismerkedek az orvosával, így unokám nyugalommal lép a műtőbe.
Lelkes női kórus énekel:
szikrázó szopránokkal
kergetőznek altok,
amit a törvények eltemettek rég
itt a felemelő újra kihantol.
Ülök a baranyai csöndben. Mélyebb, sűrűbb csönd ez,
mint a gyermekkori. Már nem várja természet-iratcsomóinak
elfogult dicséretét.
nem festettem meg
a buszon mellém szegődő bolondot,
a hosszú meséiből felszálló igazat;
a hála különös fényét vibrálni
tekintetében, amiért végighallgatom
Éjszaka madara, költő
álmatlanság-söréttől sebes,
felnégyelt világra tárul ablakod,
sorstalanok szemei világítanak
vissza, rád;
legszentebb mécsesek.
Unokahúgomékhoz utazok a kora délutáni órákban, hogy végre megdajkálhassam csecsemő fiacskáját és gyönyörködjek Laurában, az óvodás nagylányban. Orsikáéknál elég sokan gyűltünk össze, fiatal anyukák a gyerekeikkel, megcsodálom a nagyra nőtt kicsiket, Marcellát megnevettetem, amikor bohóckodok és beszélek hozzá.
Legutóbbi hozzászólások