Voltam katona, kellett lőni is.
Tudok lőni, igen, de állatra soha
nem lőnék. Intelligensebbek
az embernél. Nem hiszem el, hogy
kitaláltak minket. Egy jó szándék…
Mama betegágyán ültem, fogtam hideg kezét, szorítottam göcsörtös ujjait és néztem, ahogy könnyeim a kézfejére hullanak. Utolsó mondatát alig értettem, valami dobozról beszélt a komódban, hogy ne nézzek bele, fogjam meg és dobjam ki. Karácsony után temettük el.
Hosszúpuskát 225-230 cm-re saccolom. Alkoholista. Kocsmába és valami szociális foglalkoztatóba jár néha. Dülöngélve ment hazafelé a kocsmából, meg-megállt, nagyot szívott a cigarettájába, majd rövidebb-hosszabb szünet után ment tovább. Leengedtem a redőnyt.
Végül is ki a rosseb lökte ide erre a helyre, mint a darts, úgy fúródott bele a sorsába, hiába a vonzódása irodalomhoz, zenéhez, egy busz jutott végül, hogy döcöghet rajta és tekerheti azt a karikát, nyelheti a szmogot. Közben Bartók 2. szonáta, SZ 76., zongora-hegedű.
Jó, tudom, ha most egyszerre olvasok és zenét is hallgatok közben, az olyan lesz, mint amikor bekapcsolom a zenét és kimegyek a konyhába húslevest főzni, egyszerre kettőt nem lehet, csípi a szemem a vöröshagyma, ragad a kezemre a fokhagyma héja.
Karácsony előtt vette a kölyköt a lányának. Zsófi már régóta szeretett volna kutyát, de az anyja nem engedte. Amikor megkapta, egy magányos hegyről Keának nevezte el. Így ismét járhatott Zsófihoz, a kertbe a növényeihez, de leginkább Keához, mert Zsófi sokat tanult.
Nekem is jó volt, hogy kimehettem kis kutyázni, kirántott a depressziómból. Azt gondoltam, hogy ez a pici állat mindannyiunkon segíthet. De van, amin már nem lehet segíteni. Az ostobaságon és a vak gyűlöleten nem lehet segíteni. Ha valóban elhiszed anyádnak, hogy feljelentettelek benneteket.
A legféltettebb kincsem voltál és vagy is. Mit tegyek, hogy ezt érezd te is? Mit tegyek, hogy tudd, szeretlek és számíthatsz rám? Nem tudok változtatni azon, ami megtörtént. Beszélhetünk erről is, ha akarod. Kevés dologra emlékszem, lehet, hogy kevés dologra akarok emlékezni.
Remélem, jól vagy, nem kell tovább vinni a hülyeséget, érezd jól magad és lazulj, próbáld meg azt tenni az életedben, amihez kedved van, amiben örömödet leled, mert az elveszett éveket nem adja vissza semmilyen Isten, áldozatot ne hozz senkiért, mert nemhogy a kamatokat nem kapod vissza, de a végén még a befektetett tőkédet is kétségbe vonják.
Akarok veled beszélni, röviden leírom, mire gondoltam. Puhítottam anyádon is, ne támadj neki mindig, szeretném, ha visszaengedné Somát Szeles dombra, de ahhoz Somának is változni kell. Figyelj, elmehettek Szeles dombról, de nem lesz az olyan jó, hidd el, spórolhattok lakásra, addig lakhattok nálam is akár, ez nem akadály, de családi házban lakni a legjobb.
Baltazár reggel korán felszáll a buszra. A demarkációs szalaggal mit sem törődve egyszer csak ott áll a fülke mellett. Megkérem, menjen az utasok közé, mert itt nem tartózkodhat. Azt mondja, ne beszéljek félre, ő nem utas, hanem kolléga és dolgozni megy. Neki szabad itt tartózkodnia. Elnézést kérek tőle, hogy okoskodtam.
Vörös vásznak lógnak az utcákon, főleg azon az egy utcán, a Rombolók útján, széles, már-már mozgalmi utca, a zászlótartókban rudak, a rudakon vörös vásznak. Zászlók. Lobogók. Vörösek. Mint a hús. Azt is mondom a politikai tisztnek a kihallgatáson, hogy a vörös zászló a forradalmi munkásosztály szimbóluma.
Kellene valami szabály, hogy ha nem eszed meg időben az ételt, akkor beleöntik a levesedbe a második fogást. A legjobb a paradicsomos húsgombóc bele egyenesen a húslevesbe. Nézed, ahogy a hosszú metéltek rúgkapálnak, mint a kis kukacok. A szabály az, hogy amikor a legjobban érzed magad és tojsz a szabályokra, akkor beleöntik.
Az ázott fa illata… Öntözéskor kifolyt a víz a műanyag „cserepekből”, amiben a hamisciprusok nézegetik egymást, kicsi patak a kerek fa asztalon, töröljünk vizet a fáról és máris a nedves fa nehéz levegője, poros kigőzölgése, mint az iskolában nagytakarításkor, amikor anyu törölte a port.
– Panaszt teszek egy roppant kínos ügyben – rontott be az irodába dr. Hódosi Edömér. – Jó napot kívánok, ügyvéd úr, hallgatom – mondta a hivatalvezető-helyettes. – Maga engem nem fog diszkriminálni, ezt jegyezze meg magának! Egyáltalán. Honnét tudja, hogy ügyvéd vagyok?