Mint említettem volt, ugyancsak menedéknek tekintem az otthon körsétányos parkját is, amit egyelőre csupán azért nem szemelt ki magának egy rokkant sem, mert minden erkély ajtaját lezáratta a Vaskalapos. De mi lesz, ha kinyittatja? Agyő csend, magány, madarak.
Szóval írogatok. Reggel fél hét és 14 óra között. Így állapodtam meg Álomkórossal. Én írok, ő meg húzza a lóbőrt, igaz, mit is tehetne mást? Délután én alszom, illetve inkább csak fetrengek az ágyon vagy sétálok, hogy éjjel tudjak aludni. Néha bekukkantok az Origó hírportálra, vagy bekapcsolom a rádiót.
Nem akartam elébe vágni a történetemnek, de úgy látom, bizonyos mértékig mégiscsak megtettem, ezért engedelmükkel visszaugornék ahhoz az ápolónőhöz, aki hallókészülék megvásárlására próbált rávenni. – Nem rossz ötlet, csak hát a pénz… Sokba kerül az, nővérke.
Újabb döntést kellett hoznom a pénzemet illetőleg, konkrétan: hogyan férjek hozzá, ha beteg vagyok, és nem tudok bemenni érte a bankba? Nyilván csak, ha mást küldök helyettem, persze meghatalmazással, és volt probléma, nincs probléma. Én Gyuszira gondoltam.
Ennyi baj, szenvedés, hercehurca után meg kell állapítanom, hogy jelenleg én is a kálváriák útját járogatom. De már se nem panaszkodom, se nem lázongok. Ma éjjel például így fohászkodtam: én Istenem, jó Istenem, megint én vagyok. Nem tudom, mi a terved Fifivel.
Szombat. Gyuszi eljött az ételhordóért. Meghatódtam: valaki azért mégis gondol rám. Blazírtan közölte, hogy ne okozzon gondot a rezsiköltség, ezt ők, mint tulajdonosok fogják fizetni, de csak ha előbb lemondok a haszonélvezeti jogomról. Hm, meggondolandó, nagyon meggondolandó.
Makkai János nem üdvözölt sem karácsonykor, sem újévkor. Gyanút fogtam, ilyesmi még sosem fordult elő, ugyanis bármilyen rapszodikus János levelezése, a nagy ünnepeket sosem szokta kihagyni. Úristen, csak nem halt meg a barátom! Talán Varga József megírja, ha szépen megkérem.
Szia, omikron-vírus Dél-Afrikából! Már nagyon vártunk. Remélem, te fürgébb leszel derék delta társadnál. Az lett, és újabb pánikhullám söpör végig a világon. Szigorítások vissza, most már tényleg komolyabban vehetnénk azt a fránya vakcinát.
12 nap csavargás után megkerült őfelsége második Fifi. A menhelyről telefonáltak Marsa, illetve most már Balla Katikának, menjünk érte sürgősen. Elhoztuk, és most megint itt kísérget az udvaron. Kicsit lefogyva, fáradtan és ugyanolyan közömbösen, mint első eltűnése idején.
Ma reggel megint megviccelt az élet, pontosabban a Pannontükör és Irodalmi Jelen szerkesztője, név szerint Bene Zoltán szerkesztő és írókollega. A lavina akkor indult meg, amikor bejelentettem, hogy elbúcsúzom tőle, mert túl sokat kell várnom (kb. 1-2 évet), amíg a várólistán sorra kerülök.
Dél körül kaptam meg a 3. vakcinát. Érdekes, mennyire beváltak a járványra vonatkozó előrejelzéseim. Már a kezdet kezdetén jeleztem, hogy ennek a rémálomnak sok más véleménnyel ellentétben még koránt sincs vége. Most az indiai delta-variáns dúl a bolygónkon.
Most három napja kiszökött Fifi az utcára. Éppen a fűnyíróval igyekeztem volna kifele, amikor a kutya kifurakodott a lábam között. Gondoltam, csavarog egyet, aztán visszajön, mint ahogy azt már máskor is megtette. Nem jött vissza. Elütötte egy autó, befogták, sejtelmem sincs.
A Kaláka megszűnését követően eltűnt az irodalom palettájáról a Kóbor lovagok, főszerkesztője Boér Péter Pál, Tárcán Kínálom, főszerkesztő M. Szlávik Tünde, Magyar Irodalmi Lap, főszerkesztő (?), Eirodalom, főszerkesztő Lőrincz György, Napsziget, főszerkesztő Lajtai Gábor.
Visszatekintve eddigi írásaimra megállapítom, hogy nagy része érdekes, narratív jellegű alkotás. Amiről azonban mostanában szövegelek, nyilván tök unalmas. És méltán, mert mi érdekes lehet abban, hogy állok a vérnyomásommal, cukrommal, hánykor kelek, mit főztem, kikkel levelezek, és így tovább.
Boér Péter Pál után nem sokkal elhunyt Molnár Péter is, a Holdkatlan, majd Lajtai Gábor, a Napsziget internetes portál főszerkesztője. Apropó Boér Péter Pál! Érdekes, izomsorvadásban szenvedő író volt. A kór kerekes székhez kötötte, s még beszélni is alig tudott a szerencsétlen.