Szálinger Balázs darabja a Hevesi Sándor Színházban Mit jelent odaadni a legféltettebb kincsed azért, amit meg akarsz nyerni? Foglya kell légy annak, aminek csínját bínját meg akarod ismerni. Most látom milyen ragadozó, aki ezt követeli, hogy csábít, habarít magába míg már nem látsz senkit-semmit rajta kívül. Izgalommal, gyönyörrel, szerelemmel kábít. Rabságod veszettül izgalmas.
A helyzet már történelmi. Megfigyelhető, mikor milyen színdarabokra fogékony a közönség, mikor mit tűznek repertoárra. Viszonylagos békében lehet ébreszteni a népet a belenemnyugvásra. Háborús körülmények közt vidámabb, könnyedebb műfajokra van igény. A jövőt mindig előre kell látni. Ha nem sikerül, el kell képzelni, meg kell álmodni.
Sosem gondoltam volna, hogy ezt így is lehet. Moliere: Tartuffe. Milyen jó, hogy Petri György újrafordította. Mikor még kötelező olvasmányként rágtam végig, nem érdekelt, elkábított a régies nyelvezet, unalmas volt, legyintett bennem a nagyképű fiatal: á, ilyen már nincs. És a por, ami rátelepedett eltakarta a lényeget.
Csoszog némelyikük, bicegve jár. Van daliás is, ráncosabb egyik másik. Szószátyárak, sokat beszélnek. Sokat éltek. Csodabogarak. De öregek. Zalányi „tekintélyes” lett. Bálint Péter soványabb. Fehérhajú Bogdán. Kissé alacsonyabb Albert Juli. Szép, csinos Méhes, húsz évet letagadhat. Nevetősebb, még kedvesebb Sata. Nászta is gömbölyűbb, bolondosabb.
Az idei évadot is egyhetes fesztivállal zárja a dunaújvárosi Bartók Színház június 4. és 11. között. A tavalyi rendkívüli siker után most másodszorra rendezik meg a MIKRO Fesztivált kamara- és stúdióelőadásokkal. 12 előadást láthat a közönség, s lesz gyerekprogram is. A meghívott produkciókban fellépnek: Balsai Móni, Csernus Mariann, Göttinger Pál, Gyabronka József, Hegedűs D. Géza, Kálid Artúr, Keresztes Tamás, Király Dániel, Medveczky Balázs, Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Schneider Zoltán, Szűcs Nelli.
Hogy születnek a mecénások? Kik azok, miért pártfogolnak? Idén díjeső hullt a magyarokra március idusában. Csak kapkodhattad a fejed, annyiféle kitüntetést osztogatott a kormány. De a sok elismerés közül melyik az, ami ér is valamit? Hozzáfűzik az anyagi elismerést is némelyikhez, de ez nyom a latban?
Hál’Istennek nem vagyok színikritikus, így azt írhatok, amit érzek, gondolok, hiszek. Először jut eszembe a repertoárról gondolkodni. Ez a két, külön-külön remek előadás kezet fog egymással bennem. E két, frissen bemutatott előadás között érdekes analógiát vélek felfedezni. Már két sor is lehet vers, ez a két előadás is párhuzamosan fut, nem csak a színház repertoárján, gondolati szinten is, az én fejemben.
Annyi interjút készítettek önnel, kedves igazgató úr, hogy azon gondolkoztam, mit kérdezhetek, amit még nem… Cseng a telefon, a kétéves kisfiú már kiáltja: Anya, anya…! A két kisebbik gyermekével jött fel az irodába, a harmadik emeletre, és ez így megy, napok óta. Próbálják a következő darabot. Kőműves Kelemen, amiben ők is szerepelnek. Nem anya. Folytathatjuk. Van olyan, amit nem kérdeztek meg, de elmondaná, szívesen?
Részt vettünk a két művész: Bálint András és Jordán Tamás születésnapi ünnepségén. A Rózsavölgyi Szalonban ünnepelték. Mi lenne, ha nem lenne kultúra? Ha nem lenne színház, színészek, történetek, versek, énekek – mi fűszerezné, ízesítené napjainkat? Lehetne csak a sporttal, játékokkal, versengésekkel? Ennél több az ember.
nem tudom, milyen világ készül
lesz-e benne színháznak hely
szék hol felolvasni Thomas Mann leül
körülötte a földön ülőhely
Siker. Remek darab, remekül eljátszva. Csak sajnálhatják azok a színészek, akiknek nem adatik ilyen „hagyományos”, egyszerű, ember és jellemábrázolási lehetőség, a helyzetek, szituációk kiaknázása, az emberi jellemek kibontása, a kapcsolatok alapos bemutatása. A darabot be sem kell mutatnom, sokszor szerepelt – legalábbis magyar földön – a színpadi deszkákon.
Hat éve ismerem a Hetedhéthatár közérdekű magazint. Tárt karral fogadott. Évekig nem találkozhattam velük személyesen, elfoglaltak kötelezettségeim, messze van, anyagi lehetőségeim is korlátozottak. Pécsen háromszor jártam eddig. Egyszer egy keresztény istentiszteleten vettem részt.
Sírjunk vagy nevessünk, vagy sírva nevessünk – mi kell a tragikomédiához? Kell egy jó kis diktatúra, olyan szocilista fajta, legyen komoly és kibírhatatlan, de azért nevessünk rajta. Böhm György eldöntötte. A tanú (film)sikerét felül nem múlhatja, de a fennvaló segítségére siet és aktualitásba hozza a témát.
Nelli. Lujza. Böske. Egy keserű vénlány. Egy különleges végzet asszonya. Egy széllelbélelt csitri. A három Szalay-lány. Okosak, nem haboznak kimondani a véleményüket, van humoruk és mernek bízni az érzelmeikben. Háromféle kedély. Háromféle vágy. Háromféle sors.
Közhelyekkel lesz tele az írásom. Úgy vélem a közmondások bölcs egyszerűségével nem versenyezhet semmi. Olyan, mint a megvetett fű, aminek kimondatlanul hálásak vagyunk, mikor a talpunkat simogatja. De a tanult ember magasan hordja az orrát és ritkán néz lefelé. Inkább szét, hetedhéthatárra. Reméli, talán többre viheti. Nem rossz az.