2018-ban negyedik alkalommal rendezik meg Mohácson a Szabadtéri Madárijesztő Találkozót. A környéken régen jellemzően hangot adó, széllel működő szélkereplő madárijesztőket készítettek a szőlősgazdák. Ezek a tárgyak mára eltűntek, de egy négy évvel ezelőtt Mohácshoz kötődő művészek előhívták az emlékezetből. Az útjára indult program célja a madárijesztő készítés tradíciójának folytatása, reprodukálása és újraértelmezése, tehát a hagyományőrzésen túl a téma művészi feldolgozása.
A 2018. szeptember 14. és 23. között megrendezésre kerülő 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megnyitó ünnepségére szeptember 14-én, 17:00 órától kerül sor a fesztiválnak otthont adó miskolci Művészetek Házában. A Fesztivál záró- és díjkiosztó ünnepségére szeptember 22-én, 17:00 órakor kerül sor.
Oly sokáig emésztett az Idő fekélye
Egy bűzös dögkút mélyén
A kiút reménye nélkül
Hogy, ha egy kósza pillanatban
Egy cseppnyi fény fakadna
Az irodához a gyárudvar leghátsó sarkába kellett elsétálnia. Ott bizonytalanul bekopogott az ajtón. Valaki fáradtan kiszólt, hogy tessék, mire a futár belépett a szűk irodába. Azt mondta, virágot hozott valakinek. A sötét helyiségben négy nő dolgozott.
2004 Karácsonya előtt jelent meg Színe és fonákja – avagy majdnem végzetes játék a rákkal című önéletrajzi könyvem. Ebbe beleírtam saját verseim nagyobbik, fontosabb részét. Szerkesztési hiba folytán azonban egy nekem nagyon kedves vers sajnálatos módon kimaradt.
Egy távoli vidéken, sok ezer évvel ezelőtt, egy szebb és jobb világban élt egy gyönyörűséges hercegnő, kinek az arca halvány volt, mint a csillagok, a szíve pedig oly tiszta, mint a téli hótakaró. A magas sziklaorom tetejére épített kastélyában élt magányosan.
Már negyvenkilenc év
tovaszállt, mégis előttem
van ma is az a nyári este,
mikor Apámmal álltunk
a kertben
Az útszéli fák szétnyílott legyezők.
Tárgya mögött az árnyék csak andalog.
Pórázukon szárnyalnak a lepedők
Kedvenc baldachinos ágyamban tértem magamhoz. Körülöttem Egyeske és a többi robot álldogált. Te jó ég, a robotjaim, ráadásul élek, lélegzem! Ez… ez nem lehet igaz. Eszerint mégsem mentem el Földvárra deszkát árulni. – Isten hozott, kedves barátom! – ölelt át Egyeske és sorban a többiek.
Immár az ország egyik legnagyobb ingyenes családi fesztiváljává nőtte ki magát a pécsi Szamárfül Fesztivál. Idén augusztus 17-19. között hetedik alkalommal búcsúztathatják el a gyerekek a nyarat önfeledt játékkal a Zsolnay Kulturális Negyedben.
nem tudom behúzni a cipzárt
beakadt
csak álldogálok kifordult esernyőmmel
ez a harmadik ami ezen a nyáron eltört