Irodalom

A boldogság esztendejének indult 1930. A fiatal Németh Lászlónak az idősebb pályatárs, Babits Mihály barátságát hozta ez az év, rendszeres munkatársa lett a kor legrangosabb folyóiratának, a Nyugatnak. Az önérzetes fiatalember azonban többszöri unszolás után is csak nehezen fogadja el a Baumgarten-díjat.

A Tersánszky hősök erkölcsi normája nem a Tízparancsolatra épül. Talán tíz másikra, vagy ahányra éppen szükség van. Vagy talán csak nem úgy olvassák a parancsolatokat, vagy nem úgy értelmezik, mint mások. Nem ellene tesznek ők tudva és akarva (mert – ugyebár – ez jelenti a bűnt!).

Markovits Rodion, szatmári-budapesti ügyvéd, szovjet komisszár, 1927-ben „kollektív riportregényét” megírta… A Szibériai garnizon – rossz indulás után – világsikert futott be, Magyarországon és külföldön bestseller lett, a Központi Hatalmak és az Antant országainak számos nyelvére lefordították.

Pacsirtának nincs neve. Ő csak Pacsirta, akkor ragadt rá ez a név, szülői szeretetből, „amikor még énekelt”. 1899 szeptemberének első hetében, amikor a regény egy hét alatt lejátszódik, Pacsirta harmincöt éves. És még mindig Pacsirta.

Nyolcvan év távlatából nehéz, szinte lehetetlen ítéletet mondani Kosztolányi első regényéről. Nehéz, mert már nem működnek a megíráskor lehetséges személyes motívumok, és nehéz, mert már nem működnek az 1950–1980-as években a műnek tulajdonított ideológiai motívumok.