Kapui Ágota – 1955. május 15. – 2018. június 19.
Volt… hogy lehet leírni ezt a szót arról, aki élt még az előbb,
akivel beszéltél, még függőben volt egy sereg téma, kibeszéletlen,
soha nem jutott idő rá, mert rohantunk mind a ketten
Volt… hogy lehet leírni ezt a szót arról, aki élt még az előbb,
akivel beszéltél, még függőben volt egy sereg téma, kibeszéletlen,
soha nem jutott idő rá, mert rohantunk mind a ketten
A közelmúltban eltávozott barátunk és szerzőtársunk, T. Ágoston László emlékére október 14-én, szombaton 18 órától tartottak megemlékezést szerettei, barátai, amikor is a születésének 75. évfordulójára kiadott könyvet, a Hazatért liliomok című novelláskötetet mutatták be, Budapesten.
A közelmúltban eltávozott barátunk és szerzőtársunk, T. Ágoston László emlékére október 14-én, szombaton 18 órától tartanak megemlékezést szerettei, amikor is a születésének 75. évfordulójára kiadott könyvet, a Hazatért liliomok című novelláskötetet mutatják be.
Tudtuk, hogy küzd a kórral barátunk és szerzőtársunk, Kovács József Hontalan. Szorítottunk érte! De sajnos, nem ő nyert ebben a viadalban… 67 éves volt idén augusztusban.
T. Ágoston László barátunk és szerzőtársunk temetési istentisztelete július 31-én 12 órától volt a Rákoskeresztúri Református templomban. Az igehirdetést és búcsúztatást Dobos Bence tassi lelkipásztor tartotta, majd a Magyar Írószövetség nevében Zsirai László költő, a pályatársak nevében L. Csépányi Katalin szólt, valamint Ferenczfi János rádiós szerkesztő emlékezett a barátra.
T. Ágoston László, barátunk és szerzőtársunk elment… Hosszú idő óta küzdött a kórral, iszonyú nagy akaraterővel szállt szembe vele. Erőt adott neki a felesége, Erzsike és fiuk, Ágoston László operaénekes. 2011 márciusától jelentek meg írásai a Hetedhéthatárban, szám szerint 161.
Ma délután érkezett a szomorú hír: szerzőtársunk, Dombyné Szántó Melánia elhunyt. A Hetedhéthatár 2010 előtti időszakának meghatározó alkotója, költeményei, képversei, festményei rendszeresen jelentek meg a nyomtatott lapban, olvasóink nagy örömére. A Hetedhéthatár-füzetek sorozat Falfirkák címmel 2005. júniusában megjelent 10. része Dombyné Szántó Melánia műveiből tartalmaz válogatást. E füzet előszavával − amelynek szerzője Rónaky Edit − búcsúzunk tőle.
Nemrégiben baráti-ismerősi körben beszéltünk arról, hogy felesége, Éva néni halála után hogyan telhet az élete a 88. évében lévő Báling Józsefnek, a Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettesének. Nem telt el egy hét, és érkezett a hír: Báling Józsefet családja körében március 16-án érte a halál.
Akkor este egy verset és egy írásodat olvastad föl. Kölcsönös volt ez köztünk, tiszteltük egymás véleményét. Sokáig beszélgettünk, majd elköszöntünk egymástól. Másnap hívtalak, nem jelentkeztél. Múlt az idő, rossz előérzetem támadt. Órák múlva, sajnos szembesülnöm kellett a szomorú hírrel.
Adventi versmondás a Széchenyi téren,
Mikuláskor Bertók Lászlót köszöntjük,
akkor lesz nyolcvan, mennyi feladat,
mellette napi gondok, törlesztés, hitel…
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes