Szeptember 30-án délután ünneplő emberek sokaságával telt meg a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza tágas márványterme. Az egybegyűltek – barátok, kollégák, ismerősök, művészetkedvelők, hivatalos személyiségek – Stekly Zsuzsa köszöntésére, jubileumi kiállításának megnyitójára érkeztek a szépség csarnokává avanzsált helyiségbe.
Bár az anyakönyv hivatalosan Pécset jelöli meg születésem helyeként – s az adat meg is felel a valóságnak -, magam mégis Vasast tekintem szülőfalumnak. E döntésemmel – előkelősködő sznoboktól eltérően – nem Petőfit utánozom. Az efféle hajlamok mindig távol álltak tőlem.
Ha szembeköpnek taknyosok, ne lázadj,
Töröld le bölcsen, kérj bocsánatot!
Törd szét gerinced, fogd be öntelt szádat;
Ezt várják tőled országló nagyok.
A Nyugat-Európában közismert és közkedvelt szerzőnek immár negyedik magyar nyelvű kötetét forgathatja az olvasó, de az emberek többsége – beleértve a természetirodalom szerelmeseit is – az erre hivatottak vétkes közömbössége miatt mégis igen keveset tud az alkotóról és munkáiról.
Asztalt terít új asszonyként a rét,
Gyertyát gyújt a fűz pattanó csokorba.
Habókos király, kincsét szórja szét
A kankalin s sok szárnyas szív akkordja.
Mielőtt kedves olvasóm netán komolyan venné a címben leírtakat, és elkönyvelné magában, hogy a vadászat valóságos és absztrakt berkeiben teljességgel eluralkodott a degeneráció, megnyugtatom, a helyzet azért nem ennyire súlyos.
Napjainkban a bőség zavarát – de egyben válságát is – éli a magyar természetirodalom. Nemrég még a kereslet dominált a piacon, s rövid idő alatt a kínálat vált uralkodóvá. A műfaj kedvelőinek örülniük kellene e jelenség láttán, de helyette mind gyakrabban éri őket csalódás, bosszúság.
Eljöttek hozzám. Napi munkám után – valamikor este tíz után – fáradtan éppen lerogytam karszékembe, hogy kikapcsolódás gyanánt, jobb híján végigtallózzam a különféle tv-csatornák műsorkínálatát.
Egyesek szerint a június sohasem volt igazi „vadászhónap”. Miért is lett volna? Hiszen az olyan jeles események, mint a szalonkahúzás, a szarvasnász vagy a különféle apróvad-betakarítások kezdetei régen is, ma is máshová osztattak ki.
Rossz versnél szörnyűbb nincs, verset hát sosem írok.
Itt eme néhány sor könnyű tréfa csupán.
Első számjegyed ért, főhajtó férfit utánoz;
Nem kora törte meg őt, büszkén bókol az ész.