A Kaláka megszűnését követően eltűnt az irodalom palettájáról a Kóbor lovagok, főszerkesztője Boér Péter Pál, Tárcán Kínálom, főszerkesztő M. Szlávik Tünde, Magyar Irodalmi Lap, főszerkesztő (?), Eirodalom, főszerkesztő Lőrincz György, Napsziget, főszerkesztő Lajtai Gábor.
Visszatekintve eddigi írásaimra megállapítom, hogy nagy része érdekes, narratív jellegű alkotás. Amiről azonban mostanában szövegelek, nyilván tök unalmas. És méltán, mert mi érdekes lehet abban, hogy állok a vérnyomásommal, cukrommal, hánykor kelek, mit főztem, kikkel levelezek, és így tovább.
Boér Péter Pál után nem sokkal elhunyt Molnár Péter is, a Holdkatlan, majd Lajtai Gábor, a Napsziget internetes portál főszerkesztője. Apropó Boér Péter Pál! Érdekes, izomsorvadásban szenvedő író volt. A kór kerekes székhez kötötte, s még beszélni is alig tudott a szerencsétlen.
2020. augusztus 26. Jó nagyot ugrottam az időben, de hát mit tegyek, ha időközben semmi feljegyezni valóm nem akadt. Csak nem írom tele a naplómat azzal, hogy aludtam az éjjel, hányszor sétálok, kinek és hány levelet írogatok naponta. Egyszóval átmenetileg nyugalmas kikötőben dekkolok.
Bár a megszorító intézkedéseket nagyrészt feloldották, hivatalosan Magyarországot, május végén még mindig nem nyilvánították vírusmentes övezetnek. A lakosság többsége azonban fütyült a kormányrendeletekre. Már nagyon elege volt a házi fogságból, mely minden természetes életmódtól elzárta.
– Szeretsz? – kérdezte a szőke lány.
– Imádlak – tapadt az eritreai Anetta ajkára.
– Jó, de meddig, és hány csajszival smárolsz még ugyanígy? – bontakozott ki Mariam karjaiból Anetta.
Az eritreai elégedetten nevetett.
– Hű, de meleg van! Elmegyek a folyóra, és úszom egyet.
– Majd holnap, Jankó, előbb szedd le a nagyanyó meggyét úgy, ahogy megbeszéltük.
– De…
– Nem mész?
– Megyek.
– Hurrá, holnaptól szabadságra megyek, doktor úr! Szinte el sem hiszem, hogy ennyi zűrös, reggeltől estig tartó robot után végre alaposan kipihenhetem magamat. – Robot? Hogy oda ne rohanjak! – Á, mit tudjátok ti, doktorok.
Volt egyszer egy Kolozs megyei falu. Laktak benne magyarok, románok s itt-ott egy-két cigány. Akadt hely bőven, össze is fértek volna, ha időnként egymásra nem uszítják őket. Hol a moşier (földesúr), hol a pártok vagy maga a kormány manipulált még itt az isten háta mögött is.
Nem tudom, előfordult-e már valakivel, hogy nyoma veszett? Igen, igen, eltűnt, szőröstül-bőröstül. Szó se róla elég ritka jelenség, azért megesik, nemdebár? Gondoljunk csak például a Bermuda-háromszögre, ahol minden hajó és repülőgép eltűnik, a Philadelphia-kísérletre.
Már 1956-ban kiszökött, helyesebben kimenekült Bécsbe, onnan Bernbe, de körülnézett itt-ott az Egyesült Államokban is. Na, nem kíváncsiságból, sem kalandvágyból, hanem egyszerűen szükségből, nehogy úgy járjon, mint a bátyja, Sanyika.
Egy letűnt korszakról írni nem mindig hálás feladat. Az embereket inkább a jelen érdekli, És igazuk van. Hogy ezek után miért idézem fel mégis a Ceauşescu-korszakot? Talán egy régi adósság törlesztéseképpen. Mindenesetre megragadom az alkalmat, és megpróbálom felvázolni menekülésem történetét.
Este hat óra. A nudista strandon már alig lézengett valaki. Az egyik medencében két fiatal nő meg egy középiskolás korú, vékony termetű srác lubickolt. – Mit csinálsz ma este? – kérdezte a barna hajú. Harmincéves volt, haja rövid, mozdulatai lágyak.
– Szóval, mint mondtam, újítani fogunk. Mégpedig ab ovo, a tojástól, mert azért mégiscsak szégyen, hogy mialatt mindenki újít, reformál, mi, tanügyiek csupán vitatkozunk erről. Hát ennek vége, beszéljenek a tettek! – hadonászott egyik tanügyi értekezleten a kopasz igazgató.
Az Ingyom-bingyom irodalmi portálra kattintva szokatlan hirdetésre bukkantam. Bocsánat, hogy tetszik mondani? Nem ismerik az Ingyom-bingyom irodalmi portált? Lehetetlen, hiszen ez Magyarország egyik legszínvonalasabb weboldala. Itt, kérem, minden amatőr tollforgató profi.