Hegedüs Sándor
Elmélkedés
Nem vagyok kimondottan meditatív alkat, keresztény rítus szerint dobozoltak az alig tízmillióra fogyott nemzet kicsinyke közösségének születésemet nyugtázó nagykönyvébe, és eddig elpergetett életem során nemigen volt időm, se kedvem olyan dolgokon mélázni, amely dolgokra megérlelt az éveim sokasága.
Törmelékek
Álmok, vágyak omladékán botladozva, leülök egy boltozatra, fáradt homlokomra port szitál a szél. Ki voltál, ha voltál? Lehettél, és elmentél, és mégsem lettél, vissza sose tértél. Önmagadhoz hűtlen lettél: Te kisfiú!
Névadó
Ha nagyképű lennék, azt hinném, sőt hitetném el magammal, és a még naivabbnak hitt környezetemmel, hogy vezetéknév tekintetében kivételes ritkaságszámba illő a Hegedüs név, főleg annak rövid „ü”-s változata, ami elválasztja a hosszú „ű”-vel dicsekvőket tőlem
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 8.)
Szegény Sámuel, kineveztetvén ügyésznek abban a naivitásban lépte át a már említett egyazon folyosón lévő szobájának ajtaját, hogy immár teljesen egyenértékű tagja a testületnek. – Nagyot tévedett.
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 7.)
A csöppnyi, jól időzített visszatérési kísérlet után Sámuel immár elhagyhatta „gyarmati” őrhelyét, de a ki- és visszautazgatás megszűnte nem hozott részére könnyebbséget, sőt…
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 6.)
Amiként a kora reggeli felkelésekkel nem járt együtt a nap melengető ébresztő cirógatása, úgy érlelődött Sámuelben az az eleve elhatározottság, hogy eljött az ideje a külterületi szolgálatból való visszaút keresésének – és ezt meg is kezdte, nem mindennapi módon.
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 5.)
Arról a néhány hónapig tartó „mélyvízi úszógyakorlatról” sok mindent lehetne mesélni, de nem érdemes.
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 4.)
Annyi év, sőt évtized múltán már csak a humor bujkáló nagyotmondásának tűnő esetek, események azok a történetté zsugorodó, térben és időben azonban megtörtént dolgok, amikről azt hiszi a ma élő hallgató, olvasó, hogy: annyira valószínűtlenül ostoba helyzet, történés, nem is lehet igaz, csak egy korosodó ember agyának végterméke.
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 3.)
Két hét után Samu már úgy hozzászokott a korai keléshez, a külső pályán lustán pöfékelő kis vonathoz, azokhoz a sehol másutt nem érezhető illatokhoz, amit a lecsukott szerelvényekben rekedt levegő árasztott…
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 2.)
Barátunk, Sámuel lassacskán megszokta, hogy korán kell felkelnie, hogy elérje a vonatot, de, ha sokat kínozott volt is a teste, a megelőző évek sem nyúzták meg annyira, hogy fürgén ne lépkedjen a kelő nap langy meleg sugaraitól cirógatva.
Azok a régi szép idők… (Kor- és kórképek – 1.)
Ami elmúlt, elmúlt, mi fájt vagy haragot gyújtott, komikummá simította az idő, és tán maga sem hinné, ki leírja, hogy úgy volt, ahogy volt, ám nevetni, jóízűt kacagni az tud igazán, aki valahogy, valamikor ugyanazon a göröngyös úton végigaraszolt.
Záradék (1950-1954)
Jogszabályok és paragrafusok bozótjában tévelygő kortársaim népek és nemzetek tegnapját lezáró, holnapját regulázó paktumok lényegtakarójára és szerződések nyílt vagy titkos külön rendelkezésére gondolnak – de itt most nem erről van szó.
Kék ég, zöld keretben (B. Gy.-nek)
Te is tudtad, én is tudtam, hogy jön az az iszonyat, melyet kimondatlan szavak elröppenő bújócskáiba burkolva üzentél az értőn érzőknek, mikor a jelről beszéltél, a rajt jeléről, hogy akkor jönnötök kell.
Tomi
Csak én tudom, ki voltál. Hozzám tartoztál, és elvesztettelek. Ötven éve… A világ, a haza, a család, az apád, az anyád, az iskola… már a nevedet sem tudja.
A Pilvax
Ha most arra gondol az Olvasó, hogy a márciusi ifjak forradalmi gyülekezőhelyéről, a történelmivé lényegült pesti kávéházról szándékozom beszélni – téved!
Partnereink
