Verebi Éva
Utóiratként
Keretbe foglalt gyöngéd, szép napok,
Féltem bennetek azt az illatot,
Ami óvja szívem jó melegét,
Romlástól véd, meg puhán meseszép.
Ilyenkor pihen a szótlan idő,
Ritka krajcár, gurul a délidő,
Megtartó felejtés
Csak annyira emlékszem, amennyit
meghagytak a szaporodó évek.
Amennyire szüksége van a túléléshez
a vihar vert, sokat költöző madárnak,
ki maradni kényszerül
Csöndbe zárul
Az élet szépen, és kegyetlenül is
széttép, aztán összerak, fagyba
fullaszt a beszakadt jég alatt,
s elrejt kristálygömbök közé,
gleccserekbe dermedt porszem
milliókkal, zaklatott emlékképeken.
Leszel így
A neved, aminek színe,
zamata van szívemben,
igaz, nem sokszor mondom.
Nem sokszor, mert az érzések
mindig mást súgnak nekem.
Én nem tudhatom
Kérdjetek hát hűvös reggeli szeleket,
a rajtuk átszökő narancsos fényeket,
cérnaszálakat, mi belőlünk kiszakadt,
a tüskéken fölsírt, és hányszor fönnakadt,
Összefüggéstelenül
ha megláthatnám
már itt sem lennék
ha meghallanám
már süketet játszanék
ha megfoghatnám
már mind elejteném
Antiómia
Árva létünk zúg szürreális
szóban. Ólomgolyót gurít
macskák kergette hasztalan,
szomorú játék, s a magány
közönnyé aggódja magát.
Túl, a nyugalom, békésen
Ketten
Valami meleget terítek magamra.
Hosszú az éj, nézem, magamhoz mi közöm,
tollam hegyén tinta csurog, lehangoltság,
mint szurok ragadt rám, még este a közöny.
Nagytengeri szelek kis vitorlásai
A negyvenes éveiben járó házaspár rég lemondott arról, hogy gyermekük szülessen. Elfogadták, hogy a kifürkészhetetlen sors ekként rendelkezett. Érthető volt hát, mekkora izgalommal vegyes boldogság költözött az életükbe, amikor a lemondással eltelt sok év után egészséges kislányuk született.
Kifosztottan
Rühes kutyákon vágtató
részeg angyalok, a reggeli
ködben gyónnak, mind
megkísértve, fény után
kapnak, tépve szárnyuk
tolla közül a szennyes
valót, a csatak, keserédest.
Szer elem II.
Megérintesz, lassuló dobogás,
megnyugszik a lélek és vele a táj,
zabolát köt kintre, és bentre is a hold,
magukba zárnak fölfestett csillagok,
bennük szül barackszínt a vágyam
A szer elem – I.
Örök energiák és ősi ösztönök,
csillagokat vajúdó kincs, buja erő,
gyermek áldás ölek forró gyönyöréből,
– ki vagy te, mondd!?
Csukott szemmel, vakon átölelő sóhaj,
édes nedű sólyát tapasztó izzó vágy,
Bölcsek örökségén
Helikon tisztul most sírással, hörgéssel,
foghíjas dicsfényét fölfejtik lőrések,
Apollon hangja még szinkronizált görbe,
van-e ok, s különbség közöttünk és köztek’?
Békétlenül
Oly békés ott a táj,
áldásos illat,
smaragd legelő
lankás hegyoldalban,
nyugodt gondolat,
mint kósza bárányok,
Őszi metszés
Nem tud a lélek belenyugodni,
útjába hajolnak síró sóhajok,
rárakják terheik, tört faágaik,
ne vidd, még kérlek évek gyűrűit,
mi még tavaszt, rügyet remélt volna,
beérni lédús, piros gyümölcsben,
Partnereink
