2018. április 22-én tizenharmadik alkalommal adja át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó ember, a jó barát nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.
Tapsviharral debütált az április 7-én, szombaton, 19:00 órakor a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatott Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás vízi cirkusz premierje! Az előadás öt hónapig látható a Fővárosi Nagycirkusz műsorán, egészen szeptember 9-ig.
Brúnó úgy tartozott a kiskocsmához, mint egy szék, vagy egy asztal. Mint egy bútordarab. Ott volt mindennap, jelen volt kétszer is, ha nem volt ott, hiányzott, mármint a leltárból. Brúnó negyvenkilenc éves múlt. Mindig mondta: – Apám biztos piás volt, mikor a nevemet választotta. Anyám nem szólhatott bele, neki mindig csak hallgass volt a neve. Sokáig nem tudott megbékélni a nevével.
Tizenhetedik évfolyamába lépett idén az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy – Az egészségügyi vezetők szaklapja, mely fennállása óta 157 reguláris lapszámot, 20 különszámot és 10 mellékletet jelentetett meg összesen 13 ezer oldalon – tájékoztatott Tamás Éva, az IME lapigazgatója.
2018. április 18-án 18.00 órai kezdettel nyílik meg Michel Bouvet grafikusművész Nem csak Párizs című kiállítása a Pécsi Galériában. A kiállítást megnyitja Fekete Vali, a kiállítás kurátora, a művész jelenlétében.
Ebben sem kételkedtem, és, illa berek, nádak, erek, még aznap éjjel eltűntem a környékről. Sajnos a következő városban sem szónokolhattam sokáig, mert itt a változatosság kedvéért a Városi Tanács kezdett zaklatni. Nesze neked liberté, égalité, fraternité.
szép hosszú már a hajam
ha ismernél látnád hogy most növesztem
anyukám piros szalaggal kötötte össze reggel
A közelmúltban jelent meg barátunk és szerzőtársunk, Nászta Katalin könyve, Thália erdélyi napszámosai címmel. A múlt század nyolcvanas éveiben, fiatal erdélyi színésznőként végigkérdezte idősebb és vele nagyjából egykorú pályatársait arról, hogy mit gondolnak a színházról.
Van nekünk itt egy nagyon közeli, nagyon egyszerű, nagyon belevaló színésznőnk, aki messziről indult, mélyről kezdte, minden akadályt sikerrel vett, igazi túlélő típus. Már nem találkoztunk kolleganőként a színpadon – ilyen ez a pálya. Az egyik jön, a másik megy. Ki hogy éli túl ezeket, és hogyan építi be később az életébe – emberfüggő. Ecsedi Erzsébet, többszörösen is díjazott színművésszel beszélgetek.
Nevelőfalum – Csetény – a Bakonyban, Zirctől 13 kilométerre található a Zirc–Budapest országút mentén. Valamikor a Holitscher uradalomhoz tartozott. Utolsó tulajdonosa Holitscher Károly, országgyűlési képviselő és földbirtokos.
Ülök a kocsiban, nézem a visszafelé haladó tájat: a hátam mögött lassan eltűnik Baden-Württenberg, majd a bajor táj, Regensburg, végül a Wallhalla. Kocsink színültig megpakolva cuccokkal, van ebben valami megmosolyogtatóan kelet-európai: nyugatról nem lehet úgy hazajönni, hogy ne hoznánk valamit.
2018. április 13-tól május 9-ig tekinthető meg Kazinczy Gábor képzőművész festménykiállítása Orfűn, a Faluház Galériában. A tárlat megnyitóját április 13-án tartják, 18 órai kezdettel. A kiállítást Harmat Béla, az Orfűi Társaskör elnöke nyitja meg, gitáron közreműködik Kőszegi Csaba Valér. A tárlat kurátora Kováts Ferenc grafikusművész.
2018. április 19-én tartják barátunk és szerzőtársunk, Szarvas István könyvbemutatóját Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A szerzővel legújabb, harmadik interjúkötetéről Krizsán Edit nemzetközi sakkmester beszélget. Köszöntőt mond: Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Egy verssel majd elmondhatod,
milyen rút vagy szép a világ,
ha szelet is szemből kapod,
s reményed gödréből kilát.