Pécsi Dalárda

A jó tollú Haksch Lajos (1862-1939) sokat idézett könyvében számtalanszor írt ékes szólóan természeti képeket egyes fejezetek bevezetőjében. Amikor erről a két évről szóló részt vezette be, ismét így tett. Lássuk: „A nagy természetnek évszakokra osztott rendjét ismétli, másolja minden, ami az örök természettől való: az emberélet sajátságos négy szaka, a nagy természet e bámulatos kópiája, végzetszerüleg (sic!) találja új másolatát mindabban, ami embertől való. Az összes intézmények életfolyása folytonos változásait tükrözteti a tavasznak, nyárnak, ősznek és télnek.”

Az 1894-es év egy nagyon rangos hangversennyel kezdődött: március 11-én az akkori Kert (a mai Dischka Győző) utcai tornacsarnokban Gioachino Rossini (1792-1868): Stabat Mater című oratóriumát szólaltatták meg a női énekiskolával, műkedvelő zenészekkel és a Pécsett állomásozó 52. gyalogezred zenekarával közösen. A megismételt előadás azonban már anyagilag nem volt olyan sikeres, mert egyszerűen kevesebb hallgató jött el a vártnál.

Ez az év Hoffer Károly (1840-1921) ünneplésétől volt hangos. Az év azonban tavasszal egy szomorú országos katasztrófa-hullámmal kezdődött. Veszprém, Sármellék, Zomba vidékén tűzvészek tomboltak, nagy volt az anyagi kár, így megindult az országos gyűjtési mozgalom. Ebből dalárdánk sem maradhatott ki.

Az elmúlt részben azt ígértem, hogy az 1892. évi debreceni első hely itteni fogadtatásával kezdem a mondanivalómat. Előbb azonban hadd idézzem örök forrásom, Haksch Lajos (1862-1939): „A Pécsi Dalárda története (1862-1902)” című alapmű azon részét, amelyben a fontos siker kórus-béli „helyszíni lecsapódását” ismertette. „… Hát hiszen nem is volt a Pécsi Dalárdának – némi apró ízetlenségen kívül, amiket azonban komolysággal hárított el magától – ezután már semmi bántódása.

„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!” (A dalárda jeligéje) Az 1892. év eleji szereplések Ez év nyarán került sor a nagy érdeklődést kiváltó […]

Mikor egy ilyen híres dalárda jubileumi ünnepét üli, olyan sok eseménynek kell történnie, hogy nem elég egy nap mindezek végig élésére. Az 1891. november 8.-át mind a kórustagok, mind a híveik, mind az ünneplésükre összegyűlni kívánó érdeklődők szentmisével kezdték a város főterén álló Plébánia templomban, a város templomában. Persze ennek is megadta a módját a Pécsi Dalárda.

Dal zengje ünnepét a dal fiának,
Köszöntse e napot szent ihletés!
Hozsánna szóljon lelkünk fenekéről
S zengje vissza bércz és völgy a dalt!

Most már tényleg következzék az 1891-ben megült 30. évforduló eseményeinek fölidézése. Úgy határozott a jubileumi választmány, hogy először két napon legyen a megemlékezés, másodszor pedig a kezdete 1891. november 7. legyen, mégpedig annak a napnak az előestéje, amikor az 1861-ben kelt meghívó levél egybehívta az „alapító atyákat” Wachauer Károly (1829-1890) házába, az 1847.-i első alakulás utáni újbóli alapítás teendőinek megbeszélésére.

Az egri út fonalát az előző résztől a megérkezésük utáni első napon, 1890. augusztus 3-án vesszük föl most, amely hasonló kitörő sikerrel zárult, mint a megérkezésük. Ezen a napon került sor ugyanis arra a jótékony célú hangversenyre, amelynek gyakorlata még szimpatikusabbá tette a mecsekaljaiakat mindenütt, ahol megfordultak – így Egerben is.

Ha a kedves olvasó most azt hiszi, hogy 1889-ben – az előző visszaeséssel ellentétben – megváltozott a belső helyzet a Pécsi Dalárdán belül, akkor nagyon téved. Továbbra is a régi tagok áldozatos munkája érződött a próbákon, ők „vitték a hátukon” a dalárda addig kiharcolt művészi tekintélyének ápolását, míg az újonnan belépők jobbára reprezentáltak.