Kő-Szabó Imre
Késsel a kézben (kisregény – 20/10)
A srácok csütörtökön délután találkoztak újból a téren. Három óra is elmúlt, amikor négyen már ott ültek a játszótér felőli oldalon, csak Ibári késett.
– Azt mondta, jön!
– Biztos itt lesz – nyugtatta a többieket Temesi.
– Kocsit is ígért? – akadékoskodott Gedó.
– Ha lehet, hoz egyet – magyarázta Kapás. – Valami hasonlót, mint a múltkor.
Késsel a kézben (kisregény – 20/9)
A lány mosolygott, Vágó Géza szíve pedig úgy kalimpált, mint egy gőzkalapács. Érezte, rögtön kiugrik helyéből, még a levegő is kevés volt számára.
– Szép vagy! – mondta a lánynak és újból megálltak.
– Ne mondd? – csodálkozott.
– Megkedveltelek! – hebegte Vágó Géza zavartan és mindkét kezével maga felé fordította a lányt.
Késsel a kézben (kisregény – 20/8)
Reggel korán ébredt. Felkelt, kényelmesen öltözött. Négy múlott tíz perccel. A többiek aludtak, arcuk olyan békés volt, mintha az este nem történt volna tulajdonképpen semmi. Kiment a konyhába, a nagymama ébren feküdt. Nem szólt, csak bámult közömbös arccal a semmibe. Vágó Géza a konyhaszekrény tetejéről előkotort egy törött cigarettát, meggyújtotta, mélyet szívott belőle. Émelygősnek érezte gyomrát. Valami erős lenne most jó, vagy egy forró fekete. Kellene főzni, a gázon hamar megvan.
Késsel a kézben (kisregény – 20/7)
Másnap, munka végeztével a téren maradt. Nem akart hazamenni. A tegnap este történtek miatt semmi kedve nem volt hozzá.
Szűknek érezte a lakást ennyi ember számára. Ez a megszokott szoba-konyhás-spájzos környezet szűkre hagyta az életet. A mozgások pályái csak rövid görbékben ábrázolhatók. Néha akadt egy-egy egyenes szakasz, de ez inkább rendellenességnek tűnt, mint szabályos, szükségszerű vonalnak. Ezek az egyenesek ritkán fordultak elő, és sűrű görbék követték őket.
Ilyenkor voltak napirenden a veszekedések, napjában ismétlődtek is. Pokol volt az otthon, menekülni kellett a térre, valamerre, messzire.
Késsel a kézben (kisregény 20/6)
Ott álltak a kocsma előtt, a járdaszéli vaskorlátot támasztották. Még nem sötétedett, de már égtek a villanyok. Szorongásnak, semmi jelét nem lehetett egyik srácon sem felfedezni. A régiek lettek újból, a régi „téri fiúk”. Itt érezték jól magukat. – Még a levegő is más! – mondta Vágó Géza és nagyot szippantott a szürkületben leülepedett csendben.
Késsel a kézben (kisregény – 20/5)
Újból eltelt három nap. Az élet pergett, simán, minden akadály nélkül. Vágó Géza úgy érezte, vele nem történik semmi különös. Reggelente bement a gyárba, végezte a dolgát. Néha veszekedett a főmérnökkel, mert nem mentek úgy az események, ahogy azt szerette volna, vagy ahogy elképzelte. Ettől egyre idegesebb lett.
Elégedetlen volt az életével is, szerette volna, ha történik valami. Valami olyan esemény, amely kizökkenti ebből a melós egyhangúságból.
Késsel a kézben (kisregény – 20/4)
Elmúlt este kilenc óra, amikor visszaindultak, mind az öten az Állami Áruháztól. Még maradtak volna, mert négy napja nem találkoztak, de Temesi nyafogott. Valami olyasfélét magyarázott, hogy fáradt, unja ezt az örökös lődörgést és álmos.
– Maradj otthon, az anyukádnál! – mondta Ibári.
– Mi a fenének jöttünk ide? – kérdezte Temesi.
– Nézelődni!
– És volt értelme?
Késsel a kézben (kisregény – 20/3)
A Fóti út és az Attila utca sarkán állt Vágó Géza és Ibári Lajos. Az újpesti kikötőből egy hajó elnyújtott kürtje hallatszott. Ebben a reggeli csendben Vágó Gézának úgy tűnt, ez a hang, mintha a Fóti úton jött volna végig, talán a házak egymásnak adták.
Késsel a kézben (kisregény – 20/2)
Már hajnali három óra volt, amikor hirtelen álmosság fogta el mind a két fiút. A füst, a zaj kibírhatatlan volt a sörkertben. Ott ültek a belső helyiségben, a nagyteremben, ahol a zenekar játszott.
– Menjünk haza – mondta.
– Csak egyet forgok még jó komám – marasztalta Ibári. – Csak még egyet, azzal a barnával.
– Nem bánom! – egyezett bele Vágó Géza. – De aztán megyünk. Slussz! – mondta és csuklott egy nagyot.
Késsel a kézben (kisregény – 20/1)
Négyen ültek a téren, a játszótér melletti padokon:
– a huszonegy éves, szőke, alacsony termetű, farmernadrágos Kapás Mihály, segédmunkás;
– a húszéves, barna, nyúlánk, sárgapulóveres Temesi Géza, hegesztő;
– a tizennyolc éves vöröses hajú, szeplős, középtermetű, sportzakós Gedó György, targoncavezető;
– a huszonhárom éves fekete hajú, vastaghúsú, középtermetű, fehér balon dzsekis Ibári Lajos, autószerelő, amikor a mentő szirénázva kifutott a Tompa utcából a térre.
Együtt érzek magammal
Életünk során sokféle eseménnyel, viszonylattal találkozunk. Elgondolkozik az ember, te vagy én, mit csináltunk jól, valamit elrontottunk, egyáltalán alkalmasak vagyunk valamire. Ezek a kérdések szinte minden nap minden percében jelen vannak.
Az ima
Suhajda Sándor, ez a harminc éves nőtlen fiatalember hosszú évek óta ebben a városban lakott. Jelenleg albérletben egy öreg néninél. A város legnagyobb gyárában dolgozott. Ebben az üzemben két fontos ember volt. Az egyik Temesi Kázmér igazgató, a másik Suhajda Sándor udvaros.
Biztonságunk és a körötte keringő furcsaságok
A biztonság életünkben egy nagyon fontos tényező. Képzeljük el, hogy reggel felébredünk és első gondolatunk, hogy nem vagyunk biztonságban. Azért nem, mert kigyulladhat a ház, elárasztja a lakást a gáz, beázik a tető, ránk töri valaki az ajtót, beront a lakásunkba és inzultál, fenyeget, félemlít, vagy éppen tragédiát okoz, megöl bennünket.
Nyaralni megyünk!
Vakáció – pihenés. Összekapcsolható fogalom és igével kifejezett cselekvés, állapot, tény. Mégis, jól összeillők, jól összekapcsolhatók. Gondoljunk arra, hogy az ember dolgozik, szinte reggeltől estig, vagy éppen nap, mint nap, inkább hétről hétre. Súlyosabban azt mondjuk: robotol, húzza az igát, mert erre kényszerül és alig várja, hogy elérkezzen a vakáció, a pihenés.
Kázmér és Zsó
Tóth Kázmér ült a szobában, kinézett a lakás második emeleti ablakán, igazi őszi idő volt. Megpillantotta a lányt, ahogy összefogott kabátjával ment az úton és a széllel viaskodott. Haját kibontotta és szép, kecses ívben lengette. Mintha felnézett volna, de ez csak egy pillanat volt. Eszébe jutott Zsóka, akit ő csak Zsónak becézett. Nem volt több tizennyolc évesnél, ő maga talán húsz lehetett. Azóta eltelt vagy ötven esztendő.
Partnereink
