A 2017-es kimagasló teljesítményük elismeréseképpen 34 sportág 59 férfi és női versenyzőjét, illetve csapatát díjazta keddi évértékelőjén a Nemzeti Versenysport Szövetség. Dr. Mészáros János elnök minden várakozást felülmúlónak nevezte az NVESZ első évét, amely során a sportolók 33 világbajnoki és 38 Európa-bajnoki elsőséget szereztek.
Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre elnöke Budapesten az MTK stadionban tartott sajtótájékoztatón a következőket mondta: „Sok tekintetben első volt egyesületünk, a magyar szó használata a névben, az első egyesület, ami nem a „klub” szót, hanem a kör nevet alkalmazta. Az elsők között volt a klub abban is, hogy a nők egyenrangú módon sportolhattak.
A 60. alkalommal kiírt Év Sportolója szavazás díjait január 11-én a Nemzeti Színházban rendezett gálán adták át.
Szász Emesével a Magyar Nemzeti Múzeumban egy vívóeseményt beharangozó sajtótájékoztató után beszélgettem 2017. szeptemberében.
Szarvas István (Sz. I.): Emese, hogy emlékszik vissza Rióra, a 15:13-ra, amikor az egész ország magának szurkolt?
Szász Emese (Sz. E.): Egy nagyon jó élmény, mostanában idéztük fel, az egyéves évfordulója környékén újranéztem.
2017. szeptember 9-én, a budapesti József Attila Színházban tartották a Magyar Sakk Napja rendezvényt. Az esemény délelőtti programjában szerepelt az újságírók-színészek rangadó, melyen Szarvas István, lapunk munkatársa az újságíró csapat kapitányaként vett részt.
Rekordszámú, 115 sportágat lehet ingyenesen kipróbálni a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztón, amelyet 2017 szeptember 15 én és 16-án rendeznek meg Kőbányán, a Maglódi úti Merkapt Sportközpontban.
A Budapest Honvéd olasz légiósát, Davide Lanzafamét választották a labdarúgó NB I 2016/2017-es idénye legjobb mezőnyjátékosának a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szavazásán. A legjobb kapus a Videoton hálóőre, Kovácsik Ádám lett, míg a legjobb külföldön játszó magyar Nikolics Nemanja lett.
„Az év nyara a sportról szól Magyarországon, hazánkra figyel a sportvilág, hiszen jelentős eseményeknek adhatunk otthont. Vitathatatlan, hogy ezek közül a legnagyobb szabású rendezvény Győrben zajlik” – mondta Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke az EYOF győri sajtótájékoztatóján, szombaton a küzdelmek utolsó napi délelőttjén.
A 2017 július 23-i esti hivatalos megnyitóval kezdetét vett a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Az eseményt megelőzve nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak mintegy félszáz újságíró részvételével a győri városházán.
Győrik Csaba szövetségi kapitány szerint öt érem, köztük két arany megszerzése a cél a szombaton rajtoló bakui sportlövő Európa-bajnokságon. A szakvezető a keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: két versenyt rendeznek az azeri fővárosban, ugyanis a kontinensviadal mellett a 18 év alattiak számára ifjúsági olimpiai kvalifikációs tornát is lebonyolítanak.
A budapesti Hotel Intercontinentalban adtak tájékoztatást a pénteken kezdődő vizes világbajnokság előkészületeiről. Julio C. Maglione, a FINA uruguayi elnöke megtiszteltetésnek tekinti, hogy a világ egyik legszebb országában és városában találkoznak a vizes sportok képviselői. A veterán sportdiplomata hangsúlyozta, Budapest történelmet írhat, a valaha volt legnagyszerűbb világbajnokságnak adhat otthont. Maglione aláhúzta, rekordszámú részvétel várható.
Június 23-án egy éjszaka erejéig a szabadidősportolók veszik birtokba Budapest legnagyobb parkját és a Hősök terét: igazi kuriózumban lehet része annak, aki péntek este kilátogat a Városligetbe. Nem mindennap ülhet be ugyanis az ember egy sárkányhajóba a Városligeti-tavon, forró jógázhat a Ligetben vagy futhat az Andrássy úton az éjszaka vibráló fényeiben – szervezett keretek között, sok ezer társával együtt.
A teamversenynek is nevezett kombinált csapatversenyt Oroszország nyerte a fehéroroszok és a bolgárok előtt. Ennek az új kategóriának az eredményét a junior együttes kéziszercsapat és a felnőtt egyéni tornászok által bemutatott nyolc (szerenként 2-2) gyakorlat pontszámainak összegéből számolják ki. A mezőnyt 25 egység alkotta.
Jó helyen zárta a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott az első napot a budapesti Európa-bajnokságon: a kombinált csapatversenyben (ebbe a junior kéziszercsapat és a felnőtt egyéni versenyzők eredményei is beszámítanak) Magyarország a 8. pozícióban áll, az élen Oroszország.
A kormány nemzetstratégiai ágazatként tekint a sportra, amely más területekre is pozitívan hat, így az oktatásra, az egészségügyre, az ifjúság- és családpolitikára, a fejlesztésekre és a gazdaság élénkítésére is – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára Szabó Tünde egy csütörtöki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Sportsikerek, sportmarketing című konferencián.