Szilveszter éjjelén
Duhaj asztalok mellett
Döngetik a vaskos éjfélt
Fogcsikorgató fogadalmak.
Odakint hideg éj ragyog,
S a csillagokat nem érdeklik,
Mit is akarunk tőlük.
Duhaj asztalok mellett
Döngetik a vaskos éjfélt
Fogcsikorgató fogadalmak.
Odakint hideg éj ragyog,
S a csillagokat nem érdeklik,
Mit is akarunk tőlük.
Bányai Tamás barátunk és szerzőtársunk részére a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat a KASSÁK LAJOS XIII. KERÜLETI IRODALMI DÍJ kitüntetést adományozta. Örülve a díjazásnak Bányai Tamás egy korábbi novelláját közöljük két részben.
Tiktak, tiktak, tiktak. Milyen hangosan ketyeg ez a vekker. Igaz is, hány óra lehet ilyenkor? Felgyújtotta az éjjeli lámpát, és megnézte: fél kettő. Rettenetes, és még mindig nem alszik. Láza van? – tapogatta meg a homlokát. Nem kifejezetten forró, de akkor sem megy be holnap dolgozni. Holnap felszökhet, ami már, ugye, nem nátha, azt már influenzának nevezik.
E g y r e csak esik.
… gondolatkísérlet a
tél, havat nem is
láttunk még idén –
lassan, m e r e n g ő n szitál…
Mennyi buktató, intézkedés, huzavona, vita a bankkal a hitel miatt, veszekedés a kőművesekkel, de felejtsük el az egészet, mert végre felépült a megálmodott családi ház és még a tél beállta előtt be is lehet költözni. Meg is kellene ünnepelni, hiszen ilyen egyszer van egy életben, de egyelőre hagyjuk, talán Szilveszterre rendbe jövünk valahogy, kipihenjük az izgalmakat, belakjuk annyira a házat, hogy vendéget is fogadhassunk. De kit is?
A karácsonyfák a falnak támasztva, katonás sorban várták a vásárlókat. Törpe egyméterestől, két-három méteresig, lucfenyőtől-ezüstfenyőig, nagy választékban. Elég borsos áron árulták még az utolsó napon is. Némelyikből, a vásárló óhajára, ott helyben lenyestek félméternyit. A lecsonkított törzseket, immár értéktelen lomként, félredobálták. Ezekre szoktak „rácsapni” a kisnyugdíjasok, akiknek akár egy kis fenyőág is megteszi, hiszen ez is elég illúzióként.
Az egyház minden korszakban pártolója volt a képzőművészeteknek, s világhírű alkotások köszönhetik annak megszületésüket, hogy az egyház felismerte a szépség alkalmazásának hatását az áhítat emelésében. Ez a törekvése az egyháznak most is él, s ha a művészet el is pártolt öncélúságának kábulatában mentorától, az egyház mégsem szűnt meg ott állni mellette s az egyházművészetek még most is jelentős ága az egyetemes művészetnek.
Zelesny Károly a 19-20. század fordulóján Pécs legjelentősebb fényképésze volt. Négy évtizedet átívelő pályafutása alatt megszámlálhatatlan felvételt készített a város polgárairól, épületeiről, a pécsi eseményekről, valamint a város határait átlépve, Baranya falvainak lakóiról. Felbecsülhetetlen az az érték, amit élete során létrehozott: az akkor megrendelésre készült tömegfotók mára kordokumentumokká váltak, a száz évvel ezelőtti mindennapok lenyomatává.
Ő is egy a sok közül az identitászavaros
városban, évek körhintáján, emlékek
rezervátumában, velőtrázó hallgatásban,
ahol a távolság Isten elejtett, elefántcsont
karmesteri pálcája.
Júliusban lesz egy esztendeje, hogy a Budai külvárosban, a Szent Ágostonról nevezett plébánia templomot az egyházközség jelentős áldozatok árán kibővíttette. A templom északnyugati részén oldalhajót kapott, s ezzel nemcsak férőhelye nagyobbodott meg, hanem alaprajza a kettőskereszt formáját nyerte, ami alakját szép szabályossá teljesítette ki. Ugyancsak még a kora ősz folyamán megtörtént a templom tatarozása és karbahelyezése.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2024 | WordPress Theme by MH Themes