április 2018 • Oldal 2 a 5-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2018. április

Kos havában (Zodiákus sorozat)

Füstölők, gyertyák, illatok,
kék-csúcsos sapkán csillagok,
varázsszavak, sok-sok kellék,
s nyílnak bukszák meg az elmék.

Egy mű, három kötet – Tompa Mihály: Szuhay Mátyás

Tompa Mihály 1846-ban írta meg és az év végén beküldte Szuhay Mátyás című költői elbeszélését a Kisfaludy Társaság pályázatára. A pályadíjat Arany János Toldija nyerte el, a Szuhay Mátyás dicséretben valamint külön jutalomban részesült és az év folyamán a Kisfaludy Társaság pályaművei közt megjelent.

Nézem, és nem látom

Kiosztottuk. Immár tizenharmadszor. Megható volt. Mint minden alkalommal. Ha „agyturkász” fiamat szóhoz engedném, egyből megállapítaná: „persze, itt viszontlátod saját véleményed visszaigazolását”. Hát igen. Néha szükségünk van ilyen „visszaigazolásra”. Ilyenkor, ha rövid időre is, úgy érezzük, egy kicsit helyrebillen a világ rendje.

Egy szamár és végül egy ló

A kis falu élte békés hétköznapjait. A hegyek közé ékelődött be, oda a formás lankák ölelésébe. Így fentről úgy nézett ki, apró piros cserepes házaival, mint egy frissen szedett epres tál, csak a hab hiányzott róla. De biztosan, ha télen szemlélte volna a kíváncsi látogató, még ezt a látványt is megkapta volna.

Szabó Pál Szasó, beteg gyermekek segítő támogatója kapta a 2018. évi Jó Ember Díjat

2018. április 22-én tizenharmadik alkalommal adta át a Káplár László Jó Ember Díjat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a pécsváradi várban. A díjat idén Szabó Pál Szasó kapta, aki kórházi ápoláson tartózkodó elesett, beteg gyerekeknek önzetlenül támogatást nyújt, adományok gyűjtésével és átadásával, személyes látogatásokkal, gyerekbarát ötletek és módszerek bevezetésével segíti elő lelkiállapotuk, közérzetük javulását, és közvetve gyógyulásukat.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 41. rész

Alig telt el néhány nap, megalakult az SZGP, illetve nem egészen, mert előbb még hivatalosan is nyilvántartásba kellett vétetni. – Ez az első lépés, második bejutni a parlamentbe stb. Megy ez simán, mint a karikacsapás – dörzsöltem elégedetten a kezemet.

Szinopszis

Selyemszálon leng léted,
szabadon cibálja a sors,
lengedez jobbra, balra.

szürkeleves

az ebédlőben levi azt mondta
hogy örökre nem a barátom
mert nem ettem meg a szürkelevest

Indul a jegyértékesítés a POSZT Fesztivál előadásaira!

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására percek alatt elfogytak a belépők, éppen ezért örömmel jelentjük be, hogy elindult a jegyértékesítés a POSZT Fesztivál első tíz előadására is. Az idei évben a Kodály Központba nagy sikernek örvendő, frissen bemutatott vígjátékokat, illetve a Budapesti Operettszínház valódi csemegének számító musicalgáláját hívták meg a szervezők, a Zsolnay Kulturális Negyedben pedig az elmúlt évek kiemelkedő színházi bemutatói közül válogathatnak az érdeklődők.

A Víg Zarándok fogadó

Hogy Péter–Pál napján meleg van, az nem csoda, de olyan füllesztő hőségről, ami már két napja a Budai-hegyekre feküdt, még a vének sem tudtak. Déltájt, Bicske felől pár távoli villámmal, hűsítő záport ígért az ég. – Tán estére ideér – gondolta Márton, a „Víg Zarándok” gazdája.

Mondások – 85.,  Voltaire – Wass

Voltaire – Nem elég hódítani, meg kell tanulnunk csábítani. – Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről csak nagyon keveset tudnak, betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak, olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak.

Pitypangból szőtt szőnyeg…

Reggelenként a
harmatos fűben szarka
tallóz, csipeget.

A kék tányér

Amióta kisétált az életemből, nem
volt lelkierőm a tőle kapott kék
üvegtányért elővenni.

Megíratlan levelek (4.)

Adassék Kenderesi Mihály nagyenyedi professzor úr kezébe! Igen tisztelt professzor úr! Vegye alázatos bocsánat kérésemet, amiért mind ez idáig levelem írását hanyagoltam, annak ellenére, hogy elsősorban kegyelmednek tartozok elszámolással.

Halak havában (Zodiákus sorozat)

Nem tudni, ki írta, mondta,
ősi tudás, hindu monda,
papírból, szóból hamu lett,
de maradt ránk sok amulett.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS