Csák Gyöngyi, Author at Hetedhéthatár • Oldal 5 a 17-ből
Szerzői archívum

Csák Gyöngyi

Csák Gyöngyi írásai: 250
Csák Gyöngyi

Emberélményeim – 9.

Erdélyi, Nagyváradon élő magyar költőnő, ez is mesébe illő történet, megírtam őt és halálával bekövetkezett veszteséget, ott van kedves halottjaim között már örökre. Viszonyunkat a Várad című folyóiratban megjelent írásom híven tükrözi. Jaj, Annamari!

Emberélményeim – 8.

Simándi Ágnes Kanadában élő magyar költőnővel 1996-ban találkoztam egy kötetbemutatón. Nemcsak versei, különös orgánuma keltették fel az érdeklődésem, hanem az ember. A bemutató után beszélgettünk, és olyan jól fonódott a beszéd fonala, hogy bűn lett volna akkor, ott elvágni azt, így felajánlottam, hogy jöjjön el hozzám a fiával együtt, és még aznap este és nálam folytathatjuk az ismerkedést.

Emberélményeim – 7.

Attilával is meseszerű a kapcsolatom, vele 1968-ban Szombathelyen találkoztam, felvételi vizsgám során, ugyanis ide jelentkeztem népművelő-könyvtár szakra. Akkoriban még a felvételi vizsgák előtt vagy után a végzős diákok beszélgettek a jelentkezőkkel, mellém két fiatal jóképű fiatal költőt osztottak be, Botár Attilát és Szokoly Tamást, akiknek a verseit már publikálták országos lapokban is.

Emberélményeim – 6.

Felső szomszédunk, becsületes nevén Klesch János, aki Baranya leghíresebb, legkeresettebb asztalosa volt, rengeteget dolgozott, voltak inasai is, akik kitanulván a mesterséget tovább is álltak.

Emberélményeim – 5.

24 éves lehettem, férjnél vagyok, van egy gyönyörűséges okos kisfiam. Házasságom válságba került, visszamentem a szülői házba éktelen megbántottságomban, haragomban, bár hiányzott a férjem kisfiamnak és nekem is, de büszkeségem, kimondott szavam maradásra bírt, nem akartam többé menyecske lenni egy másik, kimért és ridegebb világban.

Emberélményeim – 4.

Időközben eltelt öt év, befejeztem az első gimnáziumi évet, minden nyáron napszámba jártam, főleg a híres vaszari erdészetbe csemetét lapátolni, vagy utakat tisztítani, mindig reggel adták ki a napi feladatot a 8-10 fős brigádnak. Szerettem az erdőt, az erdő hangjait, a munkámat, sztahanovista módon tudtam haladni, ettől gyötrődtek a többiek is. Egy júliusi meleg napon délután 5 körül vetődtem haza fáradtan, izzadtan, piszkosan, éhesen a napszámból.

Emberélményeim – 3.

Elérkezett a búcsú napja, órája, szeptember első hetében, ugyanis Tanítónk Pestre költözött valamelyik fiához. A szolgálati lakást záros határidőn belül át kellett adnia a következő tanítónak, negyvenegynéhány év köztisztelet kivívott, dolgos év után. Az én osztályom volt az a szerencsés közeg, amely még négy évet a tanító bácsival tölthetett, több társam nagyszüleit is ő vezette be a számok és betűk világába.

Emberélményeim – 2.

Számtanból többen feleltünk a táblánál; az írásbeli műveleteket kellett megoldani. Az osztást nagyon nehézkesen, segítséggel oldottam meg, hármast kaptam, meg egy emlékezetes pofont a tanítómtól. Rettenetesen fájt a lelkem, égetett a szégyen, hogy az én szeretett tanítóm, ott az osztály előtt ütött meg, ám osztálytársnőm, aki egyesre felelt, nem kapott pofont.

Emberélményeim – 1.

Emberélményeim közül a legmeghatározóbb személyiségnek tanítómat, Magyarvári Jánost tartom, akit jellemvonásaiban, gyerekekhez való viszonyában, küllemében, ezüstös hajával, mosolygós arcával, Móra Ferenc történeteiben megírt, megrajzolt, kedves, igazságos, jóságos tanító uraihoz hasonlítottam, amióta csak olvastam a szívhez szóló elbeszéléseit.

Világvesztés 1.

Sorjában ennyi halott.
testvér, halál szerelem.

Reménytelen

Nyakad használja
zsebkendőnek egy zsúfolt
buszon valaki

Volt akkor ott

Osonni kellett volna
tolvajmód bújni
másik időfal mögé
sopánkodván az el-
és kimaradt
nagy lehetőség miatt

Valaki kapaszkodik

Szemeim körül sötét karikák
behúzott néhányat a hirtelen jött
keményöklű tél,
sikeres tranzakció volt
áthatotta az életszerűség.

Létmorzsák (részletek)

Elég furcsán fest a XXI. században, hogy egy korombeli nő ennyi mindent kihagyhatott, elmulasztott, vagy mániákusan kitagadott az életéből. Ezeket hajtogatom, a tehetetlenségeimen csodálkoznak barátaim meg az ismerőseim; hogy biztosan nem ide, ebbe a korba készülhettem, csak elvétette dolgát az Isten, és a Ratkó-korszakba dobott, hagyott, felejtett, innen vágyódhattam vissza a könyvekből, filmekből sejtett, felületesen megismert múlt korokba, ahol nem vesz körül ennyi idegen kütyü, gép, kihívás, – bár elképzelhető, hogy nyugtalan, kíváncsi vénám azokból is elvágyódásra késztetne.

Karanténos emlék

Most még hagyján – sosem gondoltam, hogy ilyen rohamléptekkel közeledek a vég felé, nemsokára elérem a hetvenedik évemet – még kimondani is szörnyű –, bezzeg fiatalon, amikor siettettem, az idő csak cammogott.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS