Csák Gyöngyi
Emberélményeim – 9.
Erdélyi, Nagyváradon élő magyar költőnő, ez is mesébe illő történet, megírtam őt és halálával bekövetkezett veszteséget, ott van kedves halottjaim között már örökre. Viszonyunkat a Várad című folyóiratban megjelent írásom híven tükrözi. Jaj, Annamari!
Emberélményeim – 8.
Simándi Ágnes Kanadában élő magyar költőnővel 1996-ban találkoztam egy kötetbemutatón. Nemcsak versei, különös orgánuma keltették fel az érdeklődésem, hanem az ember. A bemutató után beszélgettünk, és olyan jól fonódott a beszéd fonala, hogy bűn lett volna akkor, ott elvágni azt, így felajánlottam, hogy jöjjön el hozzám a fiával együtt, és még aznap este és nálam folytathatjuk az ismerkedést.
Emberélményeim – 7.
Attilával is meseszerű a kapcsolatom, vele 1968-ban Szombathelyen találkoztam, felvételi vizsgám során, ugyanis ide jelentkeztem népművelő-könyvtár szakra. Akkoriban még a felvételi vizsgák előtt vagy után a végzős diákok beszélgettek a jelentkezőkkel, mellém két fiatal jóképű fiatal költőt osztottak be, Botár Attilát és Szokoly Tamást, akiknek a verseit már publikálták országos lapokban is.
Emberélményeim – 6.
Felső szomszédunk, becsületes nevén Klesch János, aki Baranya leghíresebb, legkeresettebb asztalosa volt, rengeteget dolgozott, voltak inasai is, akik kitanulván a mesterséget tovább is álltak.
Emberélményeim – 5.
24 éves lehettem, férjnél vagyok, van egy gyönyörűséges okos kisfiam. Házasságom válságba került, visszamentem a szülői házba éktelen megbántottságomban, haragomban, bár hiányzott a férjem kisfiamnak és nekem is, de büszkeségem, kimondott szavam maradásra bírt, nem akartam többé menyecske lenni egy másik, kimért és ridegebb világban.
Emberélményeim – 4.
Időközben eltelt öt év, befejeztem az első gimnáziumi évet, minden nyáron napszámba jártam, főleg a híres vaszari erdészetbe csemetét lapátolni, vagy utakat tisztítani, mindig reggel adták ki a napi feladatot a 8-10 fős brigádnak. Szerettem az erdőt, az erdő hangjait, a munkámat, sztahanovista módon tudtam haladni, ettől gyötrődtek a többiek is. Egy júliusi meleg napon délután 5 körül vetődtem haza fáradtan, izzadtan, piszkosan, éhesen a napszámból.
Emberélményeim – 3.
Elérkezett a búcsú napja, órája, szeptember első hetében, ugyanis Tanítónk Pestre költözött valamelyik fiához. A szolgálati lakást záros határidőn belül át kellett adnia a következő tanítónak, negyvenegynéhány év köztisztelet kivívott, dolgos év után. Az én osztályom volt az a szerencsés közeg, amely még négy évet a tanító bácsival tölthetett, több társam nagyszüleit is ő vezette be a számok és betűk világába.
Emberélményeim – 2.
Számtanból többen feleltünk a táblánál; az írásbeli műveleteket kellett megoldani. Az osztást nagyon nehézkesen, segítséggel oldottam meg, hármast kaptam, meg egy emlékezetes pofont a tanítómtól. Rettenetesen fájt a lelkem, égetett a szégyen, hogy az én szeretett tanítóm, ott az osztály előtt ütött meg, ám osztálytársnőm, aki egyesre felelt, nem kapott pofont.
Emberélményeim – 1.
Emberélményeim közül a legmeghatározóbb személyiségnek tanítómat, Magyarvári Jánost tartom, akit jellemvonásaiban, gyerekekhez való viszonyában, küllemében, ezüstös hajával, mosolygós arcával, Móra Ferenc történeteiben megírt, megrajzolt, kedves, igazságos, jóságos tanító uraihoz hasonlítottam, amióta csak olvastam a szívhez szóló elbeszéléseit.
Volt akkor ott
Osonni kellett volna
tolvajmód bújni
másik időfal mögé
sopánkodván az el-
és kimaradt
nagy lehetőség miatt
Valaki kapaszkodik
Szemeim körül sötét karikák
behúzott néhányat a hirtelen jött
keményöklű tél,
sikeres tranzakció volt
áthatotta az életszerűség.
Létmorzsák (részletek)
Elég furcsán fest a XXI. században, hogy egy korombeli nő ennyi mindent kihagyhatott, elmulasztott, vagy mániákusan kitagadott az életéből. Ezeket hajtogatom, a tehetetlenségeimen csodálkoznak barátaim meg az ismerőseim; hogy biztosan nem ide, ebbe a korba készülhettem, csak elvétette dolgát az Isten, és a Ratkó-korszakba dobott, hagyott, felejtett, innen vágyódhattam vissza a könyvekből, filmekből sejtett, felületesen megismert múlt korokba, ahol nem vesz körül ennyi idegen kütyü, gép, kihívás, – bár elképzelhető, hogy nyugtalan, kíváncsi vénám azokból is elvágyódásra késztetne.
Karanténos emlék
Most még hagyján – sosem gondoltam, hogy ilyen rohamléptekkel közeledek a vég felé, nemsokára elérem a hetvenedik évemet – még kimondani is szörnyű –, bezzeg fiatalon, amikor siettettem, az idő csak cammogott.
Partnereink
