december 2022 • Oldal 2 a 6-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2022. december

Elhunyt Bak Imre festőművész

Bak Imre Kossuth-, és Herder-díjas festőművész 2022.12.23-án, életének 83. évében elhunyt – közölte az acb Galéria a közösségi oldalán. Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja, aki példátlanul következetes, párját ritkítóan változatos, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak.

Betlehemi csoda

Hajdan Betlehemben
nem volt csodavárás,
piciny istállóban
kapott József szállást,
és a friss alomban
vajúdott Mária.

Szent karácsony

Hó piheg már a sok ágon,
várunk-várunk szép karácsony,
ahogy hajdan szemünk leste,
legyél oly szép ma is este!
Nem a sok dísz, drága szándék,
te legyél ma az ajándék,

beleveszni

sziklafalon ülök
azon tűnődöm
milyen különös
ám
voltaképpen mégis egészen hétköznapi

Karácsony

Az idén 25 éves Hetedhéthatár szerzői békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánnak Önnek és szeretteinek!

A Pécsi Harmadik Színház januári műsora

Nagy érdeklődés mellett mutatta be 2022. december 13-án a Pécsi Harmadik Színház Spiró György: Csirkefej című drámáját a Jászai-díjas Vincze János rendezésében, 34 évvel azután, hogy először színpadra vitte Pécsett Spiró elementáris erejű alkotását. A Kossuth-díjas író drámája több mint három évtized múltán sem veszített aktualitásából.

Már virtuálisan is bejárható a Hild-villa

Hild József Budakeszi út 38. szám alatti egykori villája eddig csak rendezvények alkalmával volt látogatható, mostantól azonban már virtuálisan is megnyitja kapuit a közönség előtt. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMA MMKI) virtuális sétája során végigjárható a földszint és az alagsor, de még a villa körüli kanyargós út is.

Tudom

…Csak egy álom voltál
De jó volt látni a szemed
Amikor testem a testedben
Játszott szerelmet veled
Cicáztunk, tán mint a franciák
Cikáztunk, mint részeg páriák

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 57.

Számos színházi eseményt idéztem föl már az előző részekben 1899-ből, amelynek homlokterében jobbára a kor híres színésze, rendezője, színigazgatója, Peterdi (Marianovich, Peterdy) Sándor (1855-1917) jubileuma állott. Most ismét a kor legjelentősebb pécsi, mégpedig liberális szellemű napilapjához, a Pécsi Naplóhoz (1892-1944) fordulok újabb idézetekért.

Álom

Megbújt a sarokban egy apró kisleány,
kezében gyertya, a hajában szalmaszál.
Szeme lecsukva, amíg szépet álmodik,
életében e karácsony alig csak második.

Az égi ménes alászáll

Égi ménes ereszkedik alá
a hegytetőn a városokra,
nyihogásuk fölveri az utcacsendet
– az alvók arcán eső permetez’.v

Humorzsák 2022

Hogyan beszélnek a pökhendi fiatalok? – CSICSKAnyitogató stílusban
Hogy csábítják el a focistát? – Leveszik a lábáról… a labdát…
Lopott csónak – BITORLÁShajó
Véradás helye – ÉR-LELŐhely

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Budapesti Operettszínházban

Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat hétfőn este a Budapesti Operettszínházban. Elismerést kapott Major Attila, a Karinthy Színház produkciós vezetője; Eötvös Nándor a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ sátormestere; Boldizsár Zsolt, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szcenikai vezetője; Kenyeri Orsolya, a Thália Színház öltöztető-tár vezetője;  Szelba István a Gödöllői Művészetek Háza műszaki vezetője, ügyelője.  

Történet érkezik a hajnali ködben

Gyakran van, hogy valaki rábíz egy történetet, azzal a kéréssel: írja meg! De valamiért, bár megragadja a téma, mégsem írja meg, nem lát benne annyi fantáziát, lehetőséget.  De elraktározza magában, a megírandó történetek rejtekhelyén, és várja, hogy megérkezzen a jel.

Álomnapló (részletek) – 54.

Fiam még néhány hónapos, de vissza kell mennem tanítani az iskolába, mert ha nem teszem, elveszítem az állásomat. Visszamegyek, mert nagy szükség van a pénzre, minden fillérre, a lakásra felvett hitel törlesztése miatt. Kikötöm, hogy helyettesítést nem vállalok, mert sietnem kell haza a gyermekemhez, akire délelőtt a szomszédasszonyaim felváltva ügyelnek.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS