Március 26-án, délelőtt 11 óra körül érkezett meg az első menetrend szerinti gép Máltáról a pogányi repülőtérre. A járatot két vízsugárral köszöntötték, az utasok pedig lelkesen fényképezték és videózták a környéket vidám zeneszó mellett.
Április 4-én érkezik a mozikba Csáki László első animációs filmje, a rendszerváltás idején játszódó, humoros, valós eseményeket feldolgozó, felnőtteknek szóló Kék Pelikan. A premier apropóján a filmet forgalmazó JUNO11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – az egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható Pesti Estet az eredeti szerkesztőség tagjai készítik. A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást.
Madaras ölén szelíden egyesül
két kis patak vízével a nagy Garam
hol békén él őz, hiúz, sas, vadgalamb,
és a múlt békés emlékké nemesül.
A fekete galamb immár egyedül
csőrében már nem csillog semmi arany,
A Pécsett található Ancora Contemporary Gallery 2024. április 25-én nyíló kiállításán Bóbics Diána képzőművész alkotásait láthatja a közönség. Bóbics Diána Zalaegerszegen született, 1996 és 2003 között a PTE Művészeti Karának rajz-vizuális nevelés szakos hallgatója, mestere Valkó László volt. A képzőművészet mellett ugyanott számítógépes zenei szerkesztés specializációt is végzett.
Brüsszelben vette át Péterffy Attila az EU Éghajlatsemleges és Intelligens Városok Missziós címének plakettjét, amivel elismerik Pécs eddigi erőfeszítéseit a zöldítés terén, és ami közvetlen EU-s forrásokhoz nyit hozzáférést a város számára, hogy 2030-ra elérje szén-dioxid kibocsátás csökkentési céljait – közölte az önkormányzat.
Az Európai Bizottság második alkalommal rendezi meg az Új Európai Bauhaus (ÚEB) Fesztivált április 9–13. között a brüsszeli Cinquantenaire parkban, valamint a Művészeti és Történeti Múzeumban. A Fesztivál 3 fő pillér: a Fórum, a Vásár és az Ünnep köré épül.
A „Tűréshatár” egy kitűnő iráni film, amely Amir, a magányos drogdíler életét mutatja be a nyolcmillió lakosú Teheránban. A 99 perces film Ali Ahmadzadeh rendezésében készült, és a 2023-as Locarnói Filmfesztiválon debütált, ahol a fődíjat, az Arany Leopárdot nyerte el.
A „Most vagy soha!” egy 2024. március 14-én bemutatott magyar történelmi kalandfilm, amely az 1848-as márciusi forradalom eseményeit dolgozza fel Petőfi Sándor és a márciusi ifjak történetén keresztül. A film rendezője Lóth Balázs, a forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta.
1957 és 1958 életem egyik legemlékezetesebb korszakához tartozott. Hogy miért? Talán azért, mert akkor kezdtem érni férfivá, nyiladozott a szemem, és próbáltam meglátni, amit eddig csak néztem, de nem láttam a világból.
Egész télen nem volt egy megveszekedett vasam se. Persze, ezért senkit sem okolhatok, én akartam mindentől és mindenkitől független ember lenni. Akkor keljek-feküdjek, amikor kedvem szottyan rá, ott és úgy dolgozzak, ami per pillanat pásszol a svungomhoz.
Sajtótájékoztatón mutatta be a milánói székhelyű Mapei Corporate Area a cégcsoport nemzetközi stratégiáját és magyar cége, a Mapei Kft. szakemberhiánnyal kapcsolatos kutatását március 20-án Budapesten.
…Lehettem volna tűzoltó
Kalauzt megváltó vasutas
Piromániás parkoló ellenőr
Tökfőzelék tükörtojással
Napfelkelte, idegbeteg eső
Visszaeső tömeggyilkos
Országszerte egyre nagyobb igény van az akadálymentes turizmusra, Pécs pedig a közösség erejével állít példát a többi magyar város elé. A People First Közhasznú Egyesület szakértői mostanáig közel 100 helyszínt tártak fel a baranyai megyeszékhelyen, az ez alapján készült Akadálymentes Pécs adatbázis pedig tömegek számára jelent segítséget egy-egy szállásfoglalás, kirándulás, ügyintézés vagy szórakozási program megtervezéséhez. A közeljövőben a lakosság bevonásával fejlesztenék az ingyenesen elérhető szolgáltatást.
Hosszú volt az út a tenger fölött. Kegyetlen vihar verte széjjel a gólyacsapatot, a tengerparton gonosz emberek hálóval akarták összefogni a fáradt vándorokat. De a gólyák legtöbbje megfeszítette erejét, megkereste a csapatot és repült-repült hazafelé.
Amikor 1935 májusa után ismét hozzánk jött vendégszerepelni Mezey (Mezei) Mária (Viola Terézia, 1909-1983), túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy „az egész ország a lába előtt hevert,” kár, hogy ez épp a második világégés idejére esett. A darab pedig Keith Winter: „Tűzvész” („The Chinning Hour”) című 3 felvonásos színjátéka volt, Hertelendy István (1911-1945) fordításában, Ladányi (Ludeser) Ferenc (1909-1965) vendég-rendezésében. Közlöm az előadások dátumait: 1942. május 21, 22, 23 (délután).